Alessandro Costacurta, a Milan legendája meg van győződve arról, hogy Francesco Camarda már most készen állna arra, hogy a Rossoneri első csapatának tagja legyen és úgy véli, hogy a saját nevelésű csatár kivételes képességekkel rendelkezik.
A 16 esztendős csatárra a 2023/24-es szezonban hatalmas figyelem összpontosult és nem csupán Olaszországban, hanem az európai utánpótlás futballban is letette a névjegyét. Camarda novemberben minden idők legfiatalabb debütáló játékosa lett a Milan és a Serie A történetében, miután 15 évesen bemutatkozott az olasz élvonalban a San Siróban. A Primavera csapattal az UEFA Ifjúsági Ligában is remekelt, majd oroszlánrészt vállalt abban, hogy az olasz U17-es válogatott megnyerte az U17-es Európa-bajnokságot, amelyen a torna legjobb játékosának is megválasztották.
Billy Costacurta, a Milan korábbi 5-szörös BEK/BL-győztes klasszis védője roppant elismerő szavakkal beszélt Camardáról. Az olasz legenda elmondta, hogy még soha életében nem látott ilyen korban lévő ennyire erős játékost és véleménye szerint Francesco már most a Milan első csapatának cserecsatára lehetne.
„Francesco annyira fiatal, hogy olyan fejlődési folyamat áll előtte, ami évekig fog tartani. Egy fejlődés alapvetően mindig kiszámíthatatlan: vezethet előrelépéshez, de az is előfordulhat, hogy a folyamat végén nincs javulás vagy akár visszafejlődés is történhet. Látva Camarda játékát, ahogyan a nála 2-3 évvel idősebb ellenfelek ellen játszik az a gondolat van bennem, hogy valóban fényes jövő állhat előtte. Szorosan figyelemmel követem az utánpótlás futballt és csak ismételni tudom magam: Még soha nem láttam senkit, aki az ő korában ennyire erős lett volna.” – mondta Costacurta.
„A tizenhatoson belüli és kívüli mozgása a legfeltűnőbb. Nagyon jó képessége van, hogy kitörjön a védő szorításából és ez olyan dolog, ami vagy megvan vagy nincs meg egy játékosban. Ez nem tanulható, ez tisztán ösztönös dolog. Nagyon kevés hozzá hasonló játékost láttam, aki egyetlen testmozdulattal képes arra, hogy ellépjen a védőjétől. Pippo Inzaghi jut eszembe.”
„Elég megnézni a Portugália ellen lőtt gólját az U17-es Eb-döntőben, amelyen duplázott. Az első találata egy olyan szólógól volt, amelynél a bal oldalról befelé cselezve betört a tizenhatoson belülre, kétszer is megverte az embert és gólt szerzett. Camardában minden megvan, technikás és nagyon jól helyezkedik.”
„A Juventus és az Atalanta U23-as csapata bebizonyította, hogy a fiatalok fel tudnak nőni a feladathoz. Ugyanerre számítok a Milannál is. Camarda még szerepelhetne a Primaverában, de úgy gondolom, hogy ha így folytatja, akkor másfél vagy két éven belül a Serie A-ban fog játszani. Véleményem szerint már most is ott lehetne az első csapatban. Nem azt mondom, hogy rögtön a kezdőcsapatban, hanem egy kezdőcsatár mögött jól be tudna illeszkedni. Amikor a másik csatár nem játszik, ő pályára léphetne.”
1 hozzászólás
Örülnek ha több lehetőséget kapna a csapatba de az hülyeség lenne hogy felkerüljön a nagy csapatba és ott jóformán csak a padot melegítse. Akkor inkább játszon egy szinttel lejjebb de rendszeresen mert fejlődni csak így fog és nem a cserepadon.