A Bundesligában szereplő Union Berlin középhátvédje, Diogo Leite a Milan célpontja a védelembe.
Mattia Caldara és Simon Kjaer távozásával a vezetőség igazolni készül a védelem közepére a nyári átigazolási időszakban. Fikayo Tomori, Malick Thiaw, Pierre Kalulu és Mattia Gabbia személyében jelenleg négy középhátvéd áll rendelkezésre, viszont Thiaw-ért bejelentkezett a Premier League-ben szereplő Newcastle United. Jan-Carlo Simic várhatóan a Milan U23-at fogja erősíteni, míg Marco Pellegrino kölcsönben távozhat.
A Sky Sport Italia és a Calciomercato értesülései szerint a Milan szeretné soraiban tudni a soron következő szezonban az Union Berlint erősítő Diogo Leitét. Paulo Fonseca, a Milan új trénere nagyon jól ismeri Leitét és szorgalmazza a leigazolását a nyáron.
A 25 esztendős bal lábas középhátvéd korábban a Porto utánpótlásában nőtt fel, majd egy szezonra kölcsönben a Bragában is megfordult. 2022 nyarán Németország felé vette az irányt és kölcsönben aláírt az Union Berlinhez, amely nagyon elégedett volt vele és egy idényt követően 7,5 millió euróért végleg megvásárolta a játékjogát.
Leitéért intenzív verseny alakult ki és a Milan szeretne lecsapni rá a védelem megerősítése céljából. A portugál futballista a piros-feketék mellett a Serie A-ból a Bologna és a Bundesligából a Bayer Leverkusen figyelmét is felkeltette, viszont a Milan vezeti a megszerzéséért folyó versenyt – írja a Sky Sport Italia. A milánói klub elsőként lépett kapcsolatba az Union Berlinnel és a játékossal is a transzfer érdekében.
A 25 éves játékos kulcsember az Union Berlinben és a 2023/24-es szezonban összesen 40 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 3427 játékpercet töltött a pályán.
11 hozzászólás
Ez kicsit off és nem is a védő ellen szól.
Megy:
Mirante
Pobega
Florenzi
Konkrétan Calabria és Gabbia +Sporti marad olasz a közel 30 fős keretbe. Szerintem ez így nagyon nem lesz jó, oké kezdő olasz nincs a ligába, de már töltelék se ?
Camarda mikor feljátszik nagy csapatba konkrétan nem fog olasz szót hallani. ( Akik sokat voltak a világ legszebb országában tudhatják, hogy nem éppen a nyelvtanulás az erősségük ). Mondjuk lehet pont Fonseca megtanult Romás időszak alatt és akkor máris beljebb vagyunk 😀
Kicsit sem off! Nekem is ez volt az első gondolatom. Elvárjuk, hogy gőzerővel menjen a csapat, a játékosok tiszteljék a mezt, de ki az aki ténylegesen a Milan miatt jött hozzánk? Ki az aki úgy nőtt fel, hogy tudja mit jelent ez a klub?
Ezek a – bocsánat – „gyüttment zsoldosok” soha nem fogják annyira tisztelni a csapatunkat, ahogyan azt egy olasz tenné. Még ha nem is feltétlen Milan szurkoló az illető, de Olaszhonban legalább megtanulhatta, hogy hol a helye a klubnak, ezáltal némi tisztelet szorulhat belé. Persze 1-2 kivétel mindig akad, akármelyik oldalt nézzük. (Pulisic nem tudom mennyire volt Milan szurkoló gyerekkorában, de a hozzáállására nem lehetett panasz; illetve hazai negatív példának mondhatnánk Donnát… De nagy többségében inkább úgy tapasztalom, ahogyan írtam.)
Sem a tulajdonos, sem az igazgató, sem a klublegenda, sem az edző, sem a játékosok… 🙁 Szerintem rajtunk röhög fél Olaszország…
De még hogyha akkora spílerek lennének?! De szerintem, az egész keretben van 3-4 játékos, aki egy top klubba beférne.
🙁
Itt egyikünk sem olasz mégis a szezon során minden meccsen szorítunk a Milannak! Ehhez nem kell olasznak lenni, hogy gyerekként a Sheva, Kaka, Gattuso, Pirlo legyen a példaképed és ott akarj játszani ahol ők játszottak.
Másrészről meg az EB megmutatta, hog hol is áll jelenleg az olasz játékosállomány. Ha Shaarawy meg Cristante, Fagioli meg Pellegrini féléknék nincs jobb akkor miért keresnél olaszt? Az olasz jatékosállomány olyan szintre sűlyedt ahol szerintem még nem járt. Az elmúlt 30 év leggyengébb válogatottja a mostani szerintem és nem igazán látom a nagy utánpótlást.
Scamacca meg Retegui a csatár?
Szóval nehéz ez mert egyrészről akarnál olaszt de eredményeket is akarsz meg profitot is …
Amúgy meg Terraccino
Terracciano, Bartesaghi, Zeroli, Pobega, Camarda, Sportiello, Gabbia, Calabria, Nava aki olasz meg kölcsönben Colombo, Maldini
Terraccinot elviekbe elpaszoljuk. Colombo+ Maldinit szint úgy. A többi akit írtál ifista ők max feljátszanak.
Régen is volt Ambro, Abate, Bonera stb.
Jah hát Calafiorit majd most viszi az Arsenal 50 misiért, mert olyan rossz volt. Borzalom ami elől van a vállogatotba,de azért hátul még jönnek jó nevek, illetve valahogy a Juve is megoldja Gattikkal, Roma Pellegrinikkel ,Interbe meg még jók is vannak.
Calafiorit benézte a Milan tavaly de lássuk be, hogy Theo helyettesének szánták és ha a Milanba jön akkor kb 180 percet ha játszott volna a szezonba… pont mint Bartesaghi…
Interben van 2-3 jó olasz és elviekben a Milannan is lehetne ha nem Pioli az edző. Lásd Pobega olasz válogatott volt amikor még Juric keze alatt játszott a Torinoban.
Juveban jöttek fiatal olaszok de az a Milanban is van csak Pioli nem építette be őket. Lásd Bartesaghi vagy Zeroli, Camarda de még Gabbiat sem játszatta míg ki nem derült a Villarealban, hogy jó védő.
Ezért is kellett új edző.
De Caldara, Florenzi helyett én szívesebben nézek egy Juniort legyen az olasz vagy éppen francia…
Hát ,de Piolit tavaly nyáron ki a franc nem küldte el ? Itt mindig lehet, másra mutogatni, hogy épp ki a hibás, de azért van a felsővezetés ,hogy ezt megoldja.
Gabbia 7 meccset játszott a sárgáknál, szóval ő nem mutatott semmit ott, de tény nálunk valami csoda miatt jó lett.
Illetve kicsit még visszább, az ,hogy nálunk ki miért szurkol a Milannak kb lényegtelen. Olaszoknál azért ,ha kb 0 hazaival állsz fel te leszel a zsoldos csapat(mint régen mikor Merdázták az intert). Angoloknál ez pl jóval elfogadottabb.
Értem amit mondasz és jó lenne több olasz de ha a tényeket nézzük akkor az az, hogy igy is elkelt az összes bérlet. 35ezer megújitás volt ami 5% emelkedés tavalyhoz képest.
Az előző mgmtek sem olaszosítottak meg a Juniorokat sem tolták.
Brescianini is ment kölcsönbe, Colombo is de előtte is ez volt lásd, Pessina, Cutrone, Darmian, Plizzari, Locatelli, Cristante.
Cutronet eladták, Romagnoli, Bonaventura, de sciglio meg ment magától ahogyan Donnarumma is amkik igy hirtelen eszembe jutnak.
Érkező oldalon meg Tonalit kivéve töltelékek jöttek
„….az EB megmutatta, hog hol is áll jelenleg az olasz játékosállomány. Ha Shaarawy meg Cristante, Fagioli meg Pellegrini féléknék nincs jobb akkor miért keresnél olaszt?”
Tökéletes, köszönöm!
Bocsánat, de én szándékosan nem a szurkolásról írtam, hanem arról, hogy tisztában legyen a játékosunk, hogy kik vagyunk. Mondhatnám úgy is, hogy tisztelje a klubot. Ez nem minden esetben látható jelenleg. Ettől függetlenül még lehet, hogy hajtanak a és oda teszik magukat a meccsek 70-80-90%-án, de ez pont elég lehet arra, hogy „flegmaság” miatt bukjunk 6 pontot egy szezonban.
Mondhatnék neveket is, de akkor megint más irányba folytatódna a „vita”…
Mi itt Milan szurkolók vagyunk, persze, hogy tiszteljük is a klubot. Ezért is csípem nagyon pl. Giroud-t. Lehet őt ekézni, hogy ennyire, meg annyira nem volt jó, de a szívét-lelkét kitette a pályára.
Felsorolni a Primaverát teljesen blődség, mert nem ők határozzák meg a játékosállományt. Néha feljátszanak, de nem ők viszik a hátukon a csapatot.
Terracciano-valószínűleg megy a levesbe; Bartesaghi-még beépülhet; Zeroli-semmit sem sikerült mutatnia, ami reményre adna okot; Pobega-jó lövőke, átlagos védekezés, gyenge labdakezelés, kb Bolognában tudom elképzelni, Camarda-hajrá!!, Sportiello-3meccset játszik évente, Gabbia-reméljük rá tud tenni még egy lapáttal, és akkor fix kezdő!!, Calabria-leszálló ágban van, de hátha összeszedi magát, Nava-3meccset sem játszik
Piolit azért pont nem venném elő, hogy nem épített be fiatalokat. Egyrészt, mert így is az egyik, ha nem a legfiatalabb csapat volt a miénk, másrészt mert a kor „csak” egy állapot. Én minőséget szeretnék látni és hajtást. Csak az egyik nem elég. Márpedig a fiataljaink nem voltak annyira meggyőzőek szerintem. Lehet, hogy némelyik kaphatott volna 2×15 perccel többet, és..? Sokan minden évben vennének 5-6db 21éves játékost a kezdőbe…
Ha már Piolizni akarnék, akkor a merda elleni zakókat emlegetném – de nem akarok 🙂
Ja, és a lényeg: a kezdeti hírek Boungiornóról szóltak (meg arról, hogy van 100 misink a mercatóra). Most egy 25 éves, (mindössze) ötszörös portugál válogatottról beszélünk, tehát nem arról van szó, hogy Thiago Silva minőségű bekk érkezik – legalábbis nem tartom valószínűnek. Ráadásul azóta az eladások is növelhették az igazolásokra szánt összeget: elméleti szinten 120-150M körül is járhatunk. (Kérdés, h CDK után Bannát is értékesíti-e a klub?)
Végezetül: az olasz válogatott talán ezért is tart ott, ahol. Elárasztottak minket a középszer külföldiek, csak mert utánuk kedvezőbbek az adózási feltételek. Hansúlyoznám, hogy nem a sztárokról beszélek, hanem arról, hogy két azonos képességű játékos közül a külföldit választotta mindenki, mert a pénz beszél, ugye… Az olaszoknak meg nem volt (annyi) lehetőségük fejlődni, szintet lépni. De talán ennek is vége lesz most már?
Hogy tisztában legyen a játékos, hogy kik vagyunk ahhoz nem kell olasznak lenned. Tomori is nyilatkozta, hogy nézte a Milan meccseket az apjával. A Serlegekkel megtömött terem meg a klub ahol a mai 20onévesek Pirlot, Kakat, Seedorfot vagy Maldinit, Nestát láthatták az váltja ki a tiszteletet szerintem. Nem azért nem teszi oda magát mert nem olasz hisz láttuk Calabriat vagy Florenzit meg Romagnolit is nem odatenni magukat. Ez inkább edző kérdése szerintem.
Az, hogy a fiatalok nem mutattak semmit az azért nem csoda ha kapsz 15-20 percet egy évben 3 szor a
Ikor mar vagy nyert a csapat es senki nem előre focizik vagy mar durván kikapott a csapat!
Sok példa van arra, hogy a juniorjaink máshol jók. Lasd Pobega vagy éppen Bresciabini most de ott van Cristante, Darmian meg Locatelli es Pessina…
Juveba. Vannak olaszok mert Allegri be meri tenni a fiatalokat. A Milanban is beépítette De Scigliot meg Niangot játszatta Robinho helyett.. Donnarumma is csak azért lett kezdő mert Mihajnak volt töke betenni egy 16 évest. Piolinal sosem lett volna kezdőahogy PL Jungdhal sem kapott soha lehetőséget a kapuban…. Plizzari aki Juniorkent csillogott teljesen elkallódott…
Buongiornoert azert a 40m igény igencsak erős. Nem csodálkozom, hogy másfele nézelődnek. A Torino szeret túlárazni lásd Bellotti akiért 100m kértek és a végén kiderült, hogy egyszezonos és ingyen ment .
Amúgy Thiago Silva pont nem sztárként érkezett hanem lutriként aki megbukott a Milan előtt már Európában.
A foci egy üzleti vállalkozás ahol a legjobbat akarod a lehető legolcsóbban.és az a legtöbbször nem olasz vagy lehet nem Milan szurkoló🤷🏼♂️