Hakan Calhanoglu az Inter 20. bajnoki címének megnyerése után megragadta a lehetőséget és odaszúrt a városi riválisnak és egyben korábbi csapatának, a Milannak. A török középpályás a Rossoneri felé egy személyes revansként tekint a Scudetto megnyerésére.
Az elmúlt években finoman fogalmazva sem volt felhőtlen a kapcsolat Calhanoglu és a Milan szurkolók között azok után, hogy négy évet követően ingyen az Interhez szerződött. A történet 2021 nyarára nyúlik vissza, amikor a lejáró szerződésű Calhanoglu az Európa-bajnokság alatt a klub háta mögött megállapodott az Interrel néhány nappal azután, hogy a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a Milan élvez számára prioritást a jövője szempontjából. A feszültség az első milánói derbin tört ki, amikor Calhanoglu a tizenegyesből szerzett találata után a gólörömével provokálta és hergelte a Milan-ultrákat. Emellett az sem segített, hogy a klubváltása után számos alkalommal provokatív nyilatkozatokat tett a sajtóban a korábbi csapatával szemben. Aztán 2022 májusában a Milan a Calhanogluval felálló Intert megelőzve megnyerte az olasz bajnokságot és a bajnoki cím ünneplése alkalmával a szurkolók egy rigmust skandálva a török futballistát sértegették.
Calhanoglu nyilatkozott azok után, hogy az Inter megnyerte a Scudettót és pont a Milan ellen biztosították be matematikailag az első helyet. A 30 esztendős török középpályás az első bajnoki címét nyerte a karrierje alatt és úgy véli, hogy a történtek után ez egy személyes bosszú számára, hogy a korábbi csapata ellen ünnepelhette a Scudettót.
„Isten akarta, hogy így történjen, mert tudja, hogy nem érdemeltem meg azt, amit velem tettek. Mindig csendben dolgoztam és csendben szenvedtem. Amint megérkeztem az Interhez, csak egy célom volt, hogy a legjobbamat nyújtsam ebben a rendkívüli csapatban. Ez a győzelem egy nagy bosszú számomra.” – mondta Calhanoglu.
„Ez egy bosszú a szenvedésért, amit abban a szezonban éreztem, amikor veszített az Inter. Nem tudom elfelejteni mindazt, amit a Milan-szurkolók ellenem és a családom ellen követtek el, de a szívem mélyén biztos voltam benne, hogy minden jól fog végződni. Tudtam, hogy jönni fog a visszavágás és a bajnokság megnyerése a milánói derbin a legnagyobb elégtétel számomra.”
„Egy szót sem szóltam, csak dolgoztam és arra koncentráltam, hogy jól teljesítsek. Ez a győzelem mindent visszafizet nekem.”
„Otthon érzem magam Milánóban. Szeretnék itt élni azután is, hogy befejezem a pályafutásomat. Remekül érzem magam itt és a legtöbb milánói ember szeret engem.”
18 hozzászólás
Na, megszólalt Hakan atya, a világ legjobb középpályása 😎
Az elég vicces, hogy ő akar/akart itt bosszút állni, amikor aljas 🐀 áruló módjára lelépett, pláne a rivális Interhez.
Elég nagy sportember lehet, ha a bosszúvágy hajtotta, ezzel mindent el is mondtam, hogy milyen ember. 🤡
Érdekesség képpen több nevesebb játékos is váltott az Intertől a Milanba is és fordítva. Pl Pirlo, Seedorf, Fenomeno, és Ibra, aztán mégsem lettek közutálat tárgyai. 🫨
De például Acerbi és Darmian is a Milanban játszott az Inter előtt, ők miért nem kapnak ekkora utálatot? Ezen azért érdemes elgondolkodni. 😀
Pontosan, ráadásul Darmian Milan nevelés! :))
Nagy kár hogy ez az üzenet nem jut el hozzá, szívemből szóltál 👍
Fordítottfülű barátocskám!
Szerinted nem szóltál, hanem csendben dolgoztál. Ezt le is nulláztad azzal, hogy most magyarázkodsz.
Nekem eleve gyanús, amikor valaki úgy kezd magyarázkodásba, hogy a kutya nem kérdezte.
Konkrétan megkérdezték, szó szerint, hogy bosszúnak veszi-e. Erre reagált.
Ez az ember akkora patkány, hogy ha lenne egy 3. számú Milánói nagycsapat is akkor a nyáron oda is elszerződne, csak azért hogy tovább folytathassa a patkánykodást. Egyszer majd vissza fog nyalni az a bizonyois fagyi ebben biztos vagyok. Remélhetőleg 2 éven belül megy a Bursasporba a Török 4. ligába ahova való „Mr Világlegjobbközéppályásavagyok”.
Köcsögduda
Eligazolt, hogy bajnok legyen… És bajnok lett a Milan. 😀
Igazi balek.
Sajna egyetértek a mondandója lényegével. Mindennek az alja volt, amit műveltünk a scudetto után. Sportember nem gúnyolódik és röhög a másikon. Mi kezdtük. Százszámra mennek el ingyen a játékosok egy klubtól évente, ez van.
Amit meg a Milan-szurkolók műveltek pl. a nőjével (nem emlékszem feleség vagy barátnő), az teljesen megbocsáthatatlan. Tudom, ez nem fér bele egy szurkoló „Milan lenni jó, Inter lenni rossz” gondolkodásába, de attól még ez van.
És közben a cikk kedvesen kihagyja, hogy mindezt még csak nem is magától mondta, mint ahogy mi magunktól, kérdés nélkül röhögtünk rajta ok nélkül. A riporter egyenesen azt kérdezte meg, hogy bosszúnak tudja-e venni ezt. Anélkül alighanem szóba sem került volna.
Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a sértegetést ő kezdte, az első Interes nyilatkozatával, úgyhogy azért szentté ne avassuk, nyilván az is átment egy határon, amit kapott, de azért ne sajnáljuk már csórit! 😅
Különben nekem nem ez a nyilatkozat szúrja a szemem, hanem Pioli mérlege a merda ellen…
Hát, szentté nem avatnám, csak azt ne hozzuk ki a dologból, hogy ő egy szemét alak, mi meg szentek vagyunk, és megérdemelte ő és a csaja is amit kapott.
Valakit utálnia kell az embernek, ennyi, sajna ő volt az legalkalmasabb választás.
Persze, az engem is sokkal jobban zavar. 🙂
Nem azért utálják, mert őt könnyű, hanem mert így indított az eligazolása után:
„Minőségi csapattársak mellett egyszerűbb játszani. Sokkal könnyebb megérteni a mozgásukat.”
Amúgy meg mit gondolt a barátunk, jó ötlet belemenni a harcba a szurkolókkal? Annyira buta a török, hogy nehéz rá szavakat találni. Milánóban akar élni, és fél Milánónak beszólogat.
Senki sem állítja, hogy szentek vagyunk. De hakan egy szemét alak! 🤣
A Milánban már 2 éve bajnok lehetett volna, szerencsére de talán nem véletlenül nem vele érte el a bajnoki címet a csapat.
„Isten akarta, hogy így történjen, mert tudja, hogy nem érdemeltem meg azt…”
Nem tudom miért bántja mindenki ezt bunkó nagyképű köcsögöt. Oké tud focizni,de azért még utálja minden milános! A barom kezdte a beszolásokat hát most türje. De ha itt akar letelepedni,remélem tudja a város mejik felébe tartozik!!!
Biztos akkor is ő volt a szeplőtelen szűz, amikor eltiltották egyoldalú szerződésbontás miatt. Szar lehet így élni, hogy az egész világon mindenki kötsög, csak ő nem…
Intelligenciája, és realitásérzéke vetekszik Cassanoéval, a különbség kettejük között annyi, hogy amikor a kebabos kiöregszik, max a kocsmában fogják meghallgatni. Kár érte, pedig mint mindenki tudja, ő a világ legjobb középpályása. Természetesen azért, mert 25-30-ról is sűrűn betalál. Itt mindössze azzal van gond, hogy az idei 13 góljából 11 volt büntető 🙂
Még szerencse, hogy akkora szupersztár, hogy a török válogatottat is cipeli a hátán… Szegény szerencsétlen, jellemtelen hülyegyerek!
Jaja, cipeli a hátán a vállogatottat, aztán a Serie B s Nagy Ádi levette a pályáról a világ legjobb középpályását 😀