Elérkezett a 2023/24-es szezon utolsó hónapja és a Milan összesen négy tétmérkőzést, valamint egy felkészülési meccset fog játszani a hónapban.
Nem alakult jól a Rossoneri számára az áprilisi hónap, ugyanis a csapat mindössze egyetlen meccset tudott megnyerni, méghozzá a hónap elején a Lecce ellen. A Milan kettős vereséggel búcsúzott az Európa Liga-negyeddöntőből a Roma ellen, emellett elveszítette az Inter elleni városi rangadót és döntetlent játszott a Sassuolóval illetve a Juventusszal. Jelenleg a csapat a második helyen áll a Serie A tabellán és 5 pont az előny a harmadik Juventusszal szemben, azonban matematikailag biztos BL-induló.
Májusban 5 mérkőzést fog játszani a Milan, ebből 4 bajnoki meccset és 1 felkészülési mérkőzést. A csapat vasárnap 18:00-kor a Genoát fogadja a hónap első találkozóján, majd a 36. fordulóban május 11-én, 20:45-kor a Cagliari ellen játszik a San Siróban.
Az utolsó idegenbeli bajnoki a Torino ellen lesz a május 19-i hétvégén, míg a zárófordulóban – a május 26-i hétvégén – hazai pályán a sereghajtó Salernitana lesz az ellenfél. Az utolsó két forduló meccseinek pontos kezdési időpontjait még nem hozták nyilvánosságra.
Végül a Milan május 31-én 18:00-kor felkészülési mérkőzést játszik a Roma ellen. Az összecsapást Ausztráliában rendezik Perth városában a 65 ezer néző befogadására alkalmas Optus Stadionban.
MÁJUSI MENETREND:
május 5., 18:00 – Milan-Genoa 🇮🇹
május 11., 20:45 – Milan-Cagliari 🇮🇹
május 18/19., Torino-Milan 🇮🇹
május 25/26., Milan-Salernitana 🇮🇹
május 31., 18:00 – Milan-Roma 🌏
1 hozzászólás
3 középcsapat messze az európai kupa indulást jelentő helyektől. Kiesni sem tudnak. Végére pedig a tök utolsó. Az a minimum h. innen behúzzuk a 2. helyet. Ehhez maximum 8 pont kell.