Christian Pulisic, a Milan támadója csalódottan nyilatkozott a Liverpool elleni vereség után.
A Milan vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája 2024/25-ös kiírásának alapszakaszát, miután hazai pályán egygólos előnyről 3-1-re elveszítette a Premier League-ben szereplő Liverpool elleni rangadót. A csapat a 3. percben Pulisic révén megszerezte a vezetést, azonban nem sikerült megtartani az előnyt és az angolok fordítani tudtak.
„Ez egy újabb rossz eredmény számunkra. Megoldásokat kell találnunk, javulnunk kell és mérkőzéseket kell nyernünk.” – nyilatkozta Pulisic a vereséget követően.
„A mérkőzés bizonyos pillanataiban megvolt az energia a játékunkban, de úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk fenntartani a lendületet és megtartani a labdát az ellenfél térfelén. Ez egy nehéz szezonkezdet számunkra, nem vagyunk elégedettek és változtatnunk kell a dolgokon.”
„Inter elleni derbi? Ez egy nagy mérkőzés lesz számunkra és mindent bele kell adnunk a pályán. Küzdenünk kell és meg kell változtatnunk a jelenlegi tendenciát.”
Az amerikai válogatott támadó nagyszerű formában van, hiszen a legutóbbi 4 tétmeccsén 5 gólban vállalt szerepet 3 találat és 2 gólpassz formájában, ezzel eddig ő a Milan legeredményesebb játékosa a 2024/25-ös szezonban.
1 hozzászólás
Szegényem… róla aztán egy rossz szót nem lehet mondani egyik meccsen sem. Kőkeményen gürizik és hozza a gólpontokat mellette. Ha most megkérdeznék, kit adnék el anyagi vonzattól függetlenül, őt vagy Leaot, simán a portugálra szavaznék.
Megint kimagaslott a csapatból, elég borzasztó lehet így játszani csapat nélkül, és még interjút is adni, mikor te vagy a legkevésbé felelős a dologért.