Megható pillanatoknak lehetett szemtanúja a San Siro közönsége a Salernitana elleni mérkőzést követően, ugyanis Olivier Giroud elköszönt a szurkolóktól.
Giroud bevette a Salernitana kapuját az utolsó tétmeccsén a Milanban és a mérkőzés utáni búcsúztatón könnyes szemmel, meghatódva lépett a San Siro gyepszőnyegére. Hatalmas tapsot kapott a közönségtől illetve a sorfalat álló csapattársaktól. A világbajnok csatár beszédet mondott a szurkolóknak és kifejezte háláját.
„Jó estét, San Siro! Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, hogy bíztak bennem és az összes vezetőnek, akik befogadtak ebbe a családba. Köszönöm, Ibra! Köszönettel tartozom az edzőnek a bizalmáért és a támogatásáért, amit adott azokban a nehéz pillanatokban is, melyeket együtt éltünk át. Nagyon fontos egységesnek maradni ezekben a pillanatokban. Hihetetlen első szezonunk volt és véleményem szerint pályafutásom egyik legszebb érzése volt.” – mondta Giroud.
„Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak, akik nélkül mindez nem sikerülhetett volna. Mi egy csapat és egy család vagyunk. Köszönöm, srácok! Örökre a szívembe zártam a dalt, amit nekem szenteltetek! Amikor gyerekek voltunk, Simon és én erről a Milanról álmodtunk és olyan utat tettünk meg, ami büszkeséggel tölt el minket. Soha nem fogom elfelejteni ezt a három szezont a Milannál. Forza Milan!”
A Curva Sud Milano így búcsúzott Giroud-tól: „Egy komoly értékrenddel rendelkező ember, aki tisztelte a történelmünket és a színeinket. Sok sikert, Olivier!”
A 37 esztendős csatár házi gólkirályként távozik a Milantól és góllal búcsúzott a Salernitana elleni 3-3-as döntetlenre végződő mérkőzésen. Giroud 2021 nyarán szerződött a piros-feketékhez a Chelsea együttesétől és rögtön az első idényében oroszlánrészt vállalt abban, hogy a csapat elhódította történetének 19. Scudettóját. A francia csatár három év alatt 132 tétmeccsen öltötte magára a Milan-mezt, ezeken 49 alkalommal volt eredményes és 20 gólpasszt jegyzett.
VIDEÓ:
🥺❤️🖤🙏🏼 @acmilan pic.twitter.com/ggKdA5I1sj
— Olivier Giroud (@_OlivierGiroud_) 2024. május 26.
KÉPEK:







1 hozzászólás
Elment 2 újabb világklasszis Ikonunk. Köszönünk mindent Simon és Olivier! !