Paulo Fonseca kiemelte, hogy az Inter legyőzése után nagy jelentőséggel bírt a három pont otthon tartása a Lecce ellen és a meccs utáni nyilatkozatában beszélt a teljesítményről, Álvaro Morata pályára küldéséről, Youssouf Fofana és Christian Pulisic játékáról, valamint a közelgő Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-meccsről is.
„Fontos volt a győzelem a milánói derbi megnyerése után. Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, de nehézséget okozott az üres területek megtalálása a Lecce kapuja előtt. Fejlődnünk kell és tanulnunk kell a pozíciós játék terén az ilyen típusú mérkőzéseken. Úgy vélem, hogy volt számos nagyszerű helyzetünk, a támadóink jó pozíciókba kerültek és remek volt az összjáték. A mérkőzés 3-0-s eredménnyel zárult és a második félidőben sikerült jól kontroll alatt tartanunk a játékot. Jól be tudtuk osztani a játékosaink játékperceit, hiszen hétközben a Leverkusen ellen fogunk játszani, de most a legfontosabb dolog az volt, hogy megnyerjük ezt a bajnokit.” – mondta Fonseca.
„Időre van szükségünk, hogy jobbak legyünk, de a csapat fejlődik. A győzelmek magabiztosságot adnak és a derbi megnyerése nagyon sok önbizalmat adott mindenkinek. Továbbra is dolgoznunk kell, mert sok dolog van, amiben képesek vagyunk jobbak lenni. Minőségi játékosaink vannak és csak meg kell érteniük illetve meg kell tanulniuk, hogyan kell ezt a játékstílust játszani.”
„Talán három mérkőzéssel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy ebben a pozícióban leszünk a tabellán, de ez nagyszerű. Úgy gondolom, hogy ez a csapat fejlődésének jele. Kezdünk egyre több nagyon jó dolgot látni a pályán, de még nem vagyunk tökéletesek. Ahogy mondtam, még többet akarok a csapattól, mert ehhez megvannak a játékosaink képességei. Többször is említettem már, hogy nagy változás ment végbe és idő szükséges. Nem volt igazán gyors növekedés, hiszen nem volt túl sok idő edzeni. A pályán lévő játékosok nagy része nem vett részt az edzéseink 50 százalékán az előszezon kezdete óta. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődnünk kell, mert az edzéseken kevés idő áll rendelkezésre.”
„Az első két forduló után nem számítottam erre a pillanatra, de ezért szép a futball. Kilencven perc alatt a dolgok teljesen megváltozhatnak pozitív vagy negatív értelemben is. Most itt vagyunk és fontos volt ez a győzelem, mert egy derbi megnyerése után az euforikus hangulatból visszatérni a valóságba a legnehezebb, azonban a játékosok megértették és nagyszerűen nyertünk. Az Inter elleni siker mindannyiunknak – a szurkolóknak és a játékosoknak is – önbizalmat adott. Nyilván nem volt minden tökéletes a Lecce ellen, de voltak szép támadásaink és nem kaptunk gólt, ami mindig fontos. Fofana? Ő egy fontos játékos. Úgy vélem, hogy az egész csapat fejlődött a legutóbbi mérkőzéseken, nem csak Fofana. Jól teljesít és egyre nagyobb önbizalma van a pályán, ezáltal egyre fontosabb tagja a csapatunknak. Morata? A képességei lehetővé teszik, hogy ezen a poszton, a sorok között szerepeljen. Ha nem lenne egy olyan tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező csatárunk, mint Abraham, akkor ez nem lenne lehetséges. Álvaro és Tammy energiája tetszik a legjobban, amit sugároznak magukból és ez a csapattársakra is átragad. Leao? Ezen az estén egy olyan Rafát láthattunk, aki sokat dolgozott és követte a többiek, Morata és Abraham példáját. Beszéltem Moratával és játszani akart. Fontos volt, hogy engedjem őt játszani és az eredménynek köszönhetően tudtuk pihentetni is.”
„Az első meccseken túl sok távolság volt a védőink között. Most változtattunk és a középpályások jönnek segíteni, míg a szélsőhátvédek később mozdulnak ki. Egy dolog, amikor a tizenhatosunktól távol védekezünk és egy másik, amikor közel vagyunk a saját kapunkhoz, mert utóbbi esetben nem hagyhatunk túl sok időt és területet az ellenfél játékosainak a széleken. Agresszívebbnek kell lennünk és a szélsővédőknek a szélső támadókat kell támadniuk. Pulisic? Sokkal hatékonyabbá vált, nem csak befelé helyezkedik, hanem a meccs különböző periódusaiban nyíltabban tud játszani. Közelebb van az ellenfél büntetőterületéhez a passz vagy a lövés pillanatában. Christian tudja, hogyan kell a sorok között játszani és ez fontos. Ezen a meccsen ismét betalált, ami annak köszönhető, hogy közel helyezkedik a kapuhoz.”
„Leverkusen? Teljesen más mérkőzés lesz. Nincs szerencsénk, mert az első két mérkőzésen két olyan ellenféllel játszunk a Bajnokok Ligájában, akik nagyon erősek. A Liverpool ellen kezdtünk, akiknek szinte tökéletes helyzetkihasználásuk van támadásban, most pedig a Leverkusen következik, akik ugyanilyenek, talán még jobbak is. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz.”
1 hozzászólás
„Az első meccseken túl sok távolság volt a védőink között. Most változtattunk és a középpályások jönnek segíteni, míg a szélsőhátvédek később mozdulnak ki.”
Na, épp ezt írtam valamelyik másik cikk alatt, ez volt szerintem is a döntő változtatás, bár nem tudom, hogy kezdetben az utasítás volt-e rossz, vagy a játékosoknak kellett idő, míg megértették. Végük mindegy is, ha jó útra léptünk végre. 🙂