Simon Kjaer, a Milan középhátvédje a klub hivatalos csatornájának, a Milan TV-nek adott búcsúinterjújában elköszönt a klubtól és felidézte az elmúlt négy év történéseit. A dán válogatott középhátvéd úgy érzi, hogy valóra váltotta az álmát és véghez vitte a feladatát a Rossonerinél, továbbá elérkezett a megfelelő pillanat a búcsúra.
ÜDVÖZÖLLEK, SIMON! KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VAGY! EGY HOSSZÚ KALAND VÉGÉHEZ ÉRTÜNK, MILYEN ÉRZÉSEK KAVAROGNAK BENNED?
„Sok érzés van bennem, számos pozitív és néhány negatív, de az elmúlt hónapokban úgy éreztem, hogy most kell véget érnie, hogy aztán új kihívások következzenek.”
ÚGY ÉRZED, HOGY EZ A MEGFELELŐ PILLANAT A BÚCSÚRA?
„Igen. A klubnál töltött négy évem során eljutottam egy jó pontra, de nyilván többet is adhattam volna és még többet segíthettem volna a csapatnak, azonban ez a megfelelő idő a búcsúra.”
RÖVIDESEN EGY KALAND KÖVETKEZIK SZÁMODRA DÁNIA CSAPATKAPITÁNYAKÉNT. VAN MÁR VILÁGOS TERVED, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI AZ EB UTÁN?
„A jövőm három részre van osztva. Ez az utolsó hetem és az utolsó mérkőzés a Salernitana ellen lesz, hogy még egyszer viseljem a Milan-mezt. Ezt követően egy kaland vár rám Dániával, ami mindig nagyon különleges. Végül, találnom kell egy klubot vagy egy helyet, ahol tovább folytathatom a játékot és a családommal lehetek. Ugyanakkor most ez a legfontosabb hét számomra.”
HOGYAN ÁLLSZ HOZZÁ EHHEZ? MOTIVÁLT VAGY, FÉLSZ VAGY KÍVÁNCSI VAGY?
„Nincs bennem félelem. Nagyon sok mindent megtapasztaltam a karrierem során és rájöttem arra, hogy a félelem semmit nem ad. Nagyon kíváncsi és lelkes vagyok, hogy olyan hatást gyakoroljak az új csapatomra, mint azt a Milannál tettem.”
SIMON, MINDIG AZT MONDTAD, HOGY A MILAN VOLT AZ ÁLMOD. HA VISSZATEKINTESZ AZ ELMÚLT NÉGY ÉVEDRE, MIT ÉRZEL?
„19 évesen érkeztem Olaszországba a Palermóhoz és azonnal azt mondtam az ügynökömnek, hogy a Milanhoz akarok menni. Sokáig szerettem volna ezt megtenni, aztán végül itt kötöttem ki. Ez a klubom, ez a helyem és mindig is az marad. Amikor megérkeztem, a Milan évek óta egy nehéz időszakon ment keresztül. Paolo Maldini és Ricky Massara hozott a klubhoz, hogy azonnal hatást gyakoroljak, különösen a fiatal játékosokra. Az volt a cél, hogy következetességet hozzak és segítsek a csapat fejlődésében. Úgy gondolom, hogy elvégeztem a munkámat.”
LÁBUJJHEGYEN ÉS CSENDBEN ÉRKEZTÉL A MILANHOZ EGY NAGYSZERŰ VEZÉRKÉNT. SZÁMÍTOTTÁL ERRE A HATÁSRA?
„Ez mindig a csapaton múlik. Szerencsés voltam és sikerült előnyt kovácsolnom abból, hogy Zlatan szintén akkor csatlakozott a csapathoz, Soha nem kellett kiabálnom vagy ilyen jellegű ösztönzést adni a csapattársaknak. Minden egyes játékoson egyénileg tudtam dolgozni és megmutatni nekik, hogy minden nap korán kell érkezni a munkába és későn hazamenni. Az érkezésemkor két vagy három játékos edzett a konditeremben, míg most mindenki ott van. Ez egy nagy utazás volt és nyilvánvalóan nem voltam egyedül, hanem ott volt a szakmai stáb is. Most már senki sem pihen a csapatban.”
A CSAPATTÁRSAID TÖBBSÉGE FIATAL JÁTÉKOS ÉS AZT MONDHATJUK, HOGY TE VAGY AZ UTOLSÓ VETERÁN EBBEN A KORSZAKBAN. EZ EGY HOSSZÚ ÚT VOLT. HOGYAN FEJLŐDÖTT A CSAPAT?
„A kvalitás önmagában nem elegendő, mert ahhoz, hogy jobb legyél és a csapat fejlődjön kitartónak kell lenned, mindig megfelelő mentalitással kell dolgoznod és előre tekinteni. Sok dolgot tehetsz egy olyan csapattal is, ahol kevesebb a kvalitás, viszont a labdarúgásban a mentalitás dominál. Mindenki tudja, hogyan kell futballozni. Hiszem, hogy azzal a költségvetéssel, amit a Milan költött négy év alatt, Európában kevés csapat lett volna képes véghez vinni azt, amit nekünk sikerült.”

A 2020/21-ES SZEZONBAN AZT MONDTAD, HOGY EZ OLASZORSZÁG LEGERŐSEBB CSAPATA, AKKOR A MÁSODIK HELYEN VÉGEZTETEK ÉS AZTÁN A KÖVETKEZŐ SZEZONBAN MEGNYERTÉTEK A SCUDETTÓT. MI VEZETETT AHHOZ, HOGY HIGGY A SIKERBEN? VOLT VALAMI KÜLÖNÖS JEL?
„A kvalitás. Nem beszélhetsz a Scudetto megnyeréséről, ha nincs meg a kvalitás. Ha ez megvan, akkor számomra az a kulcs, hogy minden egyes nap a legjobbat hozzam ki magamból. Így tudsz olyan dolgokat elérni, amire senki sem számítana. Nem gondolom, hogy bárki – még a megszállott Milanisták közül is – számított volna arra, hogy bajnokok leszünk.”
A SCUDETTO-GYŐZELEM SZEZONJÁBAN VOLT EGY SÚLYOS SÉRÜLÉSED, AMELYNEK KÖVETKEZTÉBEN KI KELLETT HAGYNOD A SZEZON MÁSODIK FELÉT. MI AZ, AMI MIATT MÉGIS IGAZÁN MAGADÉNEK ÉRZED A SCUDETTÓT?
„Az egész út, ami a bajnoki címhez vezetett. Ha megváltoztathatnék valamit, akkor az a sérülésem lenne. Ugyanakkor a sérülésem által sokat fejlődtem. Mindig a legtöbbet kell kihoznod az adott pillanatból. Ez számomra könnyebb volt, hogy megtaláljam a tiszta örömöt a munkámban, ahogy otthon a családommal is, a gyerekeimmel és a feleségemmel. Nagyon tisztában voltam azokkal a dolgokkal, amiket korábban tettem, de most talán kétszer annyira tisztában vagyok. Ha 10-et kell csinálnod és egy bizonyos ponton ezt 9-re csökkented, aztán 8-ra, 7-re, akkor minden egyes alkalommal 10 százalékot veszítesz. Ha ez összeadódik, akkor együtt nagyon sok. Ha ezt megértetjük a többiekkel, akkor egy csapat még többet tud fejlődni. Ezt mi megtettük és fejlődtünk, de még jobbak tudunk lenni.”
MENNYIRE VOLT FONTOS SZEREPE A FELESÉGED ÉS A CSALÁDOD TÁMOGATÁSÁNAK?
„Létfontosságú volt. Ha otthon nem érzed jól magad, akkor máshol sem fogod. Bármennyire is szeretem Milánót, a szüleim otthonához képest ez távol van. Ugyanakkor Milánó a gyerekeim otthona is, talán még jobban is beszélnek olaszul, mint dánul. Az évek során ez a város vált az otthonunkká.”
MI AZ A TULAJDONSÁGOD, AMI MIATT AZT SZERETNÉD, HOGY EMLÉKEZZENEK RÁD?
„Azt szeretném, hogy úgy emlékezzenek rám, mint egy olyan védőre, aki hatást gyakorolt és elszánt volt. Ez megvan bennem és mindig ilyen leszek, a pályafutásom befejezése után is.”

BESZÉLTÜNK A SÉRÜLÉSEDRŐL, AMI KÜLÖNÖS PILLANATBAN JÖTT, MERT KÉT NAPPAL ELŐTTE OTT VOLTÁL AZ ARANYLABDA-DÍJÁTADÓN A 30 JELÖLT KÖZÖTT. A 18. HELYEN VÉGEZTÉL, HOSSZÚ IDŐ UTÁN ELSŐ MILAN-JÁTÉKOSKÉNT. MENNYIRE VOLTÁL BÜSZKE A JELÖLÉSRE?
„A pályafutásom álma volt, hogy a Milanban játsszak. Egészen hihetetlen volt, hogy 32 évesen lehetőségem volt részt venni az Aranylabda-gálán a Milan játékosaként. Ezt 18 évesen simán aláírtam volna.”
18 ÉVES KOROD ÓTA SOK CSAPAT MEZÉT VISELTED. MI AZ, AMI A MILANT KÜLÖNLEGESSÉ TESZI A CSAPATOK KÖZÜL?
„Egyértelműen a történelme. Amikor gyerek voltam, a Milan volt a legjobb csapat. Nyilvánvalóan Paolo Maldini, mint játékos hatással volt rám, mert ő volt a világ legjobb hátvédje. Védőként a hozzá hasonló játékosokat követed.”
HÁROM ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT EGY NAGYON ERŐS INCIDENS, AMI MEGMUTATTA, HOGY MILYEN BARÁT, CSAPATTÁRS, VEZÉR ÉS KAPITÁNY VAGY. MIT JELENT SZÁMODRA A CSAPAT?
„Mindent… Minden innen kezdődik és mindenkire szükség van. Nem tudsz csapatot formálni, ha öten nem követnek téged. Amikor nehézséged adódik, akkor a csapat segíteni tud neked. A Milan az első csapat a pályafutásom alatt, amely ugyanolyan érzést váltott ki belőlem, mint a nemzeti csapatom. És 14 éve vagyok válogatott, míg itt a Milannál négy évet töltöttem.”
MINDIG VÁLLALTAD A FELELŐSSÉGET ÉS VEZÉR VOLTÁL A LEGNEHEZEBB PILLANATOKBAN IS…
„Vannak örömteli pillanatok és pofonok is. Soha nem kellett kiállnom, hogy beszéljek, amikor a dolgok jól alakultak. Tudom, hogy a gyerekeim, a feleségem és a szüleim elismerően fognak beszélni, ha jól játszottam vagy elértünk valamit. Természetesnek érződik számomra, hogy szembenézzek a pofonokkal. Ezért még meg is fizettem a karrierem során. Amikor ilyen üzeneteket kapsz a csapattársaidtól, akkor az bizonyítja, hogy ez a helyes cselekedet.”

A VIDEOÜZENETEK KÖZÖTT VOLT NÉHÁNY VÉDŐTÁRSAD IS, AKIKKEL EGYÜTT ÉLTÉTEK ÁT EZT A KALANDOT. TANÁCSOKKAL LÁTJÁTOK EL EGYMÁST SZAKMAILAG ÉS EMBERILEG IS?
„Mindig a rendelkezésükre állok. Akár Gabbiával, akár Tomorival, Thiaw-val vagy Kaluluval játszok, az alapnak mindig ugyanannak kell lennie, mert nem mi döntjük el, hogy ki játszik. Ha ismerem a bal oldalamon játszó csapattársamat, akkor pontosan tudom, hogy mit tesz az esetek 80 százalékában.”
MIT GONDOLSZ? NÉLKÜLED IS KÉSZEN FOGNAK ÁLLNI?
„Igen, mert megvannak a képességeik. Jelenleg talán Fikayo az, aki a legtöbb tapasztalattal rendelkezik és most meg kell tennie ezt az ugrást, hogy top játékossá váljon. Minden potenciál megvan benne, hogy a tulajdonságaival a világ legjobbjai között legyen a posztján. A többieknek is megvan ez a lehetőségük, de nekik több időre lesz szükségük, mivel egy kicsit fiatalabbak.”
AZ INTERJÚ VÉGÉRE HAGYTAM A LEGFONTOSABB TÉMÁT. MILYEN KAPCSOLATOT ÉPÍTETTÉL A MILAN-SZURKOLÓKKAL?
„Egy olyan kapcsolatot, ami nagyon kedves a szívemnek. Több alkalommal is meglepődtem, tavaly és az idei szezonban is, hogy hogyan viselkedtek velünk, nem számítottam rá. A családommal és a gyerekeimmel együtt mi is Milanisták lettünk.
HAGYOM, HOGY A TIÉD LEGYEN AZ UTOLSÓ ÜZENET.
„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek. Az itt töltött időszak büszkeség és álom volt számomra, mely nagy örömmel és elégedettséggel töltött el, mind a karrieremben, mind az életemben. A jövőben, amikor szögre akasztom a stoplist, a családommal vissza fogok térni Milánóba, hogy itt éljünk, mert ez az otthonunk.”
3 hozzászólás
Na ő szerintem sokaknak a kedvence és nem véletlenül. Amikor idejött, senki sem hitt benne és azonnal hatással volt a csapatra Ibraval együtt. Tényleg fantasztikus teljesítményt nyújtott és áradt belőle a higgadtság, nyugalom. Személy szerint a legjobbakat kívánom neki pályafutása utolsó éveire, majd az azutáni időszakra is. Amit Eriksen szörnyű eseténél produkált, azért szintén minden dicséretet megérdemel.
Azon kevés játékosok közé tartozik, akik rendkívül intelligensek. Neki már biztosan megvan a fejében, hogy mit fog csinálni a foci után. Kedvelem ezt a típust, aki mindenféle sztárallűr nélkül teszi a dolgát, mindezt kíváló szinten.
Kellenek az ilyen vezérek a papucsállatkák közé.
Hajrá Simon!
Az előző ilyen témájú cikk alá beírtam, amit gondolok. Úgy látom, mások is kedvelik, nemcsak én. Meg is érdemli.
Ha lesz rá időm, majd megkeresem a videót is a neten.