A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy Ausztriában is felkészülési mérkőzést fog játszani a 2024-es nyári előszezonban.
Közeleg a szezon vége és a klub már szervezi a nyári mérkőzéseket a 2024/25-ös idényre való felkészülési időszakra. Márciusban hivatalossá vált, hogy a Milan idén nyáron is az Egyesült Államokban fog edzőtáborozni július vége és augusztus eleje között és most egy újabb felkészülési meccs került bejelentésre.
A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy júliusban felkészülési mérkőzést játszik az osztrák élvonalbeli SK Rapid Wien együttesével a nyári előszezon keretein belül.
Az összecsapás helyszíne és pontos időpontja is meghatározásra került, ennek megfelelően a meccs július 20-án, szombaton 17:30-kor kezdődik az Allianz Stadionban, Bécsben. A létesítmény Bécs Hütteldorf negyedében helyezkedik el, 2016-ban adták át és körülbelül 28 ezer néző befogadására alkalmas.
A két csapat egymás elleni mérkőzése különleges jelentőséggel bír, hiszen mindkét klub 2024-ben ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A Milan és a Rapid között nem ez lesz az első meccs, ugyanis a csapatok korábban hétszer is megmérkőztek egymással tétmérkőzésen. Legutóbb 1973/74-ben a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) a legjobb 16 között találkoztak, akkor 2-0-s Rossoneri-győzelem született.