Nagyon nehéz mérkőzés előtt áll a Milan, amely a második helyezett Intert fogadja a San Siróban. Ez lesz a harmadik Derby della Madonnina a szezonban. Sergio Conceicao a meccs előtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szuperkupa már a múlté és teljesen más mérkőzésre számít, mint egy hónappal ezelőtt. Conceicao a meccs előtt reagált az elmúlt napokban a sajtóban megjelent valótlan híresztelésekre, miszerint egyes játékosoknak – beleértve Christian Pulisic-et és Theo Hernándezt – egyáltalán nem nyerte el a tetszését az edző módszerei és ezért feszültség alakult ki az öltözőben.
„Jól ismerjük az Intert, amely nagyon összeszokott csapat és ez előnyt jelent számukra. Megpróbálunk szembeszállni velük azzal a céllal, hogy kihasználjuk a gyengeségeiket. Arra koncentrálunk, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtsunk és győzzünk. Mindig is a saját játékunkkal és a stratégiai helyzeteinkkel foglalkozom, amelyeket figyelembe kell venni, a fő hangsúly saját magunkon van. A Szuperkupa már a múlté, teljesen más mérkőzésre számítok. Ezeken a mérkőzéseken nincsenek favoritok és nekünk mindent bele kell adnunk a pályán.” – nyilatkozta Conceicao a sajtótájékoztatóján.
A CSAPATRÓL
„Messze vagyunk még attól, ahol szeretném, hogy tartsunk és nagyon kevés időnk van dolgozni, de ez nem kifogás. Egy komplett csapatot akarok látni a pályán, amely magasan presszingel, nagy intenzitással játszik és nagyon kevés esélyt ad az ellenfélnek, de emellett sok gólhelyzetet alakít ki. Csak maximális erőfeszítéssel tudunk a legjobb tudásunk szerint teljesíteni és a győzelemért harcolni. Én a magam részéről igyekszem napról-napra többet tenni. Ami a sajtót illeti: olvastam néhány hazugságot, ami megjelent rólunk, ami csak még jobban megnehezíti egy olyan csapat irányítását, amelynek gyorsan kellene fejlődnie. Rengeteg pozitív energiánk van, de egyenesnek kell lennünk és a megjelent hazugságoktól függetlenül meg kell próbálnunk változtatni. Szenvedélyes vagyok és ezt néha összemossák az idegességgel. Nekem ilyen a jellemem. Azon kell dolgoznunk, hogy megteremtsük az alapokat ahhoz, hogy kilábaljunk ebből a nehéz pillanatból.”
A JÁTÉKOSOK ÁLLAPOTÁRÓL
„Walker jól érzi magát és ő egy opció a csapatba. Thiaw újra edzésbe állt és pozitívan érzi magát. Gabbia szombaton újra edzésbe állt a vádliproblémája után, ami miatt nem tudott játszani a Zagreb elleni meccs második félidejében. Mindketten a rendelkezésemre állnak, bár nyilvánvalóan nincsenek a legjobb erőnléti állapotban. Abraham? Meglátjuk… Fofana eltiltása? Megvannak az alternatíváink.”
AZ ÁTIGAZOLÁSI PIACRÓL
„Korábban is elmondtam, hogy számomra a téli átigazolási időszak túl hosszú ideig tart. Ez nem ideális a játékosok számára és nem csak nekik. Tomori? Minden játékosomra számítok és nem fogom az átigazolási piacot figyelembe venni a döntéseim meghozatalakor. Ha Tomorinak játszania kell, akkor játszani fog. Morata? Beszéltem Álvaróval. Az átigazolási piac olyan amilyen és minden érintett fél akaratán múlik. Gimenez? Nem beszélek róla, mert még nem hivatalos.”
1 hozzászólás
Mister felkötheti a gatyáját, Kolo eddig 2 meccs 3gól a Juveba, hülye rabruhások megint jól erősítettek ,pedig kellene nekünk az a negyedik hely.