Fabio Capello, a Milan korábbi játékosa és sikeredzője ma ünnepli a 78. születésnapját.
Capello 1946. június 18-án látta meg a napvilágot San Canzian d’Isonzo városában, Olaszországban. Profi pályafutását a Spal együttesében kezdte, majd 1967-ben a Romához szerződött, ahol kulcsjátékossá vált és Olasz kupát nyert. Négy szezon után Olaszországon belül váltott és a Juventus játékosa lett, mellyel összesen 3 Scudettót nyert az 1970-es években. Játékoskarrierjének utolsó éveit a Milannál töltötte, ugyanis 1976-ban csatlakozott a Rossonerihez, melynek színeiben négy év alatt 87 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 9 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki. Capello 1 Scudettót és 1 Olasz kupát hódított el játékosként a Milannal, majd 1980-ban befejezte pályafutását.
A visszavonulása után edző lett és a ’80-as évek elején a Milan utánpótlásában edzősködött a Primavera csapatot irányítva, majd 1987-ben Nils Liedholm távozása után 7 mérkőzésen ült az első csapat kispadján Arrigo Sacchi kinevezése előtt.
1991-ben Silvio Berlusconi kinevezte a Milan vezetőedzőjének Sacchi búcsúja után. Capello nagy sikereket ért el a csapattal és történelmet írt. Egymást követő három alkalommal bajnoki címet és Olasz szuperkupát nyert a csapattal, valamint 1994-ben Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a Milant és az Európai szuperkupát is elhódították. Az 1995/96-os szezonban a Rossoneri ismét bajnok lett Capellóval, aki a Real Madridnál töltött egy idény után 1997-ben egy évre visszatért Milánóba, de ekkor már nem tudott maradandót alkotni és a 10. helyen zárt a csapat. Az olasz szakember a Milan történetének második legsikeresebb edzője 9 megnyert trófeával és az évek során összesen 300 tétmérkőzésen ült a csapat kispadján, a mérlege 161 győzelem, 94 döntetlen és 45 vereség volt.
A 2000-es években a Romát és a Juventust is irányította, majd 2006-ban visszatért a Real Madridhoz és másodszor is spanyol bajnok lett a csapattal. 2007 decemberében az angol válogatott szövetségi kapitánya lett, ahol 4 éven keresztül dolgozott. 2012-ben kinevezték Oroszország kapitányának és az utolsó klubja edzőként a kínai élvonalbeli Jiangsu Suning együttese volt 2017 és 2018 között.

FABIO CAPELLO
ADATOK:
Születési dátum: 1946.06.18.
Születési hely: San Canzian d’Isonzo, Olaszország
Poszt: középpályás
Játékosként eltöltött szezonok a Milanban: 4
Mérkőzések a Milanban: 87
Gólok a Milanban: 9
Edzőként eltöltött szezonok a Milanban: 7
Mérkőzések edzőként: 300
MEGNYERT TRÓFEÁK:
JÁTÉKOSKÉNT:
SPAL
Serie B: 1x – (1964/65)
ROMA
Olasz kupa: 1x – (1968/69)
JUVENTUS
Scudetto: 3x – (1971/72, 1972/73, 1974/75)
MILAN
Scudetto: 1x – (1978/79)
Olasz kupa: 1x – (1976/77)
EDZŐKÉNT:
MILAN
Scudetto: 4x – (1991/92, 1992/93, 1993/94, 1995/95)
Olasz szuperkupa: 3x – (1992, 1993, 1994)
Bajnokok Ligája: 1x – (1993/94)
Európai szuperkupa: 1x – (1994)
REAL MADRID
La Liga: 2x – (1996/97), 2006/07)
ROMA
Scudetto: 1x – (2000/01)
Olasz szuperkupa: 1x – (2001)
JUVENTUS
Scudetto: 2x – (2004/05, 2005/06) – Calciopoli miatt visszavonták
Isten éltesse sokáig!