Az Olasz Labdarúgó Szövetség hivatalosan is jóváhagyta a Milan U23-as csapatának regisztrációját az olasz harmadosztályban.
Immáron hivatalossá vált, ami az elmúlt hetekben borítékolható volt, miszerint második csapatot indít a Milan a fiatal játékosok fejlődésének elősegítése érdekében. A klub hosszú hónapok óta dolgozott az U23-as projekten, mely megvalósulni látszik.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) tanácsa ma délelőtt megszavazta a Milan U23 felvételét az olasz harmadosztályba a 2024/25-ös szezonra, miután az Ancona nem kapta meg az indulási jogot és megüresedett egy hely. A klub hivatalos tájékoztatása szerint az U23-as együttes „Milan Futuro” néven fog szerepelni az olasz harmadosztályban.
A szövetség jóváhagyta a Rossoneri U23-as csapatának regisztrációját a Serie C-ben, így az élvonalból 3 együttesnek vesz részt a második csapata a harmadosztályban, nevezetesen a Juventusnak, az Atalantának és a Milannak. A szabályok értelmében a szóban forgó három csapatnak három különböző csoportban kell szerepelnie. Az olasz harmadosztály A, B és C csoportjának beosztását holnap, azaz pénteken sorsolják ki.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Milan U23-as csapatának vezetőedzője Daniele Bonera lesz, aki az elmúlt években Stefano Pioli szakmai stábjában dolgozott és rendelkezik edzői képesítéssel. A csapat a Solbiate Arnóban lévő Chinetti stadionban fogja játszani a hazai mérkőzéseit. A Milan U23 projekt elindítása körülbelül 12 millió eurós beruházás keretében valósul meg a 2024/25-ös szezonban.
A Serie C küzdelme hivatalosan augusztus 25-én kezdődik és 2025. április 27-ig tart.
SERIE C MEZŐNYE:
AlbinoLeffe, Arezzo, Arzignano Valchiampo, Atalanta U23, Audace Cerignola, Avellino, Benevento Casertana, Catania, Crotone, Foggia, Giana Erminio, Giugliano, Gubbio, Juventus Next Gen, Latina, Legnago Salus, Lucchese, Lumezzane, Messina, Monopoli, Novara, Padova, Pergolettese, Perugia, Pescara, Picerno, Pineto, Pontedera, Potenza, Pro Patria, Pro Vercelli, Renate, Rimini, Sestri Levante, SPAL, Sorrento, Taranto, Trento, Torres, Triestina, Turris, Vicenza Virtus Entella, Virtus Verona, Vis Pesaro.
Új induló: Milan U23
Serie B-ből kiestek: Ascoli, Feralpisalò, Lecco and Ternana
Serie D-ből feljutottak: Alcione Milano, Caldiero Terme, Campobasso, Carpi, Cavese, Pianese, Team Altamura, Trapani, Union Clodiense
A Milan U23-as csapatára vonatkozó szabályozások ide kattintva megtekinthetőek.
3 hozzászólás
Van pár szebb napokat megélt klub a Serie C-ben:
Foggia, Perugia, Benevento, Catania, Crotone, Pescara…
Így van, azt hittem a többségük még a Serei B-ben vegetál. De úgy látszik, már nem.
A Campobasso-ról nem is beszélve… 😀
A B csoportba kerültünk. A juve U23 megy délre. 🙂