Christian Comotto, a Milan Primavera tehetsége nyilatkozott, miután először duplázott az ificsapatban és elmondta, hogy Sandro Tonali, a Milan korábbi játékosa a példaképe.
A Milan Primavera a hétvégén 4-0-s győzelmet aratott az Udinese ellen a Primavera bajnokságban és Comotto két góllal vette ki a részét a sikerből. Ez volt az első duplája a Primavera csapatban, így 35 mérkőzésen 4 gólja és 3 gólpassza van a 2024/25-ös szezonban. A 17 esztendős középpályás a korosztályának egyik legnagyobb reménysége Olaszországban. Comotto a meccs után nyilatkozott és beszélt a szezonról, a példaképéről illetve a csapatról is.
„Ez volt az utolsó meccsen ebben a szezonban, mert részt veszek az U17-es Európa-bajnokságon, de mindenképpen szurkolni fogok a csapatomnak. Reméljük, hogy sikerül elérnünk a kitűzött célt, ezen az úton kell folytatnunk. Úgy gondolom, hogy nagy elégedettséget fogunk szerezni.” – mondta Comotto.
A PÉLDAKÉPÉRŐL
„Sandro Tonali egy nagy példakép számomra. Ő egy nagyszerű futballista és a barátom is. Gyakran ad tanácsokat és megtiszteltetés, hogy egy ilyen játékoshoz hasonlítanak, mint ő. Még hosszú út áll előttem, hogy eljussak arra a szintre, ahol ő van. Tovább kell folytatnom a fejlődést, de Tonali egy referencia pont számomra.”
A FEJLŐDÉSÉRŐL
„Köszönettel tartozom az edzőnek, a csapattársaimnak és az igazgatóknak, mert nagyon bíznak bennem. Igyekszem 100 százalékot nyújtani a pályán. A szezon elejéhez képest teljesen más játékosnak érzem magam. A fejlődésemben nagy szerepe volt a csapattársaimnak is, akik sokat segítettek.”
A CSAPATRÓL
„A szezon eleje óta mondom, hogy ez egy különleges csapat. Nehéz időszakon vagyunk túl, de nem szabad ezzel foglalkoznunk, ezen az úton kell folytatnunk. Nagyszerű csapat vagyunk és hiába vagyunk a legfiatalabb együttesek között, véleményem szerint kiváló szezont futunk.”
Comotto tavaly nyáron írta alá élete első profi szerződését a Milannal és 2027 nyaráig kötelezte el magát. Az olasz tehetség az olasz U17-es válogatottban is alapember és májusban ott lesz az U17-es Európa-bajnokságon, amelyen az olaszok a címvédők.
2 hozzászólás
Fogadni mertem volna, hogy ezt mondja.
Sanyi viszont fogadott arra, hogy te fogadni mertél volna arra hogy ezt mondja 🙄