A Románál nagyon elégedettek Alexis Saelemaekers teljesítményével és körvonalazódik, hogy a Milan vezetősége mekkora összeget kér érte.
A tavaly nyári átigazolási időszak zárása előtt jött létre a megállapodás a Milan és a Roma között, melynek keretében Tammy Abraham Milánóba tette át székhelyét, míg Alexis Saelemaekers Rómába ment. Az egyezség 1 éves kölcsönszerződésről szól mindkét játékos esetében, előzetesen rögzített vásárlási opció nélkül.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Roma vezetősége tárgyalásokat kezdeményez Saelemaekers játékjogának végleges megvásárlásáról. A fővárosi alakulatot sikerült meggyőznie Alexisnek a teljesítményével.
A belga támadó boldog a Románál és a klub meg akarja tartani a kölcsönszerződés lejárta után. Longo jelentése szerint a Milan vezetősége 25-30 millió euró körüli összeget szeretne kapni Saelemaekersért. Sergio Conceicao, a Milan vezetőedzője kedveli a belga futballista játékát és szívesen dolgozna vele együtt a következő szezonban, így a Romának zsebbe kell nyúlnia, ha végleg meg akarja vásárolni a játékost.
Alexis eddig összesen 18 mérkőzésen szerepelt a Romában és 4 gólt szerzett illetve 4 gólpasszt osztott ki.
6 hozzászólás
Pénz, pénz, pénz, pénz, pénzecske…
Min 25M-t tessék fizetni és vihetik, vagy pedig kérjük Konét 😀
Majd az lesz mint a Bolgnaval volt, hiába játszott jól ott is, annyira nem játszott jól hogy pénzt adjanak érte, szerintem mert nem hittek benne hogy azt a teljeseitmenyt évről évre tudná hozni, remelem a Romanal nem ez lesz, bár az FFP miatt ott se nagyon van penz, és nem hinnem hogy 30 milliót kiszórnának csak rá, ahoz nagyot kell villantania vagy legalább folyamatba hozni ezt a teljesítményt a szezon végéig
10-et se fognak érte kínálni! Ide a bökőt…
25 ajándék lenne érte. De legalább van tárgyalási alapunk, ha SC tényleg kedveli (meg is értem a habitusa miatt, miért). Szerintem 20-nál többet nem nagyon ér, azzal kb még elégedett lennék. Cserének viszont itt is jó lenne egy SC féle egresszív csapatban.
Szalamaki a legtöbb meccsen felfele lóg ki a csapatukból, szóval nem lepődnék meg ha fizetnének érte egy 20-25öt..