Megszületett a megállapodás és a Milan utánpótlásában pallérozódó Christian Comotto hamarosan aláírja élete első profi szerződését a klubbal.
Comotto egyike a legígéretesebb játékosoknak a posztján Olaszországban és kiváló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A 2023/24-es szezonban a Milan U17-es csapatát erősítette és 21 mérkőzésen 13 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki, így kulcsszerepet játszott az U17-esek bajnoki címében.
Fabrizio Romano beszámolója szerint a Milan vezetősége megállapodott Comottóval az új szerződésről. A 16 esztendős középső-középpályás élete első profi szerződését fogja aláírni a Milannal, mely 2027. június 30-ig lesz érvényes.
Comotto profi szerződése júliustól lesz érvényes. Érdekesség, hogy az édesapja, Gianluca Comotto szintén futballista volt, korábban játszott a Torinóban és a Fiorentinában is. Christian ügynöke Marianna Mecacci, aki egyben az édesanyja és Giuseppe Riso ügynökségében dolgozik. Ő képviseli a Milan utánpótlásának másik csillagát, Francesco Camardát is, akivel szintén megegyezés van a hosszabbításról.
Romano kiemelte, hogy Comotto a következő idényben a Milan Primaverában fog játszani. Az olasz tehetség decemberben 15 évesen, 7 hónaposan és 18 naposan mutatkozott be a Primaverában a Newcastle U19 elleni UEFA Ifjúsági Liga-meccsen.