Simon Kjaer, a Milan korábbi védője meghozta a döntést, hogy befejezi a pályafutását.
A 132-szeres dán válogatott védő 2024 nyarán a szerződésének lejártával búcsút intett a Milannak és az elmúlt 6 hónapban nem volt klubja. Kjaer a Salernitana elleni utolsó fordulóban búcsúzott el a San Sirótól és az volt karrierje utolsó tétmeccse klubszinten.
Kjaer ma hivatalosan is bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplist és visszavonul a profi futballtól. „Eljött a megfelelő idő, hogy lezárjam ezt a fejezetét az életemnek.”
„A fejemben volt az a gondolat, hogy a Milannál fejezzem be a pályafutásomat. Nagyon jól tudtam, hogy távol áll tőlem, hogy valami mást keressek és az járt a fejemben, hogy nem lehetne ennél jobb befejezés számomra. A San Siróban fejeztem be a karrieremet, hihetetlen élménnyel és nagyon jól tudtam, hogy ez a vég számomra.” – mondta Kjaer.
„Nem a nyár után hoztam meg ezt a döntést, hanem már az Európa-bajnokság előtt is gondoltam erre. Számos összetevő befolyással volt a jövőmre, a gyerekek, a család, a válogatott és a Milan, az álmaim klubja. Vártam, hogy érkezzen valami, de elsősorban a családomat szem előtt tartva, majd másodsorban sportszakmai szempontból kellett döntenem. Nem sajnálok semmit, nem érzek hiányt a karrieremet illetően.”
A dán válogatott védő 2020 januárjában csatlakozott a Milanhoz és a teljesítményével, a karizmájával illetve a példaértékű hozzáállásával maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Kjaer négy és fél év alatt 121 tétmérkőzésen viselte a Milan-mezt és 1 Scudettót nyert.
4 hozzászólás
Futuroba jöhetett volna .
Ha már Simic-et sikerült elzavarni nyáron, akkor inkább Kjaerrel hosszabbítottam volna egy évre, ahelyett, hogy Pavlovicra kidobtunk 20 milliót. Így, hogy Giroud is elment, nem ártott volna ha van egy Kjaer az öltözőben, még akkor sem ha nem sokat játszik. Szerintem két forintért is aláírt volna.
Nagyon kedvelem. Nyilván soha nem találkoztunk, és nem is fogunk, de az az érzésem, hogy ő egy jó ember, akinél az emberi kvalitásból táplálkozott a játékosként kialakult nagysága, és nem az esetleges tehetségével akar valamilyen figurának látszani, mint ma oly sokan.
Sallangmentes, sportszerű, normális. Csupa olyan jelzők, amik sajnos a jelenkor futballistáira egyre kevésbé illenek. Tulajdonképpen mindezt visszaolvasva kb. mintha Baresit jellemeztem volna. ÉS tényleg, a habitus hasonló.
👏👏👏👏👏👏👏🤝🙏👏👏👏👏👏👏