Sergio Conceicao döntetlennel mutatkozott be az olasz bajnokságban a Milan kispadján a Cagliari elleni bajnokin. A portugál szakember a meccs után elmondta, hogy egyáltalán nem tetszett neki az első félidő, amit edzői karrierje legrosszabb félidejeként jellemzett, valamint beszélt a kapu előtti pontatlanságról és a hibákról. Conceicao szerint a csapatnak 110 százalékot kell beleadnia és hozzátette, hogy egy győzelem esetén sem lett volna elégedett a pályán mutatott teljesítménnyel.
„Ennél sokkal többet vártam minden szinten. Tizenhárom éve vagyok edző és ha összehasonlítjuk a csapat minőségét azzal, ahogyan teljesítettünk, akkor ez volt a leggyengébb első félidőm, amióta edzősködöm. Hiányzott a ritmus és a minőség a játékunkból, nem voltunk elég jók és intelligensek. Kihagytunk számos helyzetet, az ellenfél pedig húzta az időt. Sokat beszélünk ezekről a dolgokról, pedig nem probléma az időhúzás, csak ezt a játékvezetőnek hozzá kellene adnia a hosszabbításnál. A Szuperkupa utáni fáradtság és az ellenfél játékfelfogása nem kifogás. Ezt azért mondom el, mert így érzem.” – mondta Conceicao.
„Probléma? Egy kicsit minden… Egy kicsit mentális és egy kicsit fizikális probléma van. Sokat kell dolgoznunk, hogy javuljunk. Számos olyan periódus volt a mérkőzésen, ami egyáltalán nem tetszett. Ezzel a döntetlennel elveszítettünk két pontot és dühös vagyok, mert ha mindent megtettünk volna, amire készültünk, akkor ott lehetett volna… Fejlődnünk és dolgoznunk kell. Hiányzott a szélesség a játékunkból és amikor egy támadásnál megvolt, akkor túlságosan mozdulatlanok voltunk. Úgy tűnt, mintha filmeztük volna a játékot. Leaónak támogatásra és különböző mozgásokra van szüksége, ha két vagy három védővel van rajta. Sok munka van még hátra.”
„Az az érzésem, hogy a játékosok önzetlenek a kapu előtt. Ez alapvetően rendben van és szeretem az ilyen játékosokat, de vannak pillanatok, amikor egyszerűbben kell játszanunk. Úgy tűnt, mintha a játékosok azt érezték volna, hogy muszáj látványos megmozdulást tenni, de a futball egyszerű játék. A kapu előtt önzőnek kell lenned és a szélsőknek meg kell nyerniük az 1 az 1 elleni párharcokat a védőkkel szemben. Néha nehéz dolgokat akartunk megtenni a pályán és ezt nem szeretem, mert a futball egyszerű.”
„Új szabályok? Évek óta így dolgozom. Nem arról van szó, hogy megérkeztem a klubhoz és kényszerből kell megtennem. Ezek egyszerű dolgok számomra: beosztás, edzés, részt venni a munkában nap mint nap. Az a tény, hogy a szezon közepén itt vagyok, az azt jelenti, hogy valami nem volt rendben. Teljes mértékben felelősséget kell vállalnunk. Ha a pályán kívül szigorúak és igényesek vagyunk, akkor a pályán a játékban is azok leszünk.”
„Alacsony volt a játékunk tempója, időnként a védőink szabadon vezethették a labdát, mert 20 méteres terület volt előttük. Az első félidő egyáltalán nem tetszett, míg a második játékrész egy kicsit jobb volt, de ennél többet kell tennünk. Sok mindenben kell javulnunk. Nagy lehetőségeket hagytunk ki és azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk. Ezt az üzenetet át kell adnunk a játékosoknak, hogy megértsék és elfogadják, hogy min kell javítanunk, mert szemmel látható volt. Ezt még az is láthatta, aki nem sokat ért a futballhoz. Minden meccset döntőnek kell tekintenünk és nem engedhetjük, hogy elteljen az idő és 60 százalékon teljesítsünk. 110 százalékot kell beleadnunk, mert a 100 százalék sem elég. Vannak olyan momentumok a játékunkban, amelyeken sokat kell javítanunk, mert a támadójátékban labdavesztés után mindig túlságosan mélyen szereztük vissza a labdát. Magasabb ritmusban kell járatnunk a labdát és megmozgatni az ellenfél védelmét. Intelligensnek kell lennünk a pályán. Technikailag is követtünk el könnyelmű hibákat, amivel megnehezítettük a dolgunkat, amikor egyszerűen játszhattunk volna. Nem volt minden rózsás, amikor megnyertük a Szuperkupát és ez most nem egy katasztrófa. Kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Mercato? Azt akarom, hogy a csapat a pályán hajtson végre kiigazításokat, az átigazolási piac egy másik dolog.”
„Ki kell választanom a megfelelő játékosokat és mindannyunknak szintet kell lépnünk, minden értelemben: fizikálisan, technikailag, taktikailag és hozzáállásban is. A játékosokban megvan a vágy, hogy elfogadják az üzeneteinket, csak az időzítés olyan, amilyen, de ez nem mentség. Tudtam, hogy kevés időnk lesz és megterhelő mérkőzések várnak ránk. A Szuperkupa sem mentség, csak sokkal többet kell tennünk, ennyi.”
„25 lövésünk volt a mérkőzésen és a Cagliari kapusa nagyon magabiztos volt. Megvoltak a lehetőségeink. Még ha megnyertük volna a mérkőzést, akkor sem lettem volna elégedett.” – tette hozzá.
6 hozzászólás
Embertelen meló lesz ezt a egészet összerántani, ez szerintem ő is tudta mielőtt idejött, most pedig tapasztalja is. A dolgokat viszont jól látja.
A szögleteinktől megbolondul az ember, annyira ostoba megoldásokat választunk néha. A beadásaink pedig a legborzasztóbb Abate időket idézik, főleg Leao oldaláról. Ennyire pontatlan játékkal elképesztően nehéz gólt szerezni olasz kis csapatok ellen. Mennyien szidták anno itt Giroud-t, édes Istenem… Giroud még annyi évesen is fényévekre volt hasznosságban a Morata-Abraham párostól. Ez idénre tökéletesen látszik.
Mester! Keresd a kvalitást, az lesz a megoldás 😀
Giroudt sokan féknek hívták,ezen a fórumon anno!Mert nem védekezett,mint Morata,csatár létére!
Moratához és Abrahamhez képest fényév a francia…..
Oli hány évesen jött ? Na annyi idősen Morata+Tammy sem fog védekezni.
Itt páran szeretnek belefingani előre a nullás lisztbe, lásd: Lopetegui micsoda dolog ,hogy az ultrák nem akarták.. fél évet ért meg az új helyén, Morata hiper szuper csatár( nagyon jó csere csatár, de top klub élére nem való), Fonseca projekt is tudható volt, mi lesz a vége hiába nyert Ukrán kupát….
Persze ezek a hangok ilyen szépen csöndbe vannak… 🤔
Giroud is mélyen visszajárt védekezni, főleg Leao helyett, ami szerintem a taktika része is lehetett akár. Féknek azért hívták, mert volt, hogy több meccsen sem csinált semmit egymás után. Volt egy-két sok meccses gól nélküli periódusa, ezért sokan Jovicot követelték a kezdőbe, aki kezdőként tán soha nem volt jó.
Én nagyon bírtam Giroud játékát, de a végére már tényleg gyengébb lett. (Csere csatárnak tán még most is jó lenne…)
Én Morata játékát is bírom, mert hajt, nem hisztizik, hajtja a többieket is, a gólok pedig jönni fognak neki szerintem.
A címből kiindulva akkor ez a tavasz a dührohamok és őrjöngések tavasza lesz.