Megtörtént a hivatalos bejelentés Álvaro Morata klubváltásáról, aki Törökországban folytatja a pályafutását egy 12 hónapos kölcsönszerződés formájában.
Az Európa-bajnok csatár fél évvel az érkezése után búcsút intett a Milannak és úgy döntött, hogy távozik Olaszországból. A múlt héten szinte a semmiből érkezett a hír, hogy a Galatasaray bejelentkezett Moratáért és előrehaladott tárgyalásokat folytat a Milannal a megszerzéséről. Létrejött az egyezség és Morata elfogadta az ajánlatot.
A török élvonalban szereplő Galatasaray hivatalosan is bejelentette, hogy egy 12 hónapos kölcsönszerződés keretében szerződtette Moratát a Milantól. A spanyol futballista vasárnap elutazott Isztambulba, ahol teljesítette az orvosi vizsgálatokat és aláírta a szerződését az új klubjával.
A török együttes a hivatalos közleményében nyilvánosságra hozta a Milannal kötött megállapodás és az üzlet pontos részleteit. Ennek értelmében a Galatasaray 2026. január 20-ig veszi kölcsön Moratát és a kölcsönvételi díj 6 millió euró. Ebből 3 millió euró az aktuális idény hátralévő részére szól, míg további 3 millió a 2025/26-os idény első felére vonatkozik. A Galatasaraynak 2026 januárjában egy 8 millió eurós vételi opciója lesz Morata játékjogának megvásárlására és az opció aktiválása esetén az összeg 6 részletben kerül kifizetésre.
Amennyiben a Galatasaray 2026 januárjában úgy dönt, hogy nem él a vásárlási opciójával, akkor 3 millió eurós kölcsönvételi díj kifizetése esetén lehetősége lesz további 6 hónappal meghosszabbítani a kölcsönszerződést 2026. június 10-ig. Végül a Galatának 2026 nyarán 9 millió eurós opciója lesz a spanyol futballistára. Morata a 77-es mezszámot fogja viselni a Galatasaray színeiben az idei szezonban.
A spanyol játékos teljes fizetését a török alakulat állja a kölcsönszerződés időtartama alatt. A klub tájékoztatása szerint a Galatasaray 3-3 millió eurós bért fizet Moratának az idei szezon második felére és a következő idény második elejére. A vételi opció aktiválása esetén Morata fizetése 6-6 millió euró lesz a 2026/27-es illetve a 2027/28-as szezonban.
A Milan is hivatalos közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy vételi opcióval kölcsönadta Morata játékjogát a Galatasaray együttesének. A klub köszönetet mondott Álvarónak a profizmusáért és az elkötelezettségéért, valamint sok sikert kívánt neki.
A 32 esztendős BL-győztes csatár 2024 nyarán 13 millió eurós átigazolási áron szerződött a Milanhoz az Atlético Madrid együttesétől és összesen 25 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 6 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki..
Sok sikert, Álvaro!
4 hozzászólás
Ez azért messze jobb üzlet, mint amire bárki is számított, vagy reménykedhetett Moratával kapcsolatban. Olyannyira, hogy ezzel még profitot is csinálhat a klub.
Remélhetőleg emelett a teljes fizuját is állják!
Ők állják. 😁
Azt már nyáron is tudtam hogy nem Ő az emberünk, de azt hittem rajtunk marad..Ehez képes szépen lepasszoltuk.Igy a legjobb mindenkinek.