A várakozások szerint a Milan U23-as csapatában fogja folytatni a pályafutását a 27 esztendős Mbarick Fall.
A klub az első csapat megerősítése mellett a leendő U23-as együttes játékoskeretének összeállításán is dolgozik, amely a 2024/25-ös szezonban az olasz harmadosztályban, azaz a Serie C-ben indulhat, miután az Ancona nem kapta meg az indulási jogot. A hivatalos bejelentés hamarosan várható az ügyben az Olasz Szövetség jóváhagyásáról.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője közölte, hogy megszületett a megegyezés a Milan U23-as csapatának első nyári igazolásáról, aki Mbarick Fall lesz a csatárposzt megerősítése érdekében. A felek között megállapodás van érvényben és az elkövetkező napokban fog megtörténni a transzfer lezárása.
Fall a posztját tekintve középcsatár és a napokban töltötte be a 27. életévét. A szezon első felében a Brindisiben játszott, majd februárban csatlakozott a Giana Erminio együtteséhez. A szenegáli csatár 29 mérkőzésen közel 1500 játékperc alatt 2 gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki az olasz harmadosztályban az idei szezonban. Mivel lejár a szerződése a Giana Erminiónál, így ingyen igazolhatóként csatlakozhat a Milan U23-hoz. Fall ugyan Szenegálban született, de rendelkezik olasz állampolgársággal.
A várakozások szerint a Primaverából számos tehetség, így többek között Noah Raveyre, Jan-Carlo Simic, Davide Bartesaghi, Kevin Zeroli, Mattia Liberali és Francesco Camarda is a Milan U23-as együttesében fog szerepelni a 2024/25-ös idényben. A vezetőség több igazolást is tervez az U23-asokhoz az erősítés érdekében.
17 hozzászólás
Akár írhatnám azt is, hogy 27 évesen hogy kerülhet az U23-ba, de az egy akkora igazolás, hogy szóra sem érdemes…
Nem csak U23, hanem az olasz 3. liga. Kell egy olyan csapat, amelyik megállja a helyét, de onnantól az a lényeg, hogy beépüljön az az x darab fiatal, akik odakerülnek. A Juve U23 keretében is van pár túlkoros. Ha Camarda, vagy más fiatal azon a poszton felveszi a ritmust, akkor biztos nem fog kezdeni. Nem kell ezt túlgondolni.
A Juve kerete magasan a legjobb, de nekik nem ez a lényeg, hanem az, hogy félévkor már 3 játékost adtak a Seia A-ba.
Ennyit a fiatalok beépítéséről…..
Ugye nem gondoltad, hogy úgy ahogy van fogják a primaverát és mindenkit átraknak az u23ba?
Nagyjából 25 játékos kell a csapatba, ha a felét mondjuk a primavera fogja adni, az már nagyon jó arány.
Ugye nem gondolod hogy úgy gondoltam….?!?! De!!! Azt gondoltam ha mar U23 csapat akkor fiatal játékosok fogjak alkotni akik majd ha jól teljesítenek mennek át a nagy csapatba, és nem 27 éveseket fogunk oda vásárolni…..
Azért az nem éppen a legjobb, ha egy csapatot csak fiatal játékosok alkotják. Jó az amit gondolsz, de azért ez ennél bonyolultabb. Például a Juve u23 as csapatának q csapatkapitánya a 35 éves Poli (nem az, aki itt volt a Banter érába 😀) , de még ott is van 1-2 korosabb játékos.
Az hogy a Juventusnal úgy van akkor muszáj nekünk is? Így is nehezen kerül be a nagy csapatba valami fiatal, de minél több idős játékos lett annál kevesebb fiatalnak jut hely és esély. Ne mondják már azt nekem hogy nincs világszerte olyan jó 23 éves játékos (vagy kevesebb) mint egy 27 vagy 35 éves játékos.
A Juventus mint példának hoztam fel! De nézd meg több nagyobb csapatnak a második csapatát, ott is vannak korosabbak. Egyrészt egy csapatot nem alkothatják csak fiatalok, akiknek nagyrésze még 20 éves sincs, másrészt majd egyesek mennek majd fel az első csapathoz, ebben az esetben meg nem várhatjuk a következő taknyostól, hogy hozza egyszerre elődje szintjét, harmadrészt meg ez már a Serie C lesz, ahol csak fiatalokkal nem lehet bentmaradni.
És akkor mi lesz primaveraval, ha mindenki elmegy onnan?
Itt már felnőttek ellen kell játszani, ha csak ifistakkal állunk ki, akkor kb jobb is, ha a D-ben indulunk…dreid előtted teljesen jól le írta, szükség lesz töltelék játékosokra is. Nem véletlenül hozzák ezt a nevenincs gyereket, ha ott van a posztján Camarda.
2 dolog lesz a cél, amúgyis: ne essünk ki és akit lehet építsünk be, ezt csak kis csikókkal nem lehet megoldani, pláne ha onnan a jobbak még a nagycsapatban is lehetőséget kapnak és mivel lesz közvetlen átjárás a nagycsapathoz, így hasonlóan fogják felépiteni a rendszert ott is.
Egy játékos fejlődéséhez szükség van idősebb mentorokra. A Serie C azért egy felnőtt bajnokság és nem is rossz színvonalú. Az első keretből is mehet lefelé, akinek nincs esély nagyjából csere emberként se. Sőt, ha jól gondolom ez egy + lehetőség és nem a Primavera helyett lesz, úgyhogy valahogy le kell akasztani 18-20 játékost. Ez nem megy nyilván belülről.
Ez már a Serie C szint? Az olyan magas szint? Szerintem a Serie C bitang gyenge szint. De ok. Legyen így, gondoljatok így. De én szerintem minél több koros játékos, annál kevesebb lehetőség a fiatal játékosoknak. Ha 25 játékostól a fele lesz fiatal akkor már látom abból mennyi fog felkerülni és beválni a nagy csapatba. Három évente max egy Calabria szintű játékosunk lesz.
Én személy szerint máris küldeném a megfigyelőket világszerte és nyomatnám tele fiatal tehetségesnek kinéző játékosokkal. Max 1-2 idősebb játékost hogy legyen egy vezér és ennyi.
Ezek a játékosok nem mind kezdeni fognak, max 1-2. Leginkább azért is kellenek, hogy feltöltsék a keretet. A Serie C a Primaverához képest pedig azért valamelyest nagyobb ugrás, ezzel ezt akartam mondani.
De ennél jobban már tényleg nem lehet elmondani…..
Ezt majd a szakemberek eldöntik, hogy hány U21-es játékos az ideális, úgy, hogy ne menjen a csapata rovására. Pl. 2 U21-es jobbhátvéd közül, úgyis rangsorolni kellene. De ott van a Juve és az Atalanta. Ők 28 és 30 fős keretet tartanak fenn. Nálunk is, ha lenne egy ekkora keret, akkor 30 főből kit érdekel, ha 10 túlkoros, ha a lényeg az, hogy segítsék a fiatalok beépülését.
Ott van Camarda. Abate elmondta, hogy a szezon elején nehézségei voltak, mert 3 korosztállyal feljebb játszott. A szezon második felére ezt ledolgozta és simán kezdő lett.
De, hogy másképp nézzük. Egy U23-nak, ami nem termel ki fiatalokat, nem lenne értelme, ezt biztos nem akarja a vezetőség. Szóval biztos lesz egy csomó megfigyelő a tehetségekre. Csodálkoznék, ha már nem lenne…
Na majd meglátjuk hogy fog ez működni. Remélem fog, mert nagy szükség lenne arra hogy végre mi is termeljünk fiatal minőséges játékosokat akar a nagy csapatba, akár eladásra is.
Csak most így ahogy olvasom a Terracianos cikket hogy 21 éves és bejelentkezett érte a Torino. De ő mehetne a U-23ba is. Szerintetek mi lehet érdekesebb egy ilyen játékosnak? Menni egy AC Milanos U-23ba egy Serie C-be, vagy a Serie A-ban játszani egy Torinoba? Én lehet egy Torinot választanak.
Na már tényleg kiváncsi leszek mennyire fog ez működni és mennyire lesz ez vonzó egy 20-21-22-23 éves játékosnak, és hogy mennyien fognak odaveszni a Serie C-be.
Szintén jó lenne ha a cél nem a bennmaradás lenne hanem a feljutás hogy minél minőségesebb legyen.
Ő már nem megy a Serie C-be (max fél évre). Eleve egy Serie A-s csapattól jött, viszonylag sok játékperccel. Annyi, hogy előtte 3 jobbhátvéd volt és Pioli nem nagyon adta meg neki a lehetőséget, de ugye új lesz az edző.
Az U23-nál a játékosoknak viszonylag gyorsan kell alkalmazkodniuk. Megkapják majd a lehetőséget, de aki nem él vele, max 2 éven belül, az nem fog nálunk játszani. Mondjuk nagy is lesz a daráló, ha évente kapnak mondjuk 10 játékost az U21-ből.
Meg majd azért arra is kiváncsi leszek mennyi és milyen primavera játékos lesz ott és mennyi lehetőséget kapnak.
Mert azért valljuk be őszintén egy tehetséges 21-23 éves játékosnak nem az a álma hogy egy Serie C-ben játszon.
Az U21-ben a legidősebb játékos is 19.