Paulo Fonseca irányításával a Milan az első Bajnokok Ligája mérkőzésére készül a 2024/25-ös szezonban. A csapat ma este a Premier League-ben szereplő Liverpoolt fogadja a San Siróban és a Milan edzője megtartotta sajtótájékoztatóját a meccs előtt. A portugál szakember elmondta, hogy kulcsfontosságú lesz, hogy a csapat szervezetten és hiba nélkül védekezzen, továbbá reagált a szurkolók támogatására, a BL-jelentőségére, a csapategységre és a meccs favoritjáról is kérdezték.
A SZURKOLÓK TÁMOGATÁSÁRÓL
„Biztos vagyok benne, hogy érezni fogjuk a szurkolóink támogatását. Ez mindig nagyon fontos számunkra, mint ahogy a Venezia ellen is az volt. Ez kulcsfontosságú tényező és éreznünk kell a szeretetüket a Liverpool ellen is.” – mondta Fonseca a meccs előtt.
A VENEZIA ELLENI GYŐZELEMRŐL
„Úgy vélem, hogy a játékosok és a szurkolók számára is önbizalmat ad egy győzelem, de ez most egy teljesen más mérkőzés lesz. Nagyon fontos volt már egy bajnoki győzelem és már korábban is voltak a csapat fejlődésére utaló jelek. Mindenesetre ez a győzelem nagy önbizalmat adott nekünk. Tetszett a csapat szerkezete a Venezia ellen, nem csak a támadójátékot tekintve. Ez egy olyan dolog, amit más alkalmakkor is megismételhetünk, de minden egyes mérkőzésre külön kell felkészülni. A játékosok közötti összhang terén még van hova fejlődnünk és nagyon fontosnak tartom a pozíciós játékot.”
A LIVERPOOLRÓL
„A Liverpool az egyik legjobb csapat Európában. Nagyon erős pozíciós játékuk van és egyénileg is kiváló játékosaik vannak. Tökéletes védekezésre lesz szükségünk ahhoz, hogy lehetőségünk legyen megnyerni a mérkőzést. A Bajnokok Ligájában az ilyen ellenfelek ellen nem lehet hibázni. Tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk védekezésben, hogy aztán stabilan tudjunk támadni. Slot nem régóta van a Liverpoolnál és csak néhány új játékosuk lett. Jelenleg nem látok túl sok különbséget a jelenlegi csapat és Klopp csapata között. Nagyon sok közös jellemvonás van, mint például a védekezésbeli szervezettség. A széleken történtek változtatások, de hasonló módon vezetnek ellentámadásokat.”
A KÖZÉPPÁLYÁRÓL
„Fofana egy kicsit később érkezett a felkészülési időszakban, így nem várhatjuk el, hogy azonnal tökéletes játékos legyen. Fejlődik és fontos részleteket tanul meg a számára új pozícióban. Nagyon hiszek benne, de időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon a Serie A-hoz, ami nagyban különbözik a francia bajnokságtól. Bennacer sérülése ellenére megvannak a lehetőségeink a középpályán. Vannak tehetséges fiataljaink, mint Kevin Zeroli vagy Silvano Vos, tehát számos jó játékos közül válaszhatok.”
A MILAN ÚTJÁRÓL
„Úgy tekintek erre a mérkőzésre, mint egy lehetőségre, hogy a csapat megmutassa, hogy tanul. A Liverpool teljesen más jellemvonásokkal rendelkezik, mint az eddigi ellenfeleink, akikkel a Serie A-ban játszottunk. Ez a meccs egy lehetőséget ad a játékosainknak, hogy megmutassák, hogyan fejlődnek. A legjobb módja a védekezésnek, ha nem veszítjük el a labdát és ezt folyamatosan elmondom a csapatnak. Ebben a tekintetben a jövőben domináns csapattá válhatunk. Jó úton vagyunk, de megvan a lehetőségünk arra, hogy még jobban domináljunk a pályán. A legnagyobb kihívás, különösen egy ilyen mérkőzésen egy olyan csapat összeállítása, mely képes egységesen védekezni.”
A CSAPATRÓL
„Ennek nem néhány egyéni játékosok legjobb estéjének kell lennie, hanem az egész csapat legjobb estéjének. Sok szó esik az egyéni játékosokról, de az a célunk, hogy csapatként legyünk erősek és erről sokkal jobban szeretek beszélni. A szavak csak szavak, semmit sem jelent arról beszélni, hogy ki a mérkőzés favoritja. Képesek vagyunk arra, hogy legyőzzük a Liverpoolt és meg is akarjuk tenni.”
A VEZETŐSÉGRŐL
„Mindig beszélek Cardinaléval, a mérkőzések előtt és utána is kapcsolatban vagyunk, ez teljesen normális. Ami elhangzott a beszélgetésünkön, az csak köztünk marad. Ibrahimovic? Általános témákról beszélünk, a hangulatról, a meccsről és a csapatról.”
A KEZDŐCSAPAT ROTÁCIÓJÁRÓL
„Három mérkőzésünk van egy hét alatt és minden meccsre gondolnom kell. A Liverpool elleni a legfontosabb, hisz ez a soron következő meccse, de nem feledkezhetek meg arról sem, hogy a következő bajnoki meccsünk a derbi lesz. Akár játszhatnak ugyanazok a játékosok is, de a cserék lehetősége is megvan a fejemben.”
2 hozzászólás
Morgan Freeman: De nem volt tökéletes a védekezés.
De ahhoz egy más edző kell Fonseca úr….