Yacine Adli egyike azon játékosoknak, akik a nyáron távozhatnak a Milantól.
A nyáron edzőváltás történt a Milannál és a jelek szerint Paulo Fonseca nem tart igényt Adlira, ugyanis a középpályán Tijjani Reijnders, Ruben Loftus-Cheek, Ismael Bennacer, Tommaso Pobega és Yunus Musah is előtte van a hierarchiában, továbbá egy védekező-középpályás szerződtetése is tervben van a vezetőség részéről.
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Szaúd-Arábiából van konkrét kérője Adlinak, azonban a játékos számára nem vonzó a lehetőség, hogy a Közel-Keletre igazoljon, ugyanis egyáltalán nem győzte meg a szaúdi bajnokság. Nico Schira szerint a Milan mérlegeli Adli eladását, mivel nem tölt be központi szerepet Fonseca terveiben.
Adli iránt az utóbbi időszakban néhány Premier League-ben szereplő együttes is érdeklődést mutatott – írja a Gazzetta. A Milan vezetősége készen áll megválni tőle a nyári átigazolási időszakban és az érte befolyó átigazolási árból tovább lehetne erősíteni a csapatot a 2024/25-ös szezonra.
A 24 esztendős középpályásért 2021 nyarán 8,75 millió eurót fizetett a Milan a Bordeaux együttesének, viszont az első idényében mellőzött volt, míg a legutóbbi szezonban kiegészítőember volt a Rossoneriben Stefano Pioli irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy Fonsecánál létszámfelettinek számít a keretben és a nyáron búcsúzhat.
2 hozzászólás
Ha beszoroznánk a sebességét és a fizikumát legalább kettővel, akkor jó játékos is lenne. Nagyon jól lát a pályán, de nála körülményesebb játékost nem sokat láttam. A saját karrierje érdekében is váltania kellene, mert itt csak elmennek a legjobb évei játék nélkül.
Ő a tescós Pirlo. Gyakorlatilag egy az egyben ugyanazok a gyengeségei és az erősségei, csak nyilván az elődje jobb volt egyrészt, másrészt egy olyan korban és rendszerben tudott játszani, amikor a pipogyaság még belefért, ha amúgy zseni voltál. Ma már ez nincs így. Juvéban már egy kicsit modernebb, gyorsabb világban is helytállt, de tényleg köré szerveztek ott akkor mindent, hogy neki semmi mást ne kelljen csinálnia.
Adli 20 évvel ezelőtt teljesen más megítélésű játékos lett volna, simán kezdő lehetett volna egy nagy csapatban, mert a technikai tudása bőven elég ehhez, a játék meg akkor még jóval lassabb volt.
Ma már ahogy írod, lassú és körülményes. Ha győzelemért megyünk, és kockáztatni kell, cserének kb tökéletes lenne. De ennyi. Ezért nem bánom azt sem, ha marad, mert erre szerintem jó, de azt sem, ha megy.