Az elmúlt hetekben több alkalommal is szóba hozták Roberto De Zerbit a Milannal, mint esetleges jelöltet Stefano Pioli utódjának a soron következő szezonra.
Néhány nappal ezelőtt hivatalossá vált, hogy De Zerbi közös megegyezéssel távozik a Premier League-ben szereplő Brightontól. Az olasz szakember közel két éven keresztül irányította az angol klubot, azonban szabadon igazolhatóvá válik. A Milannál folyamatban van az edzőkeresés és az elmúlt hetekben De Zerbit is szóba hozták.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője arról számolt be, hogy jelenleg nincsenek folyamatban tárgyalások a Milan vezetősége és De Zerbi között. Az olasz szakvezető a napokban megerősítette, hogy még egyetlen klubtól sem kapott ajánlatot.
A Calciomercato tájékoztatása szerint a Milan vezetői egyelőre nem léptek kapcsolatba De Zerbivel, aki kivár a jövőjét illetően. A 44 éves tréner szerződésében egy 15 millió eurós kivásárlási záradék szerepelt a Brightonnál, ami jelentős akadálynak bizonyult az iránta érdeklődő klubok számára, azonban ez a szerződésbontással megszűnik.
De Zerbi több éven keresztül dolgozott a Serie A-ban, így rendelkezik tapasztalattal az olasz élvonalban, ugyanis a Palermót, a Beneventót és a Sassuolót is irányította.
Egybehangzó hírek alapján továbbra is Paulo Fonseca tűnik a legesélyesebbnek a Milan edzői posztjára és a portugál trénernek június 30-án lejár a szerződése a Lille együttesével. A francia klub már egyeztetett vele és konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot nyújtott be neki, melyről az edző az elkövetkező napokban fogja meghozni a döntését. A Milan mellett az Olympique Marseille is szeretné kinevezni Fonsecát. Rajta kívül Mark Van Bommel is konkrét jelölt lehet a Milan edzői posztjára az új szezonra.
9 hozzászólás
Így, hogy a Chelsea kidobta Pochettinot, szerintem biztos oda megy majd De Zerbi.
Lenne egy dejavuje Potter után, meg hogy mennyi játékos ment onnan.
Bárki is lesz nálunk, csak ne legyen az ,mint a Chelseanél. Egy darabig vicces volt a vergődésük, most már mindenkinek is kellemetlen.
Én nem is hoznám. Más kiscsapatokkal látványos focit tolni, mint a nagyoknál eredményest. Mindenki szerette az itteni Sassuoloját is, de azért az itt is olyan lett volna, hogy oké, talán a meccseket megéri leülni megnézni, de kétlem, hogy BL elődöntő és Scudetto közelébe kerültünk volna. Persze ki tudja, de először bizonyítson valahol. 🙂
Hát azért ha nem bizonyított volna ,akkor nem Bayer, Chelsea stb nevek merülnének fel nála. A végére elfáradt a Brightonos projekt jó részben annak köszönhetően, hogy kiárultak mindenkit is.
Szívesen fogadok veled egy tálca sörben , hogy nagy csapathoz megy , ha szerinted még nem bizonyított eleget. ( ha szabit vesz ki akkor meg Pusholjuk)
Mi a fogadás lényege? Szerintem is nagy csapathoz megy, csak én Milanistaként nem szeretném, hogy mi legyünk az elsők. 🙂 Mint írtam, lehet, hogy beválik, de óriási lutri, mert az a játék, amit a kicsikkel játszott, sokkal inkább ment a látványra mint az eredményességre, iszonyat mennyiségű kapott góllal.
Ja, hiszen Van Bommel és #Noseca sokkal nagyobb csapatoknál bizonyított rengeteget :D. Mert most ez a 3 név szerepelt csak a cikkben, szóval nem az a kérdés ki akarja De Zerbit, hanem hogy ki mondana neki nemet a másik két név ismeretében :).
Nem azzal volt a fő gondom, hogy kis csapatnál volt még csak, bár igen, preferálnék valakit, aki már legalább BL szintűben volt. Hanem hogy egy olyan focit játszat, ami szerintem nagyon necces, hogy nagycsapatban megállja-e a helyét. Nem kizárt, de szerintem túl „szeleburdi” módon játszottak a csapatai, amit inkább élvezek külső szemlélőként.
Azért a két kioutolt edző (Fonseca és Lopetegui) jobb, Lopeteguinél azért jelentősen jobb csapatoknál volt már.
Kicsit félre értettelek akkor. Viszont oké elmegy nagy csapathoz, esetleg bizonyít is utána, hogy kerül hozzánk ?
Nem tudunk, se top edzőt, se top játekost venni, olyat tudunk akibe potenciál van( vagy valahol megbukott és nálunk újra építheti magát).
Leginkább az a gond h. egy helyben toporgunk. Mi van a stadion projekttel? Én elfogadnám h. addig a nagy csapat épités nincs fókuszban, egyszerre mindent nem lehet és a saját stadion nagyon lendítene a pénzügyi helyzeten közép távon. Csak sajnos az se halad, kb. el sem indult. Scaroni 2020-ban azt nyilatkozta h. 2024-re készül el az új stadion. Azóta sok minden történt, de szigorúan a tényeket nézve igazából a tervezésen kívül semmi.