A Milan hivatalosan is bejelentette Kyle Walker szerződtetését a Premier League-ben szereplő Manchester City együttesétől.
Az elmúlt napokban a Milan és a Manchester City mindenben megállapodott Walker klubváltásáról. A manchesteri alakulat csapatkapitánya hét és fél év után int búcsút a klubjának és új kihívások után néz Olaszországban. A 34 éves védő csütörtökön a kora délutáni órákban landolt Milánóban, majd sikeresen teljesítette az orvosi vizsgálatokat és aláírta a szerződését a klubbal. A Milan péntek este egy hivatalos közlemény formájában számolt be Walker érkezéséről.
„Az AC Milan örömmel jelenti be, hogy kölcsönvette Kyle Walker játékjogát egy vásárlási opcióval a Manchester Citytől.” – olvasható a Milan hivatalos bejelentése.








A Milan a szezon végéig, 6 hónapra vette kölcsön Walkert, aki első körben 2025. június 30-ig írt alá. Fabrizio Romano és Matteo Moretto információi szerint a klub vezetősége az idény végén 5 millió euróért végleg megvásárolhatja a vásárlási opció által. A Manchester City továbbértékesítési részesedéssel rendelkezik a jövőbeli átigazolási árból. Moretto hozzátette, hogy az angol jobbhátvéd a szezon végéig 2,5 millió eurót tesz zsebre és amennyiben a Milan végleg megvásárolja, akkor 2027. június 30-ig lesz érvényes a kontraktusa és éves szinten nettó 4,5 millió eurót fog keresni Milánóban. A klub megerősítette, hogy a játékos a 32-es mezszámot választotta a Milanban.
Walker a Milan első igazolása a téli átigazolási időszakban. Egyben ő a tizedik angol nemzetiségű játékos a klub történetében Herbert Kilpin, Jimmy Greaves, Luther Blissett, Ray Wilkins, Mark Hateley, David Beckham, Fikayo Tomori, Ruben Loftus-Cheek és Tammy Abraham után.
Walker 1990. május 28-án született Sheffield városában, Angliában és a 7 évesen a szülővárosának utánpótlásában kezdett el futballozni. Ahogy teltek az évek végigjárta a korosztályos csapatokat és egészen az első csapatig vezetett az útja. 2008-ban kölcsönben csatlakozott a harmadosztályú Northamptonhoz, majd 2009 januárjában debütált a Sheffield színeiben az FA kupában. Pár hónappal később felfigyelt rá a Tottenham és szerződtette 5,9 millió eurós átigazolási áron, viszont 1 évre kölcsönben maradt a Sheffield Unitedben. Walker a tapasztalatszerzés érdekében kölcsönben szerepelt a Queens Park Rangersben és az Aston Villában, majd a 2011/12-es idénytől kezdve beverekedte magát a kezdőtizenegybe és alapemberré vált a Spursben.
Az angol futballista 2017 nyarán a Manchester City játékosa lett, az átigazolási ára 52,7 millió euró volt és akkoriban az angol válogatottban is alapember volt. Walker összesen hét és fél szezonon keresztül erősítette a Manchester Cityt, amellyel 17 trófeát nyert, beleértve 6 angol bajnoki címet és 1 Bajnokok Ligája-serleget. 2023 óta Walker viselte a csapatkapitányi karszalagot a Cityben. A 34 esztendős futballista összesen 410 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben.
Érdekesség, hogy az Opta szerint Walker a harmadik legtöbb gólpasszal rendelkező védő a Premier League-ben 2011 óta, ugyanis összesen 36 asszisztot osztott ki és ennél többre csak Trent Alexander-Arnold (63) és Andrew Robertson (59) volt képes.
VÁLOGATOTT:
Walker az U19-es és az U20-as válogatottban pallérozódott, majd 2011 novemberében Fabio Capello irányítása alatt 21 évesen debütált a nagyválogatottban. Három világbajnokságon és három Európa-bajnokságon szerepelt Angliával és az évek során összesen 93 alkalommal húzta magára a nemzeti csapat mezét, ezeken 1 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki.

KYLE WALKER
ADATOK:
Teljes név: Kyle Andrew Walker
Születési idő: 1990.05.28.
Születési hely: Sheffield, Anglia
Nemzetiség: angol
Poszt: jobbhátvéd
Életkor: 34
Magasság: 1,78 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2025.06.30.
DEBÜTÁLÁS:
SOROZAT | IDŐPONT | MECCS |
---|---|---|
Premier League | 2010.03.27. | Tottenham-Portsmouth 2-0 |
Bajnokok Ligája | 2016.09.14. | Tottenham-Monaco 1-2 |
Európa Liga | 2011.08.18. | Heart-Tottenham 0-5 |
ÁTIGAZOLÁSOK:
SZEZON | HONNAN | HOVÁ | STÁTUSZ | ÁR |
---|---|---|---|---|
08/09 | Sheffield | Northampton | kölcsönben | – |
09/10 | Sheffield | Tottenham | átigazolás | 5,9M€ |
09/10 | Tottenham | Sheffield | kölcsönben | – |
10/11 | Tottenham | QPR | kölcsönben | – |
10/11 | Tottenham | Aston Villa | kölcsönben | – |
17/18 | Tottenham | Man. City | átigazolás | 52,7M€ |
24/25 | Man. City | Milan | kölcsönben | – |
KARRIER:
KLUB | SZEZON | BAJNOKSÁG | KUPA | BL, EL | EGYÉB | ÖSSZESEN |
---|---|---|---|---|---|---|
Sheffield | 08/09 | 2/0 | 2/0 | 3/0 | 7/0 | |
Northampton | 08/09 | 9/0 | 9/0 | |||
Sheffield | 09/10 | 26/0 | 2/0 | 28/0 | ||
QPR | 10/11 | 20/0 | 20/0 | |||
Aston Villa | 10/11 | 15/1 | 3/1 | 18/2 | ||
Tottenham | 09/10 | 2/0 | 2/0 | |||
Tottenham | 10/11 | 1/0 | 1/0 | |||
Tottenham | 11/12 | 37/2 | 5/0 | 5/0 | 47/2 | |
Tottenham | 12/13 | 36/0 | 3/0 | 11/0 | 50/0 | |
Tottenham | 13/14 | 26/1 | 4/0 | 4/0 | 34/1 | |
Tottenham | 14/15 | 15/0 | 3/0 | 3/0 | 21/0 | |
Tottenham | 15/16 | 33/1 | 2/0 | 35/1 | ||
Tottenham | 16/17 | 33/0 | 1/0 | 5/0 | 39/0 | |
Man. City | 17/18 | 32/0 | 9/0 | 7/0 | 48/0 | |
Man. City | 18/19 | 33/1 | 8/1 | 10/0 | 1/0 | 52/2 |
Man. City | 19/20 | 29/1 | 6/0 | 6/0 | 1/0 | 42/1 |
Man. City | 20/21 | 24/1 | 7/1 | 11/0 | 42/2 | |
Man. City | 21/22 | 20/0 | 4/0 | 7/1 | 31/1 | |
Man. City | 22/23 | 27/0 | 6/0 | 5/0 | 1/0 | 39/0 |
Man. City | 23/24 | 32/0 | 5/0 | 6/0 | 4/0 | 47/0 |
Man. City | 24/25 | 15/0 | 1/0 | 2/0 | 18/0 | |
ÖSSZESEN: | 467/8 | 71/3 | 82/1 | 10/0 | 630/12 |
MEGNYERT TRÓFEÁK:
QPR:
Angol másodosztály: 1x – (2010/11)
MANCHESTER CITY:
Premier League: 6x – (2017/18, 2018/19, 2020/21, 2021/22, 2022/23, 2023/24)
FA-kupa: 2x – (2018/19, 2022/23)
Ligakupa: 4x – (2017/18, 2018/19, 2019/20, 2020/21)
Community Shield: 2x – (2018, 2019)
Bajnokok Ligája: 1x – (2022/23)
Európai szuperkupa: 1x – (2023)
Klubvilágbajnokság: 1x – (2023)
Isten hozott a Milanban, Kyle!
2 hozzászólás
Sok sikert! 🙂 Remélem hozza a gőzmozdony formáját beilleszkedési gondok nélkül. Elöl-hátul is jobb lényegesen, mint a két közepes jobb bekkünk.
Tovább értékesítési záradék???🤣🤣
Ennek az arab sejknek gondolom vannak skót gyökerei is.🤦