A Milan hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a Genoa ellen a Serie A 35. fordulójában. A csapat Alessandro Florenzi és Matteo Gabbia fejesének köszönhetően kétszer is kiegyenlített a meccsen, majd Olivier Giroud révén megfordította az eredményt, azonban mégsem sikerült megszerezni a három pontot a genovai alakulat ellen.
MILAN – GENOA 3-3 |
Időpont: 2024.05.05. 18:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Nézőszám: 73 901 |
Játékvezető: Alessandro Prontera |
Gólszerzők: Florenzi (45′), Gabbia (72′), Giroud (75′) ill. Retegui (5′), Ekuban (48′), Thiaw (87′ ÖG) |
Sárga lapok: Reijnders ill. Vasquez |
Piros lap: – |
Serie A 2023/24, 35. forduló |
Rögtön a mérkőzés elején előnybe került a Genoa, ugyanis az 5. percben Fikayo Tomori belépőjét követően a játékvezető tizenegyest ítélt a vendégek javára. A labda mögé Mateo Retegui állt oda, aki magabiztosan gólra váltotta a lehetőséget (0-1). A 14. minutumban hatalmas egyenlítési lehetőség adódott a milánóiak előtt, de Christian Pulisic tekerése a kapufáról kipattant. Az első játékrész hajrájában Rafa Leao indult meg a bal szélen és a tizenhatoson belül a megpattanó lapos lövését Josep Martinez könnyedén fogta, majd Pulisic tüzelt kapura, ám a Genoa kapusa bravúrral hárította a hosszú felsőbe tartó lövést. Ezt követően szögletből veszélyeztetett a Milan: Theo Hernández fejesét Martinez ismételten kitolta.
Az első játékrész végén egyenlített a Rossoneri: Samuel Chukwueze remek beadásából Alessandro Florenzi közvetlen közelről fejelt a Genoa kapujába, így 1-1-re módosult az eredmény. A szünet után újra előnyhöz jutott a Genoa: Alessandro Vogliacco beadására Caleb Ekuban érkezett és közelről a hálóba fejelte a labdát, Sportiello tehetetlen volt (1-2). Pár perccel később a Rossoneri is betalált, de Chukwueze gólját les miatt érvénytelenítették.
A 65. percben Theo Hernández került helyzetbe, de a lapos lövését Martinez fogta. A 69. percben óriási egyenlítési lehetőség adódott a csapat előtt: Noah Okafor középre tett labdája után Olivier Giroud hatalmas ziccert puskázott el a tizenhatoson belül. Három percre rá a Milan kiegyenlített a Genoa ellen: Alessandro Florenzi szögletből tekert középre és Matteo Gabbia a kapuba bólintotta a labdát (2-2). Nem kellett sokat várni a következő gólra, hiszen Pulisic pazar labdája után Giroud kapásból, gyönyörűen kilőtte a kapu alsó sarkát, ezzel a piros-feketék megfordították a mérkőzés állását (3-2).
Ennek ellenére mégsem örülhetett a Milan, ugyanis végül nem sikerült megnyerni a meccset. A rendes játékidő utolsó perceiben egy középre tett labda után nem sikerült menteni a kapu előterében és Malick Thiaw-ról a hálóba pattant a labda (3-3).
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-2-3-1): Sportiello; Florenzi (80′ Kalulu), Gabbia, Tomori, Hernández; Bennacer (80′ Adli), Reijnders; Chukwueze (80′ Thiaw), Pulisic, Leão (67′ Okafor), Giroud.
Cserék: Nava, Torriani; Bartesaghi, Caldara, Terracciano; Pobega, Zeroli; Sia.
GENOA (3-5-2): Martínez; Vogliacco (86′ Cittadini), De Winter, Vásquez; Spence, Thorsby, Badelj (74′ Strootman), Frendrup, Martin (74′ Haps); Ekuban (86′ Papadopoulos), Retegui.
Cserék: Leali, Sommariva; Cittadini, Sabelli; Bohinen; Ankeye.
17 hozzászólás
A világ csodája hogy ez a csapat ezzel a védekezéssel a második.
Sok gólt lövünk. Más okot nem tudok mondani.
Remek ! Megkerdeznem azert, hogy a Chukwu Thiaw csere mogott mi volt a gondolat…
Amugy csak 6 meccse nyeretlen a csapat…
Gila jobb edzonek tunik ha Serie A tapasztslat kell meg fiatal meg ex milanos meg szenvedyes…
A gondolat az volt h. mivel vezettünk, még 1 középső védővel őrizni kellene az eredményt. Alapvetően nem ördögtől való egy szélsőt 80. prcben lehozni. Megfáradt ez a Pioli Milan kapcsolat, de konkrétan ez a meccs megint agyon volt nyerve és a balfasz védekezésen ment el, nem Piolin. 2 kaput eltaláló lövésből kaptunk 3 gólt!!! Ez megint mi?
Sportiello a 3. gólnál rosszul helyezkedett, túl sok volt ott a védő egy rakáson. Minek futott mindenki hátrafelé a kapuba, 2 védő teljesen feleslegesen, a támadó mögött érkezett. Teljesen értelmetlenül. Itt mit tehet az edző?
Már ne is haragudj, de a csapatszintű védekezést kinek a feladata lenne leoktatni, begyakoroltatni a játékosokkal? Ha nem tudják mi a feladatuk, nincsenek rendesen felkészítve jó hogy csak rohangálnak, mint fing a gatyában…
Konkrèt esetekről van most szó, nem Pioli munkásságáról.
Ez mar parszor bebizonyosodott, hogy 1 gol nem gol! Hazai palyan a kieses elle kuzdo Genova ellen kell 4 belso vedő?! Bent volt a palyan Kalulu, Theo, Florenzi, Gabbia, Tomori … ez nem eleg vedekező jatékos?? Feltetlen kellett még Thiaw is… persze ez nem a ő sara, hogy ongol lett csak megjegyezmem, hogy haai palyan a Genova elle feladta az utolso 15 percet a mester azzal, hogy Okaforon meg Puli volt csak aki el tudott indita i egy tamadast ( Giroud kontrara nem kepes ugye)
Beallt vedekezni es kontrara jatszani ugy, hogy jobb oldalrol lehozta talan a legveszelyesebb emberet
Florenzi már nem volt fent ès az egyetlen vèdekezni kèpes Közèppályás sem. Sohasem játszó fiatalokon kivül, a sèrült Pobega ès Thiaw volt bevethető. Nem mentegetem Piolit, de szerintem nem ezen a cserèn ment el a meccs.
Morálisan leeresztett a banda. Én megszabadulnék Tomoritól, ha valaki ad érte pénzt. Bennacert is elengedném. De sokat már nem kapnánk értük, 30-30 jó lenne… A végén nem biztos, hogy meglesz a második hely, ha így folytatjuk.
Pioli az elmúlt hetekben teljesen elengedte már a dolgot, hibát hibára halmoz. Volt neki eddig is, de azért nem így. Meccsről-meccsre rosszul dönt, Giroud (pláne biztos távozóként, nem kéne beépíteni a helyére valamelyik cserét??? 🙁 ), vagy Chukwueze egymás utáni kihagyása hetekig, most is lecserélni a Serie A jelenlegi egy leggyengébb védőjére, mikor amúgy életveszély volt elöl… teljesen szétesett az ember. Lehet most már, hogy mindenki tudja, hogy megy, jobban járnánk valami ideiglenes arccal erre a pár meccsre.
Még szerencse, hogy a Bologna botlott, és a Juve is döntetlenre áll egy óra játék után.
Bravó. Így kell kezdeni az első félidőt egy Genoa ellen. De mivel ennyire jól sikerült, csináljuk meg a második játékrészben is. Vicc.
A legutóbbi után azért csak megnéztem, kik lesznek még hátra. Csupa alsóházi csapat. Na, mondom, viszlát, második hely. Eddig hozzuk is azt, amire lehet számítani.
Oke, hogy volt mezőnyfölényünk, és kétszer kimásztunk a pöcegödörből, ez nagyon szép. De 3 lőtt góllal hogy a fenébe nem tudunk behúzni egy Genoa elleni meccset? Olyan, mintha Pioli pályára küldené azokat, akiken legkevésbé látszik, hogy semmi kedvük ehhez az egészhez, aztán azt mondaná nekik, hogy az a taktika, hogy lőjünk valahogy több gólt, mint amit kapunk, hajrá, jó lesz az. Hát nem.
Az egyik lőtt gólunknál mutatták Piolit. Nulla reakció. Ez sokat elárul a jelenlegi helyzetről. Legyen vége már ennek a szezonnak. Lassan inkább érdekelnek a transzferhírek, mint az aktuális meccs. Az nem jó jel.
A hátralévő meccseket igyekszem úgy nézni, hogy hátha meglátom azt a „kendvenceimben” , ami miatt a Szurkolótársak kedvelik őket.
Tomori hozta megint az ész nélküli játékát – nem is kell külön részleteznem. Reijndersnek lett volna 50 métere a 2. gól előtt, hogy utolérje a labdás emberét, de csak kocogott. Igaz, hogy elsőre a védőknek is sikerült megállítani az akciót, de ezután keveredett jobbra a labda, ahonnan jött is a beadás. Pedigaz egészet megelőzhettük volna… A 3. gól előtt meg aztán egyértelműen kirajzolódtak ismét a holland védekezésbeli képességei. Ezután, a 89.percben volt 2 tipikus jelenet. (2x ugyanaz),, hogy előre nem tudott passzolni, hát oldalra passzolt, és látványosan körbefordult a zengelye körül, karjaival csapkodva. Értem én, hogy bosszantja a kevés mozgás, de talán nem hisztiznie kellene, hanem passz után bemozogni! Esetleg egy csellel megbontani az ellenfél védekezését, és akkor lenne passzsáv…? Mindenesetre a nyavajgással nem hiszem, hogy fel tudja spnnolni a társakat (főleg úgy, hogy tőle még annyi mozgást sem látni).
Persze lehet szapulni másokat is, de tőlük legalább láttam már jó teljesítményt (idén is). A fenti két úriembert meg nem most pécéztem ki magamnak.
Szerintem Tomori a legjobb védőnk volt az idényben. (a teljes szezont tekintve, mert Gabbia jobb, mióta visszajött.) Az, hogy ilyen sok gólt kapunk, az a középpályás védekezés hiányából van szerintem. Benna tud egy kicsit védekezni, meg talán Musah, a többi teljesen fogalmatlan.
Egyetértek, sőt, Tomori szerintem amúgy top védő, amit nagyon sokszor bizonyított is, hosszú időkre. Sérülése óta gyengébb, de ez szerintem is az egész csapatvédekezésünk eredménye legalább félig, a formaingadozás mellett. Ez van, ha az egyik szélsőd nem támad le, a csatárod 37 éves, a védekező középpályásaid meg támadó középpályások.
Igazából nincs ellentmondás a hozzászólásaink között. Tomorinak nem a fizikai képességét „ekézem” , hanem a gondolkodás hiányát/rossz helyzetfelismerést. Több meccse után megjegyeztem már az ilyen hibáit, legutóbb az EL kapcsán, amikor biztos továbbjutásnál a félpályánál sárgázta ki magát a Róma elleni meccs előtt. Aztán a Róma 2.meccsét végig hisztizte. Persze, frusztráló lehet, hogy nem szűrnek előtte rendesen, de a vkp-t is irányítania kellene, vezér kellene legyen – nem az. (Nálam a top belsővédő fejben is az. Higgadt, tudja irányítani a többieket.)
De az ő esetében pont az bosszant, hogy volt ő sokkal jobb is, vkp ide vagy oda. (Azért a tegnapi tizinek semmi köze nem volt a kp-hoz. Látni kellett volna, időben elindulni és kirúgni a labdát.)
Az, hogy ő volt a teljes szezont tekintve a legjobb védőnk (esetleg Theo? Bár önmagához képest sokat visszaesett ő is), a többiekre nézve kritika inkább.
Kíváncsi vagyok amúgy a jövő évi kezdő belső védő párosunkra! Vagy megoldjuk 1-2 vkp igazolással, esetleg formáció váltással, ha nem lesz két tankunk?
Igy igaz! Az egész Pioli rendszer ott hasalt el h. Kessie nem lett pótolva és a stabil Kessie – Benna tengely megborult, igy a fegyelmezett pressing és magas védekezés sem működött, ami gyakorlatilag bajnoki cimet hozott. Adli, Reijnders teljesen más játékos profil, Pobega meg nem az a szint. Tavaly is komoly gondok voltak már, de Benna sérülésével végképp becsődült. Ezt észre kellett volna a vezetőségnek. Piolinak meg megfelelő játékos híján más játékot kellett volna kitalálnia, amire alkalmatlan. Erre még rájött a 2-3 hónapos védő sérülés hullám. Ehhez képest a 2-hely és 80 körüli pont nem olyan rossz teljesítmény,. de lehetne ez sokkal jobb is, a játék meg nézhetetlen.
Szeretném megkérdezni (elsősorban) Piolit, hogy mi volt az elképzelés?
Miért kell 0-24 Giroudt kezdetni? Már fejben Los Angelesben van. Az utóbbi időben leginkább csak eggyel kevesebben vagyunk vele. Szinte senki nem bízik benne Piolin kívül, amit a pályán is lehetett látni, ha pedig nem adják be neki a labdát hasznavehetetlen (lás csodá, beadásból lett a gól). Ez egyébként nem Giroud hibája, mert nem ő rakja be saját magát a kezdőbe.
Meg szeretném azt is tudni, hogy miért kellett levenni Florenzit (Man of the Match) és Chukwuezet akik nagyon jól játszottak? Most azért sok értelme volt, hogy 5 védővel (……) álljunk be védekezni és kontrázni. A védelmet nem tudja megszervezni, akkor ezzel mit akart 🤣🤣?
Továbbá az is érdekelne, hogy Reijnders mit keresett a balhátvéd poszton, illetve Pulisic box to box ban. Ez is megér egy misét.
Na mind1. Három meccset kell már csak kibírni a kopasszal. Reméljük az utódja rendbeteszi a csapatot….