Olivier Giroud megerősítette, hogy az utolsó két mérkőzésére készül a csapatban és a szezon végén távozik a Milan együttesétől.
Immáron hivatalossá vált, amit az elmúlt hetek alapján sejteni lehetett: Giroud három év után az idény végén távozik a piros-feketéktől és az Egyesült Államokban folytatja pályafutását a következő szezontól. A 37 éves csatár a klub hivatalos csatornájának, a Milan TV-nek adott interjújában elérzékenyülve jelentette be a döntését.
„Azért vagyok itt, hogy elmondjam, az utolsó két mérkőzésemet fogom játszani a Milanban. Az amerikai bajnokságban fogom folytatni a pályafutásomat. Nagyon, nagyon büszke vagyok mindarra, amit a Milanban véghez vittem ebben a három évben. Eljött a megfelelő pillanat. Egy kicsit elérzékenyültem, de véget ér a történetem a Milannal ebben az idényben. Örökre a szívembe zártam a Milant.” – közölte Giroud.
Giroud úgy döntött, hogy búcsút int Olaszországnak és a Milannak, hogy új kihívásokat keressen a tengerentúlon. A 37 esztendős világbajnok és BL-győztes klasszis 2021 nyarán érkezett a Chelsea együttesétől és minden előzetes várakozást túlszárnyalt a teljesítményével. Giroud három szezon alatt eddig 130 tétmeccsen öltötte magára a Milan-mezt, ezeken 48 alkalommal volt eredményes és 20 gólpasszt jegyzett. 2022-ben oroszlánrészt vállalt a Rossoneri történetének 19. bajnoki címének megnyerésében.
Giroud szerződése június 30-ig érvényes a klubbal és a várakozások szerint ezt követően a nyári Európa-bajnokság után szabadon igazolhatóként csatlakozik az MLS-ben szereplő Los Angeles FC együtteséhez.
3 hozzászólás
Minden tisztelem az övé. 34 évesen érkezett, kiemelkedő teljesítményt nyújtott az eddigi “csoda 9-esek” után.
Remélem nem kell megint hosszú éveket várni egy normális csatárra utána.
Soha nem sorolták a „nagy sztárok” közé, pedig rengeteg eszméletlenül pimasz és rendkívüli huzása volt, amelyekkel legtöbbször a meccseket döntötte el az Arsenalban, Chelseaben, Milanban és a francia válogatottban.
A hozzáállása, megnyílvánulásai, nyilatkozatai miatt nem lehetett utálni, Oli egy abszolút szerethető figura.
Csupa sziv, alázatos játékos, korát meghazuttoló fizikummal és lelkesedéssel. Sokat adott ő itt, de itt vége kellett h. legyen. A bajnoki cimben is vastagon benne volt. Az utobbi évek egyik legjobb igazolása volt. Az öltőzői szerépét nem tudjuk, de oriasi rutin tavozik mindenképpen, amiből itt nincs túl sok. Köszi Giroud! Egy csk szalagot kaphatna a maradék meccsek egyikén. Ha vki a keretből, ő megérdemelné!