Fabio Capello, a Milan korábbi sikeredzője a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elismerő szavakkal beszélt Tijjani Reijnders teljesítményéről, aki remekelt az Európa-bajnokságon, továbbá kiemelte, hogy Youssouf Fofana képes lenne betölteni a középpályán keletkezett űrt, ami miatt a csapat rengeteg gólt kapott a szezonban.
A MILAN MERCATÓJÁRÓL
„Ha a Milan megszerzi Pavlovicot és Fofanát, akkor két fontos igazolást hajtanak végre, kiegészülve egy olyan csatárral, mint Morata, aki képes egy bizonyos következetességgel gólokat szerezni és a mezőnymunkájával akkor is a csapat segítségére tud lenni, ha az ellenfél birtokolja a labdát. Az új igazolások mellett Fonsecának meg kell találnia azt a taktikai egyensúlyt, ami az előző szezonban hiányzott a csapatból, hiszen minden alkalommal, amikor a Milan elveszítette a labdát, az ellenfél veszélyes tudott lenni és akár gólt is tudott lőni.” – mondta Capello.
TIJJANI REIJNDERSRŐL
„Kivételes formát láttam Reijnderstől az Európa-bajnokságon. Látványosan emelte a szintet. Az összes mérkőzését láttam a holland válogatottnak és igazán fantasztikus volt. Őszintén szólva soha nem mondanék le egy olyan játékosról, mint Reijnders.”
YOUSSOUF FOFANA ÉRKEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL
„Egy előfeltevésből indulok ki. A Rossoneri az előző szezonban rengeteg gólt kapott, de véleményem szerint a hiba nem a védelemben volt, hanem abban, hogy nem volt valódi szűrő játékos a középpályán. Fofana egyensúlyt teremt és képes lenne betölteni azt a rést, ami az elmúlt szezonban keletkezett a középpályán. Az ő érkezésével megoldódna a Milan egy nagy problémája.”
RUBEN LOFTUS-CHEEKRŐL
„Szerintem középen kellene játszania, azon a poszton, ahol a 2018/19-es szezonban 10 gólt szerzett Sarri irányítása alatt a Chelsea-ben. Ugyanott kellene játszania. Megvan a fizikuma, a technikája és kiváló érzéke van a felfutásokhoz. Láthattuk, hogy támadó-középpályásként több rekordját is megdöntötte.”
RAFAEL LEAÓRÓL
„Leao egy nagyszerű futballista a labdával, de nem sok területet fed le, amikor az ellenfél támad és a csapattársainak kell betölteni az űrt. Fofana leigazolása ezért is jönne igazán jól a Milan számára.”
1 hozzászólás
Hű, nem emlékszem nagyon olyanra, hogy bárki által adott interjúnak minden egyes szavával 100%-ban értsek egyet. Ez most olyan volt.