Ismételten a Milan vezetőségének kiszemeltjei között szerepel Carney Chukwuemeka, aki nem része a Chelsea edzőjének jövőbeli terveinek.
Az angol középpályás szerződtetését már 2022 nyarán megkísérelte a Milan az Aston Villa együttesétől, de nem járt sikerrel és a Premier League-ben szereplő Chelsea elhappolta a Rossoneri orra elől. Chukwuemeka két szezon alatt mindössze 27 mérkőzésen játszott a londoni csapatban és kegyvesztetté vált, ugyanis úgy tűnik, hogy Enzo Maresca vezetőedző egyáltalán nem számol vele a 2024/25-ös szezonban.
A Calciomercato beszámolója szerint Chukwuemeka a Milan vezetőségének kiszemeltjei között szerepel és a klub megkísérelheti a leigazolását a januári átigazolási időszakban, amennyiben Ismael Bennacer távozik a klubtól. Matteo Moretto, a Relevo újságírója szerint a Milan már a nyáron ajánlatot tett volna a játékosért, ha Bennacer távozott volna a nyári mercato utolsó napján.
A 20 esztendős középpályást az átigazolási időszak végén a West Hammel és a Manchester Uniteddel is szóba hozták, de nem történt konkrétum és maradt a Chelsea keretében. Bár Törökországból van némi érdeklődés iránta, ám nem tűnik valószínűnek a klubváltás és nagy eséllyel marad Angliában, legalábbis januárig. A Milan mellett a Napoli is figyelemmel kíséri a játékost, akinek egy 40 millió eurós kivásárlási ár van a szerződésében, de ennél jóval alacsonyabb összegért távozhat a télen.
Maresca, a Chelsea edzője: „Carney egy nagyon jó játékos, de volt néhány sérülése. Úgy gondolom, hogy fontos lenne számára, hogy egymás után 30 vagy 35 mérkőzést játsszon. Nem vagyok benne biztos, hogy nálunk erre lenne lehetősége.”
2 hozzászólás
Hát azért jó lenne nem a Chelsea fiókcsapatának lenni. Illetve arra a posztra ahol Vos/ Musah van ,mint fiatal+ Reij és Fofana mint kezdő én kicsit luxusnak érzem.
Ezt a játekost már vagy két éve figyelik