Tammy Abraham szombaton az első gólját szerezte a Milan játékosaként a San Siróban és egy találattal illetve egy kiharcolt tizenegyessel vette ki a részét a csapat 4-0-s győzelméből a Venezia ellen.
A 26 esztendős csatár a nyári átigazolási időszak utolsó napján érkezett a Roma együttesétől egy kölcsönszerződés keretein belül, míg az üzlet részeként Alexis Saelemaekers csatlakozott a Farkasokhoz. Abraham milánói karrierje nagyszerűen kezdődött, hiszen az előző fordulóban csereként gólpasszal debütált a Lazio elleni 2-2-es döntetlen alkalmával, most pedig betalált és fontos szerepet vállalt a három pont megszerzésében a Venezia ellen, meghálálva az edző bizalmát. Tammyt a meccs lefújása után arról kérdezték, hogy milyen érzés volt gólt szerezni a San Siróban, valamint reagált a csapatra, Christian Pulisicre és a tizenegyesre is.
„Még mindig nem fogtam fel, hogy megszereztem az első gólomat, de amint hazaérek, biztosan tudatosulni fog bennem, hogy milyen csodálatos érzés volt. A legfontosabb, hogy továbbra is a legjobbamat nyújtsam. Ez egy megvalósult álom számomra. Azért jöttem a Milanhoz, hogy a lehető legjobban segítsem a csapatot. Ez az első hazai mérkőzésem a San Siróban, fantasztikus érzések kavarogtak bennem a hihetetlen szurkolóink előtt.” – mondta Abraham.
„Magabiztosak vagyunk, mert nagyszerű csapatunk van és ezen az úton kell tovább folytatnunk a munkát. Pulisic? Korábbi szezonokban egy csapatban játszottunk. Mindannyian tudjuk, hogy Christian milyen különleges játékos. Mostantól kezdve önbizalmat kell szereznünk az ő teljesítményének köszönhetően is.”
„Célom, hogy egészséges legyek, jól érezzem magam a pályán és a lehető legjobban segíteni tudjak a csapatnak. Tizenegyes? Pulisic az első számú büntetőrúgó a csapatban, de Leao azt akarta, hogy gólt szerezzek. Nagyszerű, ha az embernek olyan csapattársai vannak, akik a legjobbat akarják neked.”