Giuseppe Sala, Milánó polgármestere folytatja az üzengetést a sajtón keresztül a két milánói klubnak, a Milannak és az Internek, miután elutasították a San Siro felújítását.
Nemrég a két milánói együttes határozottan nemet mondott a WeBuild építésziroda által készített megvalósíthatósági tervre a San Siro esetleges felújítása kapcsán. A klubok egyetértettek abban, hogy nem gazdaságos a felújítás, így új stadion építését tervezik – a piros-feketék San Donatóban, míg a kék-feketék Rozzanóban.
Giuseppe Sala polgármester egyáltalán nem nézi jó szemmel, hogy a klubok elhagyni szándékoznak az önkormányzat tulajdonában lévő legendás San Sirót és a várost, Milánót is. A klubok és az önkormányzat közötti jelenlegi bérleti szerződés 6 év múlva, azaz 2030 júniusában jár le és Sala azzal fenyegetőzik, hogy a város nem fogja meghosszabbítani a bérleti szerződést, amennyiben a klubok új stadiont építenek, ezért mindenképpen el kell készülniük a stadionépítéssel a lejárati időpontig.
„A bérleti szerződés 2030 júniusában ér véget, így egyértelmű, hogy ha a klubok nem akarnak a San Siróban maradni, akkor ne is feltételezzék azt, hogy meghosszabbítjuk nekik.” – mondta Sala, majd folytatta. „Biztosra kell menniük és el kell készülniük az építkezéssel a bérlés lejártáig, mert nem hagyhatjuk, hogy a stadion a kezünkben maradjon, hanem meg kell próbálnunk értékesíteni a nagy koncertszervező cégeknek. Ellenkező esetben kárt okozhatnánk egy közösségi értékben. Amennyiben a klubok fel akarják újítani a San Sirót, akkor mindannyiban boldogok lennénk.”
Mint arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mégsem ítélte oda Milánónak a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezési jogát, mivel az önkormányzat nem tudott garanciát adni arra, hogy abban az időpontban nem lesznek folyamatban felújítási munkálatok. Salát az UEFA döntéséről is kérdezték az újságírók.
„Én személyesen beszéltem az UEFA-val. Mégis hogyan tudnék garanciát vállalni arra, hogy nem lesznek munkálatok a San Siróban… Gyakorlatilag nem volt más lehetőség, hacsak vállalja valaki a felelősséget és kijelenti, hogy nem lesznek munkálatok. De ez keresztül vágná azt az utat, amin a Milannal és az Interrel járunk.”
4 hozzászólás
Iszonyat szánalmas ez az ember.
Ha eladja a stadionhasználatot valami cégnek, annak az első dolga lenne megállapodni a Milannal, meg a milánói kiscsapattal. Ha meg ezt kiköti, hogy nem lehet, akkor semmit nem kap a jogokért.
Csaló gazember, de interes ezért nem váratlan.
Tehát a Milan és az Inter elmondja neki, hogy nem akarnak felújítást, mire ő azzal utasítja vissza egy BL döntő (!!!) rendezését, hogy ez keresztbe vágná a két csapattal való megegyezését, miszerint felújítanák a San Sirot, mert továbbra is azt használnák.
Ez csak nekem paradox?!
Erre az emberre egy doboz sz@rt nem bíznék, nemhogy egy világvárost, két ilyen történelmi csapattal…
Szánalmasan buta…
„Ellenkező esetben kárt okozhatnánk egy közösségi értékben. ”
Elég kárt okoztál te már a közösségi értékben, büdös parasztja.