Emerson Royal, a Milan brazil jobbhátvédje ma ünnepli a 26. születésnapját.
Emerson Aparecido Leite de Souza Júnior – ismertebb nevén Emerson Royal – 1999. január 14-én született Sao Paulóban, Brazíliában. 2014-ben csatlakozott a Ponte Preta akadémiájára, miután a Palmeiras, a Sao Paulo és Gremio utánpótlásában is megfordult. 2017 novemberében debütált a brazil élvonalban a Ponte Preta színeiben, majd fél évvel később az Atlético Mineiro játékosa lett. 2019 januárjában az FC Barcelona 12 millió euróért szerződtette a játékjogát, azonban 6 hónapig kölcsönben szerepelt a szintén spanyol élvonalbeli Real Betisben. Fél év után végleg maradt a Betis játékosa és a Barca visszavásárlási opcióval rendelkezett. A Betisben kulcsjátékosként 79 mérkőzésen 5 gólja és 10 asszisztja volt.
2021 júniusában az FC Barcelona úgy döntött, hogy visszavásárolja Royalt, aki a katalán együttessel kezdte meg az előszezont, azonban az átigazolási időszak végén eladták. Emerson a Tottenham játékosa lett 25 millió eurós átigazolási áron mindezt úgy, hogy mindössze 3 tétmeccse volt a Barcában.
A brazil jobbhátvéd az első két évben többnyire alapember volt a Tottenhamben és a 2021/22-es idényben 44 tétmeccsen szerepelt, majd a 2022/23-as szezonban 36 alkalommal lépett pályára. A 2023/24-es szezonban jelentősen visszaestek a játékpercei és 24 meccsen kapott játéklehetőséget, ezeken 1335 percet töltött a pályán. Emerson 3 szezon alatt 101 tétmeccsen viselte a Spurs mezét és 4 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki.
2024 nyarán bejelentkezett érte a Milan és megegyezésre jutott a Tottenhammel az átigazolásáról. Emersonért 15 millió eurót fizetett a klub és a játékos 2028. június 30-ig szóló szerződést írt alá. Royalnak sikerült kiszorítania a kezdőcsapatból Davide Calabriát a védelem jobb oldalán és eddig 23 mérkőzésen szerepelt a Rossoneriben.
VÁLOGATOTT:
Royal az U20-as és az U21-es brazil válogatottban is szerepelt, majd a nagyválogatottban 2019 novemberében Tite szövetségi kapitány irányítása alatt debütált egy Dél-Korea elleni 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen. Emerson eddig összesen 10 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét.

EMERSON ROYAL
Teljes név: Emerson Aparecido Leite de Souza Júnior
Születési idő: 1999.01.14.
Születési hely: Sao Paulo, Brazília
Nemzetiség: brazil
Poszt: jobbhátvéd
Magasság: 1,83 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2028.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 23
Gólok a Milanban: 0
Gólpasszok a Milanban: 0
DEBÜTÁLÁS:
Brazil liga – 2017.11.05. Bahia-Preta 2-0
Premier League – 2021.09.11. Crystal-Tottenham 3-0
Serie A – 2024.09.24. Parma-Milan 2-1
Bajnokok Ligája – 2022.09.07. Tottenham-Marseille 2-0
Európa Liga – 2019.02.21. Betis-Rennes 1-3
MEGNYERT TRÓFEÁK:
Milan:
Olasz szuperkupa: 1x – (2024)
Isten éltesse sokáig!