A két milánói klub, a Milan és az Inter eltökélt szándéka, hogy megvásárolja a San Siro stadion és a környező terület tulajdonjogát a milánói önkormányzattól és elkészült az új stadionprojekt megvalósíthatósági terve.
A Milan és az Inter hivatalosan is bejelentette, hogy kedden benyújtotta Milánó önkormányzata felé a San Siro stadion és a környező területek megvásárlására vonatkozó javaslatot, valamint egy modern stadion építésének megvalósíthatósági tervét. A terv egy széleskörű város modernizálási projekt része az innovációt és a fenntarthatóságot szem előtt tartva.
A klubok közleménye szerint az ágazat legjobb szakemberei és szakértői által kidolgozott megvalósíthatósági terv tükrözi a Milan és az Inter tulajdonosi körének stratégiai elképzeléseit és lehetővé teszi egy olyan mérföldkőnek számító projekt létrehozását, amely jelentős előnyökkel jár Milánó és a lakosok számára is.
Az elkövetkező hónapokban a két klub a városvezetéssel együttműködve megvitatja a bemutatott javaslat részleteit azzal a céllal, hogy a San Siro és a terület adásvételi folyamata 2025 júniusáig sikeresen befejeződjön. A végleges koncepció és a részletes kivitelezési projekt egy későbbi szakaszban kerül bemutatásra.
Olasz sajtóinformációk szerint a Milan és az Inter elképzelése, hogy a jelenlegi San Siro szomszédságában épüljön meg az új stadion, amely több mint 71 ezer néző befogadására lenne alkalmas.
17 hozzászólás
Szerintem ez az egész viccesebb a legjobb kabaré előadásnál is. Én biztos nem mernék fogadni, hogy ez az utolsó felvonás.
Akik százmilliókat áldoznak egy ilyen üzletre, nem nevetnek, mert ez egy komoly stratégiai döntés. Szerencsére te megteszed helyettük is.. biztosan nagyra értékelik ezt tőled 😂
U.i. Amióta ez a stadion áll, nem érkezett rá hivatalos ajánlat, mert mindig is a város tulajdonában volt. Ezért ezt az ajánlattételt nyugodtan történelmi jelentőségűnek lehet nevezni.
Kezdelek egyre jobban csodálni, mindig csak jössz és jössz töretlenül és hiába csak a trágyalé jön ki a szádból nem adod fel. Pedig mostanába inkább ráhagyom másra ,hogy elküldjön a francba. Ha gondolod összedobunk neked egy jó kis ajánlólevelet az Origohoz, szerintem hamar magasba törnél.
Csak ,hogy érdemi része is legyen, ha valaha tanultál volna közgázt tudnád ,hogy egy jószágot addig nem adunk fel amíg az ráfordítás nélkül bevételt termel(lásd San Siro az önkormányzatnak), most ,hogy már ráfordítást igényelne persze ,hogy eladó. Szívesen hogy segíthettem.
Csak szólok, hogy a stratégia 180 fokos fordulatot vett.
2022.12.12. ezt modta Scaroni:
„Egy modern stadion elengedhetetlen a klub növekedéséhez és fejlődéséhez. Át kell hidalnunk a szakadékot a Serie A és a többi európai topliga között, különösen a Premier League-gel szemben, ahol a stadionbevétel az egyik legfőbb növekedési tényező az elmúlt években.”
Vajon 2 év alatt megtanultak számolni, vagy már nem akarnak növekedni, fejlődni?
A stratégia változhat, de a cél ugyanaz maradt: egy modern stadion biztosítása a klub növekedéséhez és fejlődéséhez. A különbség az, hogy most a stadion megvásárlásával próbálják ezt elérni, nem egy teljesen új építkezéssel. Tisztelettel, nem értem, mi ebben az ellentmondás!?
Az ellentmondás annyi, hogy amikor ezt mondta akkor egy saját stadionról volt szó és nem közösről aminek a bevétele felezeődik.
Ez így nem teljesen pontos, de van benne igazság. A közös stadion nem feltétlenül jelenti a bevételek feleződését. A modern stadionok bevételi modellje sokkal összetettebb, például a szponzorációs szerződések, rendezvények és egyéb lehetőségek jelentősen növelhetik az egyes klubok önálló bevételeit. Emellett a közös stadion építése vagy vásárlása költséghatékonyabb. Nehezen hiszem el, hogy ne készült volna egy alapos kalkuláció, amelynek eredménye az lett, hogy gazdaságilag a közös stadion a kedvezőbb opció. Persze, egy saját stadion nagyobb függetlenséget biztosítana, de a gazdasági realitások (pl. FFP) miatt a közös megoldás simán tűnhet a jelenlegi legésszerűbb útnak.
A lényeg nem változott: a Milan egy korszerű létesítményt akar, ami hosszú távon segíti a klub növekedését és versenyképességét. Az pedig, hogy végül milyen megállapodás születik az Interrel, azon múlik, milyen feltételeket sikerül kialkudni.
Köszi, mogyi91! Értelmes hozzászólás volt.
Örülök, hogy sikerült értelmes gondolatot hozni ebbe a beszélgetésbe.
Visszakanyarodtunk oda, ahol 10 évvel ezelőtt tartott a projekt! Scaroni egyik kimondott feladata a stadionprojekt menedzselése. A munkája akkor eredményes?
Ezt kérlek, fejtsd ki jobban, mert sem ez a projekt, sem pedig Scaroni nem volt még a kanyarban sem 10 évvel ezelőtt.
Nem szokásom kifejteni. Aki érti érti, aki nem az helikopter. 😏
Köszi, most már világos!
Helikopter… 🤣
Már bocs mogyi91,Te a redbirdhöz tartozol?
Úgy véded őket,mintha bármi pozitivumot tettek volna mióta ők a tulajok..
Nem, nem tartozom a RedBird-höz. 😄Egyszerűen csak próbálom reálisan nézni a helyzetet. Nyilván voltak hibák, mint minden futballklubnál, de ezek nem voltak végzetesek, és a vezetőség is gyorsan korrigált. Ami viszont tagadhatatlan, hogy a projekt gazdaságilag stabil alapokra épül, és hosszú távon egy elit klub felé halad. Az infrastruktúra, a bevételek növekedése és a szakmai háttér építése mind ezt támasztják alá. A stratégiájuk a hosszú távú építkezésre épül, ami nem mindig hoz azonnali sikereket, de hosszú távon kifizetődő.
Ami inkább elszomorító, hogy sokan nem is próbálnak utánanézni a dolgoknak, hanem a frusztrációjukat vezetik le a klubon, pedig épp most lenne szükség az összefogásra, ezek az emberek egyébként a türelmetlenség miatt is látják sötétebben a helyzetet, pedig az elit klubok sem egy-két év alatt épültek fel stabilan. Akik hajlandóak értelmes vitát folytatni, azokkal lehet is eszmét cserélni, de az állandó panaszkodás önmagában nem visz előre…
„Ami viszont tagadhatatlan, hogy a projekt gazdaságilag stabil alapokra épül”
Jah az Elliot féle hitelből, amit Garry első körbe nem tudott kifizetni.
„Az infrastruktúra, a bevételek növekedése és a szakmai háttér építése mind ezt támasztják alá. ”
Nyáron a 4. edző kezdi majd meg a műkődését 12 hónap alatt. BL -120 milliós lyuk és milyen infrastruktúra nőtt, cserébe leépült a játékosok értéke? 😄😄
Egy büfészakas nem hadovált ennyi hülyeséget az egyetemen, mint te itt.