Lorenzo Torriani, a Milan harmadik számú kapusa hamarosan új szerződést írhat alá a nevelőegyesületével.
A 19 esztendős kapus tavaly nyáron került előtérbe és a Primavera harmadik számú kapusaként az első csapat keretével kezdte meg az előszezont és olyan pozitív benyomást keltett az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken, hogy Mike Maignan és Marco Sportiello mögött harmadik számú kapus lett Antonio Mirante helyett.
Matteo Moretto, a Relevo újságírója szerint a Milan vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat Torriani szerződésének meghosszabbításáról.
A saját nevelésű hálóőr jelenlegi szerződése 2027. június 30-ig érvényes és éves szinten nettó 100 ezer eurót keres. A klub új hosszú távú szerződést kínál a 2005-ös születésű Torrianinak, aki egyértelműen része a Milan jövőbeli projektjének.
Torriani 2024 szeptemberében debütált a Bajnokok Ligájában a Liverpool elleni 3-1-re elveszített mérkőzésen és csereként szintén játéklehetőséget kapott decemberben a Sassuolo elleni Olasz kupa-meccsen, amely 6-1-es győzelemmel zárult. A fiatal tehetség a Serie A-ban még nem mutatkozott be, viszont a Milan Futuróban négy alkalommal is védett az olasz harmadosztályban az idei szezonban.
1 hozzászólás
Ha a hosszútávú projekt része, nem lenne érdemesebb inkább őt védetni a Futuroban, ahelyett, hogy az első csapatnál koptatja 3. számúként a padot? Építsék fel a Futuroban minél több játékperccel, aztán menjen kölcsönbe tapasztalatot szerezni, de a jelenlegi szvsz a legrosszabb megoldás számára.