Demetrio Albertini, a Milan korábbi középpályása a januári igazolások után arra számított, hogy a csapat a Feyenoord ellen tovább fog jutni a nyolcaddöntőbe a Bajnokok Ligájában és kitért Theo Hernándezre is. Az olasz legenda elmondta, hogy senkitől sem várt volna ilyen teljesítményt a mérkőzésen és úgy véli, hogy már az első sárga lapot érő szabálytalanság is értelmetlen volt a pálya közepén.
„Ez egy fájó kiesés, mert a Milan úgy esett ki a Bajnokok Ligájából, hogy dominált a visszavágón, legalábbis addig, míg nem került emberhátrányba. Theo piros lapja után teljesen megváltozott a játék. A futballban két dolog biztos: sárga lapot kapsz, ha meghúzod az ellenfél mezét és ha szimulálsz.” – mondta Albertini a Gazzettának.
„Senkitől sem vártam volna ilyen teljesítményt a Milannál, nemhogy Theótól. Igazából senkitől sem, aki nagy csapatban játszik. Az első szabálytalanság értelmetlen volt az első félidő végén a pálya középső részén és nem értettem, hogy miért kellett elkövetnie. Úgy tűnik számomra, mintha Theo nem találná önmagát. Ő továbbra is egy nagyszerű játékos, de nem az a Theo, akit megszoktunk. Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Zavartnak tűnik a sorsdöntő pillanatokban.”
„Theo egy tapasztalt játékos és a képességei megkérdőjelezhetetlenek. Mostantól a csapat és a klub segítségével kell talpra állnia ebből a helyzetből. Különösen a csapattársainak kell közel állniuk hozzá és támogatniuk kell őt, pontosan úgy, ahogy ilyenkor szükséges, ha valaki a csapatból nehéz helyzetbe kerül.”
„A Milan jól játszott az első félidőben és utólag könnyű azt mondani, hogy a Rossonerinek két gólt kellett volna szereznie, de csapat a szünet után a második félidő első perceiben is magabiztos volt .Érezhető volt a levegőben, hogy jön a második gól, mert a Milan irányított, azonban Theo második sárga lapja mindent megváltoztatott.”
„Az elveszített első mérkőzés nem nyomott túlzottan sokat a latban, mert idegenben 1-0-ra kikapni előfordul. Gimenez góljával hamar kiegyenlítette a Milan a párharcot, aztán történt, ami történt… A januári fontos igazolások után arra számítottam, hogy a Milan bejut a nyolcaddöntőbe. Ehelyett most hatalmas a csalódás. Marad a bajnokság, ahol a negyedik helyet kell elérni a szezonban, de ez nem lesz könnyű. Most keveset lehet mondani a Milanról, mert nagy árat fizettek egy ember hibájáért. Ez minden.”
1 hozzászólás
Utolsó mondattal nem értek egyet , azért nem csak Theon muúlt ez …. Ahogy zágrábban se