Sergio Conceicao, a Milan trénere a Lazio elleni 2-1-re elveszített bajnoki után beszélt a mérkőzés alakulásáról, a klubot körülvevő helyzetről, a szurkolók tiltakozásáról, valamint kiemelte, hogy nem gondol a jövőjére és jelenleg csak arra összpontosít, hogy a csapattal kilábaljon ebből a negatív időszakból. A Milan zsinórban a harmadik bajnoki meccsét veszítette el és ezáltal a kilencedik helyre csúszott vissza a tabellán.
„Ez egyáltalán nem egyszerű pillanat, ezzel tisztában vagyunk. A játékosok is érzik, hogy mi zajlik a klub körül. Csak egyetlen lehetséges út van: keményen dolgozni és a klub iránti maximális büszkeséggel minden egyes nap mindent bele kell adnunk annak érdekében, hogy megváltoztassuk a kialakult helyzetet. Vannak olyan epizódok, amelyek megtörténnek egy mérkőzésen számunkra negatívan, míg az ellenfél számára pozitívan, de nem akarok balszerencséről beszélni.” – reagált Conceicao a meccs után.
„Mindig ugyanarról beszélünk. Nagyon rövid időnk volt felkészülni a meccsre és beszéltünk a klubot körülvevő környezetről. Ez furcsa volt és először történt velem ilyen a pályafutásom során. Ezt a játékosok is érzik. Én is voltam játékos és tudom, hogy milyen pályára lépni egy ilyen helyzetben. Nem könnyű, amikor nem sikerül egy csel vagy egy passz és az ellenfél gólt szerez. A csapat nagyszerű karaktert mutatott emberhátrányban, akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést, aztán a végén jött a tizenegyes. Pozitív válaszokat kapok a játékosoktól. Egy dolog az edzésen magunk között dolgozni, aztán egy másik dolog pályára lépni egy ilyen nehéz helyzetben, ami a szezon eleje óta tart. Nem csak a taktikán és az erőnléten, hanem ezen is próbálunk dolgozni.”
„A játékunk arra összpontosul, hogy megpróbáljuk megbontani az ellenfél védelmét és amikor nincs nálunk a labda, akkor is ugyanolyan áldozatot kell hoznunk és ki kell vennünk a részünket a munkából, ebben néha küszködünk. Véleményem szerint vannak olyan játékosok, akik technikailag jól képzettek és támadásban képesek meghatározóak lenni, de egyszerűen a fejükbe kell vésnünk, hogy a védekezésben is fontos szerepük van a csapat számára. Meg kell találnunk az egyensúlyt ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjünk, mert a technikai adottságaink megvannak.”
Conceicao szavai a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón: „Nem könnyű. Sok olyan epizód történik, ami döntő fontosságú a mérkőzésen. Ilyen környezetben játszani nem egyszerű a játékosok számára és ez nyilvánvaló. Nem arról van szó, hogy a játékosok nem akarták volna a győzelmet, mert a második félidő is egyértelműen megmutatta, hogy akarták, még akkor is, amikor emberhátrányba kerültünk. Megpróbáltuk megnyerni a mérkőzést úgy, hogy 10 emberrel játszottunk és két nappal kevesebb pihenőnk volt, mint a Laziónak. Mi vagyunk az az olasz csapat, amely a legtöbb mérkőzést játszotta és ezt is figyelembe kell vennünk. Így veszíteni nem könnyű. Dolgoznunk kell és a minden szempontból a maximumot kell nyújtanunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt és a tömörséget annak érdekében, hogy ilyen pillanatokban ne kapjunk gólt és a támadóharmadban eredményesebbek legyünk. A tizenegyes előtt 2-1-re vezethettünk volna, ha frissebbek vagyunk. A hozzáállás és a győzni akarás megvolt a csapatban, ez az, ami elégedettséggel tölt el.”
„A játékosok azok, akik a legjobban megérintenek, láttam az arcukat és az óriási csalódottságot. Én velük vagyok. Azért vagyok itt, hogy megvédjem a játékosaimat és az öltözőmet. Egyértelmű számomra, hogy a játékosok is ugyanezt tennék értem. Ha 2-3 órával többet kell dolgoznom, akkor megteszem. Jelenleg egy negatív szakaszban vagyunk az eredmények és a különböző epizódok tekintetében. Folytatnunk kell a kemény munkát.”
„Jövőm? Nagyon sok feladatom van, most csak a Lecce elleni meccsre kell koncentrálnom és nem gondolok semmi másra. Egyik napról a másikra élek. A Milan a legfontosabb, nem pedig az, hogy Conceicao marad-e vagy sem. Sajnálom a szurkolókat, mert hozzászoktam a győzelmekhez és ezek az eredmények nekem is nagyon fájnak. Egyáltalán nem érzem jól magam és amit ilyenkor csinálok, hogy még többet dolgozom.”
1 hozzászólás
Én sajnálom SC-t , de felnőtt emberként ne kezdjük már el azt ,hogy akár vezethettünk is volna. Nagy közhely, de a focit gólra játszák nem pedig helyzetekre. Meg akkor Lazio nagyhelyzetek nem számítanak csak a sajátjaink ? Illetve 2 nap oke… nekünk meg 2x értékesebb a keretünk vagy az se nem számít ?
BL már rég elment, innen már nyomásnak se kellene lennie rajtuk, talán majd a Lecce ellen végre jobb lesz az egész.