Mike Maignan, a Milan kapusa elmondása szerint dühös volt a Juventus elleni vereség után és úgy véli, hogy nem adhatják fel és a végsőkig kell harcolni a bajnokságban, hogy minél jobb pozícióban végezzenek.
„A Juventus pontosabb volt a kapu előtt, mint mi és a lövéseinknél mindig volt valaki, hogy tisztázzon. Ők gólt szereztek a helyzeteikből és ilyen a futball. Ha egy csapat gólt lő és lezárja a kaput, akkor nehezen tudunk helyzeteket kialakítani és ez történt most is.” – mondta Maignan a meccs lefújását követően.
„Nem adhatjuk fel, ilyen a futball és az élet. Mindig vannak hullámvölgyek. Egy vereség és egy ilyen mérkőzés után nem adhatjuk fel és nem hajthatjuk le a fejünket, hanem keményen kell dolgoznunk. Néhány nap múlva újra pályára lépünk és fontos meccsünk lesz a Bajnokok Ligájában. Mindig 100 százalékot kell nyújtanunk illetve a győzelemre kell törekednünk.”
„Számomra addig nincs vége a bajnokságnak, amíg mérkőzéseket játszunk. Meg kell próbálnunk megérteni, hogy mi nem ment jól ezen a mérkőzésen. Ki kell tartanunk, amíg a szezonnak nincs vége.”
„Több párharcot veszítettünk a mérkőzésen. Nekünk is megvolt a lehetőségünk az előny megszerzésére, de az ellenfél hamarabb betalált és nagyobb önbizalomra tett szert a meccs lezárásához. Nyilván dühös vagyok, hiszen ha nem nyersz, nem örülhetsz.”
„Állapotom? Fizikálisan jó állapotban fejeztem be a mérkőzést. A meccs alatt éreztem egy kisebb fájdalmat a combközelítő izmomban, de maradni akartam a pályán és nem akartam cserben hagyni a csapattársaimat.” – tette hozzá.
1 hozzászólás
Sajnos ő is kezd hibázgatni. A Cagliari elleni gól egyértelműen az övé volt, és a juve elleni második gólban is benne volt, rosszul helyezkedett. Hihetetlen, hogy mennyi sablondumát képesek lenyomni, a ponthullajtásokhoz vezető konrét hibákkal nem foglalkoznak. Theo is hihetetlen dolgokat művel, de Tomori egy az egy elleni játéka is tragikus. Hát igen, ha nincs kialakult, megbízható csapatjáték (ld. kínlódásos labdakihozatalok) , előbb utóbb egyénileg is leromlanak. Hála istennek ez kétirányú folymat, ha összeáll a csapat, abban egyénileg is újra feljönnek majd. Nem lehet egyik percről a másikra elfelejteni focizni. Ezért nem szeretem, ha egyből eladnak valakit, akinek valamikor jól ment itt, de épp nincs a csúcson. Edzői felelősség !!!