Zlatan Ibrahimovic idősebbik fia, Maximilian terjedelmes interjút adott, melyben beszélt a futballról, a Milanról, a szüleiről, a céljairól és a testvéréről, a 16 éves Vincentről is. Maximilian nemrég töltötte be a 18. születésnapját és az aktuális szezonban a Milan Primaverában remekel, ugyanis 7 bajnokin 4 gólnál jár.
MIKOR KEZDTÉL EL FUTBALLOZNI?
„Kilenc éves voltam, amikor elkezdtem. Elég későn kezdtem a futballt, először egy helyi klubban játszottam Franciaországban, Párizsban és talán egy évig voltam ott, aztán átmentem a PSG akadémiájára, majd a Manchester United akadémiájára kerültem. Amikor az Egyesült Államokba költöztünk, egy helyi csapatban játszottam Los Angelesben és az utolsó hónapokban a LA Galaxy utánpótlásában játszottam. Ezt követően Svédországba költöztünk, ahol a Hammarby csapatában játszottam, majd Olaszországba jöttünk és most a Milanban vagyok. Mindenhol szép emlékeim vannak, de a Milan az, ahol a legjobban éreztem magam. A Milan-mezben játszani nagyon különleges. Ez minden idők egyik legnagyobb futballklubja és nem sok ilyen szintű klub van.”
„Akkor csókoltam meg először a Milan-címert, amikor az Inter ellen gólt szereztem. Nagyon különleges érzés betalálni a Milanban egy milánói derbin, szóval nagyon hálás vagyok.”
„Tizenegy éves koromig utáltam a focit. Azt gondoltam, hogy ez a legrosszabb dolog a világon. 11 vagy 12 éves lehettem, amikor elkezdtem megszeretni a játékot. Addig egyszerűen utáltam, minden rossz volt és mindig apámhoz hasonlítottak. Nem volt jó, de aztán rátaláltam a futball iránti szeretetre. Egy napon felébredtem és egyszer csak valami átkattant, szóval egyik pillanatról a másikra történt meg.”
KÖNNYEDÉN VÁLTOGATSZ A NYELVEK KÖZÖTT?
„Beszélek angolul, svédül és olaszul is. Franciául nem vagyok annyira jó. Van, hogy két nyelven nem jut eszembe egy szó, de a harmadik nyelven igen, szóval eléggé vegyes a helyzet.”
MILYEN NAGYVÁROSOKBAN NŐTTÉL FEL?
„Stockholmban, Barcelonában, Los Angelesben és Milánóban nőttem fel. Lehet, hogy valamit kihagytam, de nagyjából ezekben a városokban.”
HOL VAN SZÁMODRA AZ OTTHON?
„Svédország az otthonom, onnan származom.”
MÉG MINDIG TANULSZ?
„Nem, ebben az évben már nem. Tavaly volt az utolsó évem az iskolában, de nem fejeztem be az utolsó évet.”
MILYENEK VOLTAK A JEGYEID AZ ISKOLÁBAN?
„Tulajdonképpen jók voltak, elég jók, de ez az év nagyon intenzív volt, ezért nehéz volt összehangolni a futballt és az iskolát. Kedvenc tantárgyam? Nehéz választani, nagyon sok múlik a tanáron. De talán a nyelvet szerettem a legjobban.”

MIT GONDOLSZ, ÖRÖKÖLTÉL VALAMIT A SZÜLEIDTŐL?
„Apám nagyon jól beszéli a nyelveket. Nagyon sok nyelven tud, úgyhogy azt hiszem, hogy a nyelvérzéket tőle örököltem. Milyen tehetséget örököltem édesanyámtól? Minden mást.”
MI VOLT AZ, AMIT ÉDESANYÁD HANGSÚLYOZOTT A NEVELÉS SORÁN? AMIT ÉDESAPÁD TETT, AZT MINDENKI TUDJA, DE MIT JELENT SZÁMODRA AZ ÉDESANYÁD?
„Az édesanyám az első számú. Ő nagyon különleges számomra. Nélküle az egész család összeomlana, szerintem ő a legjobb anya. Mindkettőnket támogat, Vincentet és engem is. Ő az, aki összetartja a családot.”
MIT ÖRÖKÖLTÉL AZ ÉDESANYÁDTÓL?
„Talán az intelligenciát.”
A FUTBALLBAN KI A PÉLDAKÉPED?
„Nem tudnék csak egy játékost megnevezni, de nagyon szeretem Leaót, Neymart és Ronaldinhót.”
SZERETNÉL TE LENNI AZ ÚJ RAFAEL LEAO?
„Önmagam szeretnék lenni, de ha hasonló utat tudok befutni, mint Leao, akkor boldog leszek. Hihetetlen érzés, amikor meglátom őt. Ő egy nagyon különleges játékos. Személyesen nem ismerem őt, de a csapat edzésén egy kicsit együtt edzettem vele.”
MILYEN VOLT AZ EDZÉS?
„Különleges volt. Az első alkalmakkor úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek az édességboltban. Most már hozzászoktam és inkább versenytársként tekintek rájuk.”
MI VOLT A LEGJOBB DOLOG SZÁMODRA ABBAN, HOGY ZLATAN IBRAHIMOVIC FIAKÉNT NŐTTÉL FEL?
„Jó tanácsokat kapok tőle, nagyjából ennyi.”
ÉS A SZOKÁSOS KÉRDÉS: MI A LEGNEHEZEBB ABBAN, HOGY Ő AZ APÁD ÉS AZ Ő ÁRNYÉKÁBAN NŐTTÉL FEL?
„A legnehezebb része felismerni és elhinni, hogy az árnyékában vagy. Mindig arra gondolsz, hogy ő mit csinált és milyen sok gólt lőtt. Arra próbálok koncentrálni, amit csinálok és nem hasonlítom magam senkihez.”

MIKOR JUTOTTÁL ERRE A FELISMERÉSRE? ÚGY ÉREZTED, HOGY FIGYELMEN KÍVÜL TUDOD HAGYNI ÉS TELJESEN ELENGEDNI?
„Úgy értem, hogy ez olyasmi, amit idővel megtanultam, szóval nem volt konkrét pillanat.”
KI A JOBB? TE, VAGY AZ ÖCSÉD, VINCENT?
„Vincent. Úgy értem, hogy ő valószínűleg tehetségesebb nálam, szóval jó játékos lesz belőle.”
EZT NEM CSAK AZÉRT MONDOD, HOGY EXTRA NYOMÁST GYAKOROLJ A TESTVÉREDRE?
„Nem, Vincenten nincs nyomás. Minden nap csendben keményen dolgozik és nem beszélnek róla. Vincent nagyon különleges lesz.”
MI AZ ÁLMOD A FUTBALLBAN? MIK A CÉLJAID? MIT ÉRZEL REÁLIS CÉLNAK, AMIT ELÉRHETSZ?
„Szeretnénk nyerni és a sztárok közé kerülni. Magas célok elérésére törekszem és a legjobbak közé akarok kerülni.”
A MILANON KÍVÜL VAN KEDVENC CSAPATOD?
„Csak a Milan az, ami számít.”
MELYIK SVÉD CSAPATNAK SZURKOLSZ?
„A svéd bajnokságban? Hűha! Nem sokat tudok a bajnokságról, de valószínűleg azt kellene mondanom, hogy a Hammarbynak.”
MI A KEDVENC ÉTELED?
„Ez az adott naptól függ, de a tésztával sosem lehet hibázni. Ki főz rám? Vagy én főzök magamnak vagy az édesanyám.”
MI A SPECIALITÁSOD A FŐZÉS TERÉN?
„A tészta nem szokott jól sikerülni, ha én főzök. Nem annyira vagyok túl jó ebben. Úgyhogy nem igazán van olyan étel, ami a védjegyemmé vált volna.”

MI A LEGJOBB RÉSZE MILANELLÓNAK?
„Milanello egy különleges hely. Az épületek ugyanolyanok, mint amikor Maldini és a többi legenda a Milanban játszott, szóval sikerült megőrizni ezt az érzést az épületekben a 80-as évek stílusával együtt. Nagyon különleges.”
KI A LEGNAGYOBB SZTÁRJÁTÉKOS A MAI MILANBAN?
„A mai Milanban sok sztár van és sok olyan játékos, aki jól teljesít.”
NEM TUDSZ EGYET KIVÁLASZTANI KÖZÜLÜK?
„Nem tudok választani. Sok minőségi játékos van minden poszton.”
KI VEZETI A LEGSZEBB AUTÓT A MILAN SZTÁRJAI KÖZÜL?
„Fogalmam sincs, hogy milyen autókat vezetnek. Ezt tőlük kell megkérdezni.”
NEMRÉG LETTÉL 18 ÉVES. HOGY ÁLLSZ A JOGOSÍTVÁNNYAL?
„Jönni fog. Tanulok és dolgozom a megszerzésén, de nem olyan szórakoztató és nem is olyan könnyű.”
KIVEL GYAKOROLOD OTTHON A VEZETÉST? AZ ÉDESAPÁDDAL VAGY ÉDESANYÁDDAL?
„Édesanyám kedvesebb, de úgy döntöttem, hogy az autósiskolában gyakorlok. Ők tanítanak engem, mert szerintem így könnyebb. Kevesebb a dráma.”
AMINT MEGSZERZED A JOGOSÍTVÁNYT, KÖLCSÖNVESZED APÁD VALAMELYIK SPORTAUTÓJÁT?
„Biztosan nem! Saját autót szeretnék venni.”
3 hozzászólás
Valamiért mintha nem nagyon lenne oda a faterért…
Szerintem nincs semmi baj közöttük. Tini a gyerek és szerintem szeretne kicsit önmaga lenni, nem pedig „Zlatan fia”
Bár úgy nehéz, ha veled interjúznak és akkor is a fater a téma. 😀
Nekem is nagyon ez jött le. Itt meg lesz sztori 10 ev mulva.