Federico Chiesa alig egy év után visszatérhet Olaszországba és a Milan vezetősége szeretné szerződtetni a nyári mercato alatt.
Az Európa-bajnok támadó 2024 nyarán 12 millió eurós átigazolási áron szerződött a Liverpool együtteséhez, azonban nem jött el számára az áttörés a Premier League-ben és csupán epizódszereplő volt Arne Slot csapatában. Chiesa ebben a szezonban 13 tétmeccsen játszott és 403 játékperc alatt 2 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Milan és a Napoli is szeretné megszerezni Chiesát a nyári átigazolási időszakban. Fali Ramadani a következő napokban Liverpoolba utazik, hogy egyeztessen az angol klubbal és felmérje ügyfele helyzetét illetve jövőjét.
A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Chiesa a nyáron visszatér Olaszországba. Longo szerint a Milan technikai igazgatója, Geoffrey Moncada nagyon kedveli Chiesa játékát és szorgalmazza a leigazolását a támadó-szekcióba a következő szezonra.
A 27 éves futballista meglehetősen sokoldalú, hiszen a támadó-szekció jobb és bal szélén is bevethető, valamint középen árnyékékként is otthonosan mozog. Samuel Chukwueze esetleges nyári távozása megnyithatja az utat Chiesa számára, ráadásul a jelek szerint a kölcsönben lévő Riccardo Sottilt nem fogja végleg megvásárolni a Milan.
8 hozzászólás
Remélem a kertésznek és a takarítónőnek is szimpatikus és örülnének az érkezésének…
Halkan kérdem, nem lenne jobb ha majd az új sportigazgató és az aktuális edző dönthetne arról kiket igazolunk le és mondjuk Moncada listájáról (mint scouting szakember) lehetne válogatni minden posztra, ahová az edző játékosokat szeretne?
Értem hogy ez pletyka, 8 millió lesz még, csak ezektől a xy szorgalmazza egy játékos megvételét kiver a víz, ha az nem éppen az edzővel induló mondat.
Teljesen mindegy, mert majd addig megy a baszakodás meg az alkudozás, hogy a végén Nápolyba fog menni.
És erre nagyobb összegben fogadni mernék, bár úriember biztosra nem fogad. :):):)
Mellesleg nem is vagyok biztos benne, hogy feltétlenül rá van szükségünk. A statjai sem egetrengetőek, és sokat elárul 27 éves korára az értékének a csökkenése, illetve ez az éve konkrétan kuka volt.
Ha már zuhanyhíradós pletkyák. Egy, a nyelvet jól beszélő kollégám olvasta egy olasz portálon, hogy Leao átadólistára került a klubnál. Bocsánat, de forrást nem ismerem.
Ehhez képest, ahogy most olvasom ezt a hírt… Midkét oldali, támadó szélső poszton bevethető.
Na, akkor Leao és Chukwueze is távozhat, mindkét poszt egy füst alatt megoldva! 😊
Hahó! Feltűnt, hogy nekünk még a nemzetközi kupa indulás sem biztos jövőre? A Nápoly viszont kb.bajnok és már biztos BL résztvevő. Na vajon kit választ majd Chiesa? Valahol már leírtam pár napja: örüljünk, ha a meghatározó játékosaink megmaradnak. Ha pedig EL sem lesz, akkor lehet kezdeni mindent nulláról.
Már a a Juvéban sem sokat játszott, a Liverpoolban meg még kevesebbet. Egy játékost szerinted mennyire érdekel egy ilyen helyzetben a bajnoki helyezés meg a bl ha van benne némi ambíciói?
Jogos gondolat 😄
ACL után nem jött formába és talán azt vesztette el ami igazán nagyá tette, a robbanékonyságát. Cserének elférne ,de rá már biztos nem építenék, mert sajnos jobb már nem lesz.