Jaap Stam, a csapat korábbi középhátvédje egy interjúban ismertette a saját álomcsapatát, melyben számos korábbi világklasszis Milan-játékos szerepel.
Stam tagja volt a 21. század egyik, ha nem a legerősebb Milanjának, hiszen 2004 nyarán 10,5 millió eurónak megfelelő összegért vásárolta meg a klub a Laziótól. Bár a pályafutása csúcsán a Manchester Uniteddel érte el a legnagyobb sikereket, de a Milanban sem okozott csalódást. A BL-győztes középhátvéd összesen két évet töltött a piros-feketéknél és 65 mérkőzésen öltötte magára a piros-fekete mezt.
Stam a La Gazzetta dello Sport heti magazinjának, a SportWeeknek adott exkluzív interjút, amelyben összeállította a saját álomcsapatát azokból a játékosokból, akikkel együtt játszott a pályafutása alatt. Az egykori holland védő egy elég impozáns kezdőtizenegyet nevezett meg, számos korábbi Milan-játékossal együtt.
Stam szavai a SportWeeknek: „Cafuval együtt játszottam a Milanban. Egy valódi ingázó játékos, előre-hátra futott a szélen. Úgy védekezett és úgy támadott, mint azt kevesen. A beadásai tökéletesek voltak és mindig mosolyogva futballozott. Nestával a Lazióban találkoztam, majd a Milanban újra egymás mellett játszottunk. Elegáns, gyors, egyedülálló játékos. Remekül éreztük magunkat a védelemben egymás mellett, ő abszolút top játékos volt. Maldini egy legenda. Büszke vagyok arra, hogy együtt játszhattam Paolo Maldinivel a Milanban. Ő egy intelligens, karizmatikus és csodálatos ember. Pirlo nagyon higgadt játékos volt és soha nem érzett nyomást, amikor nála volt a labda. A játékhelyzetek olvasásának és a gólpasszok adásának mestere.”
STAM ÁLOMCSAPATA:
Van der Sar
Cafu, Nesta, Maldini, Irwin
Scholes, Pirlo, Keane, Giggs
Bergkamp, Ronaldo.