Mike Maignant le kellett cserélni sérülés miatt a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen és pozitív hírek érkeztek a hétvégi milánói derbit megelőzően.
Maignan az 50. percben elhagyta a San Siro gyepszőnyegét, miután egy ütközést követően megsérült a combja és nem tudta folytatni a játékot. A francia válogatott kapust az első félidőben két alkalommal is ápolni kellett, majd kissé sántikálva hagyta el a pályát. Mike helyére a 19 esztendős Lorenzo Torriani állt be a kapuba, aki élete első mérkőzését játszotta a Milan felnőtt csapatában és a Bajnokok Ligájában is.
A MilanNews és a Calciomercato tájékoztatása szerint Maignan szerdán orvosi vizsgálatokon vett részt, melyek erőteljes zúzódást mutattak ki a combja körül. Jó hír, hogy a vizsgálatok kizárták a komolyabb sérülés gyanúját.
Kezdetben nagy aggodalom volt Maignan állapotát illetően, viszont minden jel arra utal, hogy rendbe fog jönni a soron következő mérkőzésre. Matteo Moretto (Relevo), Daniele Longo (Calciomercato) és Pietro Mazzara (MilanNews) közölte, hogy a várakozások szerint Maignan a kezdőcsapat tagjaként léphet pályára a vasárnap esti Inter elleni városi rangadón.
Az orvosi stáb napról napra figyelemmel kíséri Maignan állapotát a közelgő milánói derbi előtt. Mivel a csapat második számú kapusa, Marco Sportiello kézsérülés miatt még hetekig nem lesz bevethető állapotban, így a 19 esztendős Lorenzo Torriani és Noah Raveyre az alternatíva Maignan helyettesítése esetén.
FRISSÍTVE: Mike Maignan ma újra teljes értékű edzésmunkát végzett azok után, hogy a Liverpool elleni BL-mérkőzésen megzúzódott a combja – írja a MilanNews. A francia válogatott kapus minden bizonnyal bevethető lesz az Inter elleni rangadón.
5 hozzászólás
Látva az idei formáját nem tudom ez jó vagy rossz hír….
Pont ezt akartam írni én is hogy nem tudom jó hír e ez nekünk 😟
Mindenesetre kétség nem fér hozzá, hogy a foci az ő sportja és nem a rugby!
Nagyon tudja csapkodni a földet és könnyeket hullatni. Furcsallottam is, hogy aztán simán lesétált a lábán és a lépcső sem volt gond neki…
Én tartom magam ahhoz, hogy amit mostanában művel és amennyire sérülékeny lett, nem tartanám meg és ez egy lehetőség lenne Torrianinak a bizonyításra. Mondjuk egy normális csapat játékra lenne szükség, mert úgy mindegy ki van a kapuban, ha nincs védelem, középpálya és a csatárokhoz nem jut el a labda.
Én pihentetném most Maignant, mert ha kezd, akkor megint azt fogja játszani, amit a Liverpool ellen.
Nehéz ügy, mert ha egészséges, és épp rendbe van fejbe, szerintem top 3 kapus világszinten. Sajnos a sérülékenysége nem olyannak tűnik, mint ami kikezelhető, így viszont lutri. Vagy kell mögé egy nagyon erős második számú, vagy el kell adni. Én most az eladásra szavaznék, és hoznék valami mellőzött jó kapust. (csak Kepát nem!)