A Milan három érvényes gólig és két érvénytelenített találatig jutott a Parma ellen, így végül Christian Pulisic, Tijjani Reijnders és Samuel Chukwueze révén 3-2-es győzelemmel zárta a meccset. Íme a legfőbb statisztikák és érdekességek.
A piros-feketék a 7. helyen állnak 34 ponttal a tabellán a Bolognával azonos pontszámmal, a mérleg 9 győzelem, 7 döntetlen és 5 vereség, valamint 32-23-as gólkülönbség. A csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott és 5 pontra csökkent a hátrány a garantált Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyen álló Lazióval szemben.
A Serie A történetében először fordult elő, hogy a Milan a 90. perc után két gólt szerezve hátrányból fordítva megnyert egy mérkőzést – számolt be az Opta.
A hivatalos adatok szerint 72 304 szurkoló látogatott ki a San Siróba a Parma ellen.
Pulisic 100 százalékos hatékonysággal rendelkezik a tizenegyesek terén. Az amerikai válogatott támadó a profi karrierje során eddig összesen 11 alkalommal rúgott büntetőt és mindegyiket értékesítette.
Strahinja Pavlovic 1 gólpasszal, 3 tisztázással, 1 blokkolással, 1 közbeavatkozással, 3 sikeres szereléssel, 11 megnyert párharccal, 3 kiharcolt szabadrúgással, 94 százalékos passzpontossággal, 2 kulcspasszal és 1 kiharcolt tizenegyessel vette ki a részét a győzelemből, valamint a rendes játékidő utolsó percében érvénytelenítették egy gólját is les miatt.
Ez volt Sergio Conceicao első győzelme a Milan edzőjeként a San Siro stadionban. A portugál szakvezető a december 30-i kinevezése óta 7 tétmeccsen irányította a csapatot, a mérleg 5 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség, valamint 12 rúgott gól és 9 kapott gól.
Reijnders minden sorozatot figyelembe véve a 10. gólját szerezte a 2024/25-ös idényben a Milan színeiben. A holland középpályás a legeredményesebb szezonját futja az eddigi karrierje során és megdöntötte az egy idénybeli egyéni gólrekordját (8).
Pavlovic mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a csapatból, szám szerint hármat.
Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A választása alapján Reijnders kapta a meccs emberének járó díjat.
Pulisic nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mérkőzésen 11,95 kilométerrel.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
61% | LABDABIRTOKLÁS | 39% |
14 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 12 |
5 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 5 |
3 | GÓLOK | 2 |
3 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
6 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 4 |
0 | KAPUFA | 0 |
420 | PONTOS PASSZOK | 251 |
89% | PASSZPONTOSSÁG | 81% |
8 | SZÖGLET | 4 |
5 | LES | 0 |
3 | VÉDÉS | 2 |
14 | SZABÁLYTALANSÁG | 7 |
2 | SÁRGA LAP | 5 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 98 | 20 | 100 | 1(1) | ||||||
CALABRIA | 78 | 1(1) | 2 | 39 | 96 | 4(4) | 1(1) | 1(1) | ||
GABBIA | 98 | 71 | 93 | 7(4) | 10(7) | |||||
PAVLOVIC | 98 | 1(0) | 3 | 61 | 94 | 2 | 7(6) | 11(5) | 3(2) | |
THEO | 46 | 1(0) | 1 | 15 | 89 | 3(1) | ||||
MUSAH | 98 | 3(3) | 35 | 82 | 3 | 5(4) | 3(1) | 3(1) | ||
FOFANA | 58 | 1(0) | 1(1) | 1 | 42 | 90 | 1 | 6(2) | 1(1) | 6(5) |
REIJNDERS | 98 | 5(3) | 2(1) | 27 | 88 | 5(2) | 1(0) | 2(2) | ||
PULISIC | 98 | 1(1) | 4(1) | 34 | 88 | 9(1) | 4(0) | 2(2) | ||
MORATA | 58 | 1 | 5 | 72 | 2(1) | 3(1) | ||||
LEAO | 46 | 1(0) | 3(0) | 6 | 67 | 8(0) | ||||
BENNACER | 52 | 2(2) | 38 | 87 | 2 | 5(2) | 1(1) | 7(5) | ||
JOVIC | 20 | 1(0) | 1 | 50 | 1(0) | 2(1) | ||||
CHUKWUEZE | 40 | 3(1) | 3(2) | 1 | 11 | 85 | 5(3) | 1(0) | 1(1) | |
BARTESAGHI | 52 | 2(0) | 2 | 14 | 83 | 1 | 4(2) | 1(1) | 2(1) | |
ABRAHAM | 40 | 1 | 25 | 2(1) | 1(0) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- PULISIC – 11,95 KM
- MUSAH – 11,53 KM
- REIJNDERS – 11,52 KM
- GABBIA – 10,98 KM
- PAVLOVIC – 10,88 KM
LEGMAGASABB ÁTLAGOS SPRINTSEBESSÉG:
- PAVLOVIC – 28,03 KM/H
- HERNÁNDEZ – 27,83 KM/H
- FOFANA – 27,64 KM/H
- REIJNDERS – 27,53 KM/H
- JOVIC – 27,50 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ