Samuel Chukwueze nagyszerű teljesítményt nyújtott és két gólpasszal járult hozzá a Milan 3-2-es győzelméhez a Manchester City elleni felkészülési mérkőzésen. A nigériai válogatott támadó szerint ugyan elkövettek néhány hibát a meccsen, de nagyon jól kihasználták a lehetőségeiket és ez a győzelem fontos volt az önbizalomszerzés miatt.
„Nagyon jól éreztük magunkat a második felkészülési mérkőzésen. Nem volt könnyű meccs és pont erre a győzelemre volt szükségünk, a csapatnak és az edzőnek is, hogy önbizalmat szerezzünk és jobban dolgozzunk az edzéseken. Elkövettünk néhány hibát, de sikerült élnünk a lehetőségeinkkel. Tovább kell folytatnunk a munkát és a szezonra koncentrálunk.” – mondta Chukwueze.
„Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy a kezdőcsapat tagjaként léphettem pályára a csapatban. Remélem, hogy a szezonban a legjobb formámat tudom nyújtani a csapat számára és képes leszek bizonyítani.”
„Florenzi? Csak reménykedni tudunk abban, hogy nem súlyos a sérülése, mert ő egy fantasztikus játékos és a csapat segítségére volt a lecserélése előtt is. Imádkozom érte, hogy ne legyen nagy probléma. Ő egy nagyszerű srác, aki a pályán és a pályán kívül is motivál engem. Mindenkinek szüksége van egy ilyen kaliberű játékosra a csapatban és remélem, hogy hamarosan velünk fog játszani.”
Chukwuezét az edzőváltásról is kérdezték és elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy megkapta a bizonyítási lehetőséget Paulo Fonsecától és maximálisan élvezi a bizalmát.
„Kedvelem az új edzőt. Azonnal lehetőséget adott nekem és fontos, ha valaki bízik benned. A szurkolók egy új Samut fognak látni idén.” – tette hozzá a nigériai támadó.