A Milan ultracsoportja, a Curva Sud Milano bejelentette, hogy nem lesz szervezett szurkolás a hétvégi Milan-Genoa mérkőzésen.
A Curva Sud Milano, a Milan szervezett szurkolói csoportja hivatalos közleményt tett közzé és szurkolói sztrájkot hirdetett a vasárnap rendezendő Genoa elleni mérkőzésre. Az ultrák így próbálják meg felhívni a vezetőség figyelmét arra, hogy erős és egyértelmű jeleket küldjenek a tavaly nyáron elindított projekt megerősítéséről.
„A Curva Sud Milano és az AIMC nem fog transzparenseket, zászlókat, bannereket kitűzni és elhelyezni a stadionban, emellett tartózkodni fog a szurkolás bármely formájától a mérkőzés alatt.” – olvasható a Curva Sud közleménye.
„Szeretettel felhívjuk a stadionban jelenlévő közönség figyelmét, hogy csatlakozzanak a tiltakozás ezen formájához, melynek egyetlen célja, hogy ösztönözzük a klubot egyrészt a tavaly nyáron véghez vitt beruházások folytatására egy olyan edző kinevezésével, aki tudja, hogyan kell motiválni a csapatot és fejleszteni a fiatal játékosokat, másrészt célzott igazolások végrehajtására a megerősítendő posztokra.”
„Mint mindig, most sem rajtunk múlik a döntés és a nevek kiválasztása. A legfontosabb, hogy a klub egyértelmű és erős jeleket küldjön azon szándékáról, hogy valóban meg akarja erősíteni a tavaly nyáron elindított projektet. Mindig a Milannal a szívünkben!”
27 hozzászólás
Ez az! Jól megmutatjátok!
Hányinger.
Tehát az hányinger, hogy veled ellentétben kimennek a meccsre ( bevétel a klubnak, bár tudom ,hogy mindenki menne a Genova ellen ha ők nem), és csöndben tüntetnek. Tényleg felháborító.
Nem. Az a hányinger, hogy szurkoló létükre a játékosokat büntetik néhány pletyka miatt, és hogy ők akarják diktálni a klub menetét. Ezzel a tiltakozással kb csak a játékosaink járnak rosszul. És azért még nincs meg tutira a 2. hely.
Lefordítva mintha egy válásnál a nem szólnál a gyerekhez tüntetésképp mert mérges vagy a másikra.
És borzasztóan szégyellem, hogy Pécsről nem tudok kijárni Milánóba meccset nézni. Rohadt gáz, tudom. 😀
Ők viszont kijárnak. Az ,hogy csendben kifejtik a nem tetszésük egy elég normális dolog. Azzal nem büntetnék, hogy ha ki se mennek (piszkos anyagiak) ? Vagy nekik kötelező kimenni és még szurkolni is ?
Tiltakozzanak csak a semmi ellen 👏
Nem kicsit vannak elszállva maguktól 🤦♂️
Te voltál tavaly az egyik szószóló, hogy várjuk meg mi is lesz majd. És mi lett ? Egy megerősített kerettel sikerült a tavalyi elődöntő helyett kiesni a csoportkörben a Bl-ben. Bajnokságban sikerült megelőzni a darabokra hulló Napolit és Laziot, csak kár ,hogy a második és negyedik hely között nincs különbség, Olasz kupa ? Inkább ne is beszéljünk róla. Ha ez nem egyértelmű visszalépés akkor mi ?
És még mielőtt Piolival jössz, ha jól tudjuk Maldini váltani akart, csak hát inkább őt váltották, pedig lehetett tudni, hogy a Kopasszal már nem leszünk előrébb.
Megpróbálok erre érdemben reagálni, de nehéz lesz.
Idén halálcsoportba kerültünk, ahol mind2 előttünk továbbjutó csapat a döntőért küzd, tavaly pedig még a 12. Chelsea is megvert minket. A bl elődöntő is szép, és jó, de ha a Tottenhamnél egy erősebb ellenfelet kapunk, akkor ott vége.
Meg tegyük hozzá, hogy tavaly önerőből (!!) nem jött össze a bl hely, idén meg már 4 fordulóval a vége előtt megvan.
Ez meg visszalépesnek elkönyvelni ostobaság, ha szerinted elvárható lett volna a bl elődöntő idén is, akkor nem tudom mit hittél.
A keret meg fejlődött tavalyhoz képest 😀
Engedd el! 🤣
Azért megpróbáltam, sok vesztenivalóm nincs 🙂
Te illetve 123 barátod az oka ,hogy 10+ év után kénytelen voltam beregelni ide. Nagyon határozott véleményetek van mindig, aztán ha valahogy nem úgy alakulnak a dolgok ,mint ha meg sem történt volna.
123 tavaly nagyon támogatta amit az amcsi csinált, az Ultrák adtak egy évet ,ezért is nem lett népharag amiért Maldini ment. Lejárt az egy év.
Tények azok ,hogy kiestünk a BLből, ami kb 60 milliós veszteség tavalyhoz képest. Bajnokságot nem nyertünk( ami rosszabb esélyünk sem volt).
Fejetlenség van a vezetésben. Ki az aki azt mondja ,hogy ő jöhet vagy sem ? Mocanda ( aki elviekben nagyobb szerepett kapott), Furlani vagy Ibra ?
És fényezheted itt Lopét, csak hát 27 meccs után kidobták wolvestól is bármennyire is akarod behazudni milyen jót tett nekik . (Olvastam amit írtál, csak annyi csúsztatás volt benne, hogy inkább nem is válaszoltam)
Ha kibírtad 10 évig, igazán kár volt regelni ezért. 😅🤣
Csak azért, mert egyeseknek nem varjú volt a jele az óvodában még nem kell felkapnod a vizet, mert károgásban első rangú vagy.🤷
Ugyanúgy, ahogy neked is van véleményed, ugyanúgy engedd meg, hogy másnak is legyen, mielőtt lehurrogod. Szerinted nem ő kellene, oké, de attól még ne degradáld már le. Pioli kb tized annyit sem ért el, mielőttidejött, mégis nyertünk vele egy scudettot. Tudtommal ugyannak a csapatnak szurkolunk mindannyian, nem kell ez a fajta hangnem.
Lopeteguira visszatérve…Kérlek ne csak károgásra használd az internetet, nyugodtan utána nézhetsz a pályájának alaposan és akkor láthatod, hogy nem volr csúsztatás a mondandómban.✌️
Apropó te kit hoznál edzőnek?
Te most miről beszélsz? 😅
Írtam korábban, hogy megpróbálok érdemben reagálni, de ezt kénytelen leszek elengednie, mert Mission Impossible kategória 🙂
Egyáltalán nem támogattam 1000-el az amerikait, hanem azt mondtam, hogy várjuk meg mi lesz majd idővel később. De gyakorlatilag ugyanazt írtad az előbb, akkor most miért mondasz ellent magadnak? 🤣
Látom nem ment át, de a bl ben még mindig halálcsoportba kerültünk, az Inter idén nagyot ment sajnos, nálunk meg a csapat fele ki lett cserélve. Nyílván az összeszokottabb gárdának van esélye a bajnoki címre, Inzaghi meg ugye jobb edző, mint Pioli.
Azt, hogy fejetlenség van a vezetőségben azt nem venném azért ennyire biztosra, úgy hogy gyakorlatilag nem vagyunk képben a klub vezetésével kapcsolatban, hanem a különböző cikkekből jutunk infóhoz
Lopeteguit meg nem rúgták ki a Wolvestól, de ha utánaolvastál volna, ahelyett hogy nekünk osztod az észt lehet előrébb tartanánk. 🤷♂️
Ja, és bocsi, hogy be kellett regisztálnod azért, mert más a véleményünk 🙂
Ha lesz időm elgondolkodok azon, hogy lehettem ilyen, hogy nem úgy gondolom, ahogy mások. (Hozzáteszem hogy több ember is jár ide kommentelgetni akinek más a véleménye, és mégis el lehet vele beszélgetni normálisan. 🙂)
Van türelmed. 😀 😀
Inkább annak a sok embernek akik csöndben hallgatják hármatok marhaságát. Ha megnézed legtöbb komment tőletek jön, minden poszt alatt. Most lenne itt egy magas labda, de ez nem az az oldal 🙂
Bocsi, erre ugyanúgy nem tudok már mit írni, mint a kollegák. 😀 Próbáld meg amúgy személyeskedés nélkül használni az oldalt, máris jobb érzés lesz neked és a többieknek is 😉 És képzeld, még a véleményedet is kinyilváníthatod!
„Mint mindig, most sem rajtunk múlik a döntés és a nevek kiválasztása.” Erre a #NOPETEGUI a legjobb példa 🤣🤣🤣
Nem először mondanak ellent saját maguknak 😀
Valamiért a Júdeai Nemzeti Front elit öngyilkos alakulata ugrott be az esetről hirtelen… 🙂
Bakker, volt valami halovány asszociáció az agyamban, csak nem öltött tiszta formát, igen, ez az, köszi! 😀 😀
Ez már nevetséges! Az „igazi” szurkoló – nomen est omen – nem csinál mást „csak” szurkol. És van a többi ember.
A Curva Sud szerintem létre akarja hozni az első demokratikus klubot, ahol a nép edzi a csapatot, és ők döntenek szavazással a kezdőről. Persze a nép alatt magukra gondolnak. Az edzések webkamerán keresztül mennének, kihangosított stadionban. A nézők maguk közt szavaznak, ki mondja a motivációs beszédeket, mert azt ugye tudják, hogy Lopetegui nem tudta volna motiválni a csapatot. Az ezen észrevételhez segédkező jósasszonyt pedig fel lehetne használni akár hasznosabb célokra is, pl. az ellenfél másnapi taktikai formációját is megmondhatja. Alapvetően mindenre gondoltak.
Régen nem írtam már ide, mert úgyis lehurrog mindenki mindenkit, mert hát ugye magyarok vagyunk , de induljunk ki abból, hogy elsősorban mindannyian Milan drukkerek vagyunk, ahogy a cs is.
Valljuk be őszintén, a szezon közben amikor előjött a Pioliout, és mindenki mondhatott volna 10 nevét, ki legyen az edző, szerintem senki sem tette volna be Lopetegui nevét. Senki …
Ahogy a cs sem…
Itt nem arról van szó, hogy Guardiola, Klopp vagy vagy Ancelotti neve hallatán pusztán szimpátia alapon állnának neki tűntetni.
Szimplán nem tetszik nekik az elképzelés, amit a klub most vizionál.
De miért ne sztrájkolhatnának, bárhol a normál világban ha valami nem tetszik egy érdekcsoportnak, tiltakozhatnak, pl a győri Audi dolgozók a kollektív bértárgyalásoknál.
Szabad vélemény nyilvánítás van, és valaki, akkor ők tényleg ott vannak mindig és akkor is támogatják a csapatot, főleg idén, amikor lehet már nem is érdemelték meg annyira a hozzáállásuk miatt. Ehhez joguk van, ök fizetik az éves bérletet, nem mi. Tüntetni van joguk, edzőt választani viszont nincs, ez nagyon fontos, az más dolga.
Viszont ott a másik oldalon a vezetőség, akik most eldönthetik, hogy mennyi vér van a pucájukban.
Ha úgy gondolják, hogy nem csinálnak S…T a szájukból, és kitartanak amellett, hogy a milan mostani helyzetében Lopetegui a helyes megoldás, akkor figyelmen kívül hagyják a cs tiltakozását, kinevezik, ezzel jelezve mindenkinek, hogy a klub mindenek és mindenki felett áll, és maximum azt sugallják, ha nem tetszik akkor nem kell meccsre járni, majd jön helyezték más.
Viszont csak emiatt a tiltakozás miatt így visszatáncolni elég gázos, elveszti a főnőkség a teljes szavahihetőségét, és ez nem csak házon belül lesz probléma, hanem pl a lehetséges igazolásoknál is.
Hogy győzől meg meg a projektedről egy ingadozó lehetséges új játékost, hogy minket válasszon, amikor még ebben sincs semmilyen hitelességed… sehogy, magunkat égetjük be.
Szerintem mindkét oldalnak igaza van valahol, mármint közületek, végül is a cs is csak egy szurkoló, ahogy mi, csak ők kicsit közelebb vannak, de a döntés nem ők hozzák, de nem is akarják, ezt többször elmondták, csak szimplán azt szeretnék, hogy a milan legyen újra akkora név Európában, mint a 2000-es évek közepén, amikor bárki ellen partiban álltunk fel, és nem picsázott ki az inter egymás után úgy, hogy gyakorlatilag a pályán sem voltunk játékban.
Na ennek a megoldását nem látják a Lopetegui projektben…
A végső szót a vezetőség mondja ki, de valljuk be őszintén, ez a mostani tulajdonosi kőrrel nem biztos hogy meg fog valósulni, szép dolog a stadion project, de egy klubot elsősorban az eredményei alapján határozzák meg, és lehet hogy az Inter tele van adóssággal, de eredményes is. Valahol középen kéne lenni, ennyire külön más befektetés nélkül maradunk egy fix olasz 2-4 helyezésű, BL csoportkör talán egyszer tovább megyünk egy kőrt csapat, e za realítás. Na ez ellen megy a cs tiltakozása, nem az AC Milan ellen, ebben biztosak lehetünk…
Forza Milan per sempre
A Milanra, a Curva Sudra ez a tiltakozásosdi egyáltalán nem volt jellemző. Mondhatjuk, hogy változnak az idők, a gond az, hogy a C. S. saját magával keveredik-keveredett ellentmondásba. Érdekes módon Piolival kapcsolatban valahogy sosem volt tüntetés, sosem volt zsarolás, hogy távolítsák el…
Pedig a közleményben benne van az, amit Lopetegui kapcsán sérelmeznek, de ami tkp. Piolinak is a gyengéi közé tartozott: „… tiltakozás (…) egyetlen célja, hogy ösztönözzük a klubot (…) egy olyan edző kinevezésével, aki tudja, hogyan kell motiválni a csapatot és fejleszteni a fiatal játékosokat…”
Nocsak, nocsak. A Curva Sud kifogásolja annak a Lopeteguinek a kinevezését, akinek a fiatalabb korosztályos csapataival azért voltak eredményei, és akivel kapcsolatban egyébként alig rendelkeznek információval a motivációs képességeit illetően… Érdekes, hogy ezek a problémák Pioli esetében mintha a Curva Sudnak elkerülték volna a figyelmét… Tehát Lopeteguit nem támogatják, de Piolinak ezeket a hiányosságait nem rótták fel. Nagyon korrekt, mit ne mondjak. Mint már írtam, nekem is lett volna jobb választásom Lopeteguinél, de ez botrányosan szint alatti, amit a C. S. művelt.
„A legfontosabb, hogy a klub egyértelmű és erős jeleket küldjön azon szándékáról, hogy valóban meg akarja erősíteni a tavaly nyáron elindított projektet.”
Még ezt a hányadék szöveget… A RedBirddel kapcsolatban voltak és vannak problémák, de tkp. elmondható, hogy igyekeznek tartani magukat a terveikhez, mégha ez nem is nagyon találkozik a szurkolói kívánalmakkal. Tavaly eladták Tonalit, hoztak az érte kapott pénzből pár játékost, akik összességében nem voltak rosszak. Nyilván nem mind, de néhányukban van perspektíva. A téli mercato során a RedBird szinte semmit sem csinált. Nem emlékszem, hogy lett volna tüntetés, hogy mi az, hogy a vezetőség nem volt aktívabb abban az egy hónapban. (Terraciano mintha itt sem lett volna…)
A nyári mercatóval kapcsolatban nem tudom, milyen erős jeleket szeretne látni, hallani, olvasni a Curva Sud. Tegyék le eléjük a nyári mercatós terveket a kiszemeltekről, a távozókról, a mercatóra szánt pénzösszegről, az ütemtervről? Furlani nyilatkozott legutóbb ezzel kapcsolatban. Kb. az volt a lényege, hogy idén nyáron inkább a minőségre mennek, a hiányposztrok tekintetében kívánnak ténykedni. Nyilván ez nem vehető készpénznek, de mit szeretne a Curva Sud? Álljon ki a San Siro kezdőkörébe a vezetőség, térdeljen le, és mindenki esküdjön meg a Bibliára, hogy úgy lesz, ahogyan mondták?
És a végén odaböfögik:
„Mindig a Milannal a szívünkben!”
Aha. Kivéve a Genoa elleni meccsen…
Valaki korábban írta, lehet, hogy a másik cikknél, hogy azért most tiltakoznak, mert utána már nem lett volna értelme… Amit a Curva Sud csinál, az mi is? Bár fogalma sincs, mi lett volna Lopetegui kinevezésével, fogalma sincs, mi lesz majd a 2 hónap múlva kezdődő, és 4 hónap múlva befejeződő mercato során, azért tiltakoznak…
Tilatkozni akkor lehet, ha valami bekövetkezett, és azzal valaki vagy valakik nem értenek egyet. A Curva Sud nekiáll a meccsen meg a meccs előtt tiltakozni. De a közleményben mégis egy kérést fogalmaznak meg (bár ez inkább követelés), hogy a vezetőség küldjön egyértelmű jeleket… De ha én kérek valamit, és jó fejnek, elkötelezettnek akarok mutatkozni (a C. S. elvileg így próbálja beállítani magát, lásd a közlemény végére odabiggyesztett „Mindig a Milannal a szívünkben!” szöveget), akkor nem hívok fel senkit arra, hogy ne szurkoljanak a csapatnak (amely aztán marhára tehet az egészről…), mert az egy szemétség.
Erről az egész kutyakomédiáról a Brian életének az a jelenete jutott eszembe, amikor Brian csatlakozni akar a Júdea Népe Fronthoz. Azt mondják neki, hogy rendben, de ahhoz, hogy csatlakozzon, utálnia kell a rómaiakat. Majd amikor Brian azt mondja, hogy tényleg utálja, megkérdezik tőle, hogy oké, de mennyire utálja őket? Mire Brian azt mondja, hogy „nagyon”. Erre felveszik… 🙂
Szóval a Curva Sud most csinált egy nagy felhajtást, egy szánalmas farokméregetést, amihez a Lopetegui kinevezésének pletykája szolgáltatta az ürügyet. Amit kérnek, hogy a vezetőség küldjön jeleket… Bocsánat. Egyértelmű jeleket… 🙂 A vezetőség pedig lehet, hogy majd küldeni fog jeleket. Jó lett volna, ha ezzel kapcsolatban a C. S. adott volna ötleteket, hogy milyen formában képzelik el ezeket a jeleket. A klub jelentessen meg egy közleményt, hogy „A MILAN ANCELOTTIT/XABI ALONSÓT/KLOPPOT/GUARDIOLÁT/DE ZERBIT… AKARJA”?!?! A C. S. mit fog tenni, ha megkapja az erős jeleket? Arról is indít egy Facebook-szavazást, hogy: „Elég erősnek találod-e a Milan vezetősége által küldött jeleket?” És a végkifejlet? Majd azt mondják, hogy: „Hát jó, elfogadjuk”…
Korábban nem tudtam, hogy a Curva Sud az okosabb, „jobb” szurkolók közössége… Tehát vannak a sima szurkolók, a jobb meg a legjobb szurkolók. Én ezek szerint elég szar szurkoló lehetek, mert csak milanos tárgyaim (mez, egérpad, kulcstartó stb.) vannak, meccsen még nem voltam. Bezzeg a Curva Sud tagjai azok aztán annyira jók, hogy mivel ott vannak minden meccsen, nekik több joguk van beleszólni a dolgokba. Egy újabb filmes jelenet. Az Egy nehéz nap éjszakájában utazik a vonaton a négy gombafejű. (Aki nem látta, annak mindegy.) Egy idősebb tag is van a fülkében. Ringo elkezd hangosan hallgatni valami zenét, mire az idősebb ürge kikapcsolja. Erre McCartney elkezdi magyarázni neki, hogy ők vannak többségben, ők is fizettek a jegyért, ők hallgatni akarják. Mire a pali azzal jön, hogy de ő rendszeresen utazik a vonaton hetente kétszer…
A Curva Sud tehát úgymond több joggal(???) bír, mint az a mezei szurkoló, aki esetleg csak évente egy-két alkalommal megy ki a meccsre, írták páran az elmúlt napokban… Már csak az a gond, hogy amikor megveszi az adott személy az éves bérletét, abban nem biztosítanak számára ún. többlet jogokat azokhoz képest, akik csak az adott meccsre vesznek jegyet. Egy buszon ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak annak a személynek, aki éves bérlettel utazik, mint annak, aki csak 4 megállóra vett jegyet.
Ez a mizéria tkp. semmire sem jó, és senkinek sem használ. A Curva Sud végül vagy meghunyászkodik vagy vissza fog élni ezzel a – számukra sikeresnek tűnő – nyomásgyakorlással. A vezetőségen megnő a nyomás, mert ha esetleg egy döntést pénzügyileg, szakmailag meg is tudnának indokolni, még attól is kell tartaniuk, hogy a feltételezhetően nem pénzügyi zsenikből és közgazdászprofesszorokból álló Curva Sudon „átmegy-e” az ilyen-olyan tervük. Esetleg a következő alkalommal, ha nem hagyják őket ténykedni, el fogják adni a klubot, úgy, hogy ők nyerjenek rajta, de a klub esetleg rosszul jöjjön ki a dologból. Végül a csapat, amelyik a leginkább veszít. Marha jó lehet majd a különben tét nélküli Genoa elleni meccsre kimenni játszani. Mert ugyan tudják, hogy ez nem nekik szól, de akkor is rajtuk csapódik le…
A Milan szurkolóira ez a szint sosem volt jellemző. Hányszor volt már olyan, hogy a csapat lejtmenetbe kapcsolt? Voltak tiltakozások, voltak kemény üzengetések, de egy bizonyos határvonalat nem léptek át a szurkolók. Ez viszont most nyílt szembeállás a vezetőséggel, amit nagyon nehéz lesz visszacsinálni.
Azt nem értik meg sokan, hogy ez a szavazásosdi nem egyszerű véleménynyilvánítás. Aki ezt kitalálta, bár nem tudhatta, meddig fajul, de azért sejthette. Elegánsabb lett volna egy több névből álló lista, hogy kit mennyire támogatnának a szurkolók. De az, hogy ez a szavazás nyíltan szembemegy egy konkrét személlyel, bombát robbantott, és a C. S. fel is használta arra, hogy quasi zsarolja a vezetőséget, nyilván a sok ezernyi szavazat erejével a háta mögött. Véleményt nyilvánítani természetesen lehet, de ez akkor is több, mert kényszerhelyzetbe hozhatja (hozta is) a vezetőséget. Ráadásul úgy, hogy tkp. konkrétumokat egyáltalán nem mondott a C. S. Persze, hogy nem, mert ha megneveznek valakit, akit ki akarnak neveztetni, akkor ott már megoszlana a felelősség… Tehát a C. S. nem szól bele, hagyja dolgozni a vezetőséget, csak gyakorlatilag mintha fenntartaná magának a jogot, hogy megvétózza a kiszemeltet. És itt nem arról van szó, hogy a szurkolók Ancelottit várták, a vezetőség meg mondjuk Horváth Ferencet akarta kinevezni. Akit Lopetegui helyett ki fognak nevezni, az vagy egyáltalán nem nagyobb név, mint a spanyol, vagy nem annyival nagyobb név, mint ami indokolta volna ezt a keménykedést. De a Curva Sud majd elégedetten dörzsölheti a tenyerét, hogy sikerült megakadályoznunk Lopetegui kinevezését, és végül X. Y. lett a Milan edzője…
Egyébként a Curva Sudnak az ég világon semmi köze nincs a Lopetegui ellen indított petícióhoz. Nem tudom, hogy ki terjesztette és honnan vetted (és még jó néhány emberke innen az oldalról) ezt az orbitális nagy hülyeséget, hogy a Curva Sud megvétózta Lopeteguit… A petíciót egy random külföldi Milanos Twitter oldal indította.
Úgy gondolom, le lehet írni normális, emberi stílusban is, ha valamivel nem értesz egyet.
Rendben, nem a C. S. volt, amely elindította a szavazást. Az viszont egyértelműen látható, hogy a szavazás eredményéhez hogyan viszonyult, azt ugyanis felhasználta, amikor a pár nappal későbbi tiltakozását meghirdette. Április végén indult a szavazás, május elején jelentette be a C. S. a sztrájkot.
Ha a C. S. indítja a szavazást, de utána nincs további keménykedés a részükről, az sem szép, mert ugyan nyomásgyakorlás lett volna, de mégsem olyan mértékű, inkább csak tájékoztato jellegű. Az, hogy nem ők indították a szavazást, de az eredményét felhasználták, sőt, még rátéve egy lapáttal tovább gerjesztették a feszültséget, súlyosabb dolog.
Azt mondod, nem stimmel, hogy a C. S. megvétózta Lopeteguit. Azzal, hogy elfogadta egy más(ok) által indított szavazás eredményét, és nem állt ki a spanyol (mint a vezetőség tervezett döntése) mellett, ez nagyjából ugyanaz, mintha megvétózta volna a döntést. Ráadásul erre történt igen finom utalás is. A kb. egy héttel ezelőtti közleményében a C. S. azt írta, hogy a vezetőségnek tudomásul kell vennie, hogy a Milan az európai elitbe tartozik, és a történelem kötelez. Majd ezt: “Amennyiben a tulajdonosi kör úgy gondolja, hogy megfelel ezeknek az kiváltságoknak és ezt konkrét tettekkel is bizonyítja (ÉS AZ ÚJ EDZŐ KIVÁLASZTÁSA MÁR SOK MINDENT EL FOG ÁRULNI), akkor továbbra is élvezheti egy őrülten szenvedélyes nép fáradhatatlan támogatását.”
Mi ez, ha nem burkolt utalás arra, hogy nyomást kívánnak gyakorolni a vezetőségre, és nem elégednek meg akármilyen – nekik nem megfelelő – edzővel?!
Ebben a nagyon jó írásban leginkább csak azt sajnálom, hogy nem jut el a C.S hoz 🫤
Egyébként szinte az egésszel egyetértek 🙂