Összességében megállapítható, hogy remekül teljesítenek a Milan nyári igazolásai és ez az eredményességre vonatkozó statisztikában is megmutatkozik.
A klub vezetősége tavaly nyáron jelentős átigazolási kampányt bonyolított le és összesen 10 új játékos érkezett. A klub összesen 116,4 millió eurót fordított a csapat megerősítésére és többen is kulcsemberré váltak a csapatban. A La Gazzetta dello Sport kimutatása szerint a Milan minden sorozatot figyelembe véve eddig 77 gólt szerzett a 2023/24-es szezonban, Ebből 40 gólt szereztek a tavaly nyári igazolások, ami az összes találat 51,9 százalékának felel meg.
A 2023 nyarán igazolt játékosok közül messze Christian Pulisic a legeredményesebb, hiszen 12 gólnál jár ebben a szezonban és a második helyen áll Olivier Giroud mögött a házi góllövőlistán. Pulisic után Ruben Loftus-Cheek következik, aki minden várakozást felülmúlva már 9 gólnál jár. Luka Jovic eddig 8 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját és átlagosan 121 percenként eredményes, míg Noah Okafornak 5 gólja van.
Továbbá Tijjani Reijnders és Samuel Chukwueze nevéhez is 3-3 gól fűződik a Milan színeiben. A holland középpályás alapembernek számít a középpályán, míg a nigériai támadó Pulisic szárnyalása miatt kiegészítőember a támadósor jobb oldalán.
Az új szerzemények 40 gól mellett további 18 gólpasszt jegyeztek az idei szezonban.
ÚJ IGAZOLÁSOK TELJESÍTMÉNYE:
JÁTÉKOS | GÓL | GÓLPASSZ |
---|---|---|
PULISIC | 12 | 8 |
LOFTUS-CHEEK | 9 | 2 |
JOVIC | 8 | 1 |
OKAFOR | 5 | 2 |
REIJNDERS | 3 | 3 |
CHUKWUEZE | 3 | 1 |
MUSAH | 0 | 1 |
Összehasonlításképpen az előző idényben 5 találat fűződött az új igazolások nevéhez.
14 hozzászólás
Hát igen. Nem csak a gólok számában, másban is elképesztően nagy Mercato volt, elsősorban mélységben, de minőségben is. Nem mondom, hogy sikerült rendszerszinten ezt maximalizálni, meg kicsit a sérülésekkel is pechünk volt, de 9 gólos középpályást hozni, meg Reijnderst, akiben szintén benne van még registaként is, Jovic epizodistaként 8 gólos, plusz Pulisic, aki gólerős és motor is a csapatban… hát nem semmi.
Nem először van ilyen cikk idén de sztem ez a fajta megközelítése a dolognak túlzó és piár szaga van hisz ez csapatsport és minden egyes szekció teljesítménye függ a többitől. A Musa, Csuki, Reijnders trió pl nekem sajnos totálisan az elvárások alatt teljesít. Míg Pulisic a legjobb igazolásaink között tartom számon! Jovic hiába a 8 gól ha nem talál be rendszeresen akkor nem lehet rá építeni, marad kiegészítő ember.
Ezeket a tehetségeket igazolni nagyon rizikós. És itt nem az akciós Jovic bizniszre gondolok hanem amikor ~20 M-ért igazolunk fiatalokat innen-onnan. Persze tudom Theo is anno így jött Madridból. Hát van még mit javítani ezeken a profilozáson.
Abban egyetértek, hogy felesleges összehasonlítani a tavalyi mercatoval, hiszen akkor fele ennyi érkező sem volt, így tényleg piár szaga van🤷
Viszont a többi része a mondandódnak károgás szerintem. Mi az, hogy Jovic nem lő rendszeresen gólt, ha 121 percenként talál be?
Reijnders konkrétan a legjobb középpályása a csapatnak, csak a mister poszton kívűl játszatja,
Musah kb azt hozza, amit egy 20 éves gyerektől ellehet várni.
Az egyetlen játékos aki tényleg elvárások alatt teljesitaz Chukwu, de mivel a nyáron mélyitve lett a keret van a posztján egy Pulisic, így elbírja a csapat a nigériai gyengélkedését, ő csak az év legfontosabb gólját lőtte a Newcastlenek.
Kevesebb, mint 50 millió kiadás mellett ilyen mercatót lehozni bravúros teljesítmény volt, nem mondom hogy tökéletes volt, mert egy regista rohadtul hiányzik középről, de a keretet sikerült elmélyiteni így most nyáron nem kell megint 10 jatékost venni.
Kösz, majdnem pont ezt akartam írni, csak egy baromi hosszú hsz közepén leállt a gépem, és nem volt kedvem újrakezdeni. 😀 Jovic nem rúg rendszeresen gólt? Alig rosszabb az átlaga, mint Haalandé, európai elit szinten szerzi a gólokat. Reijnders stabilan a legjobbjaink közt van, Tonalit szó nélkül váltja ki, a holland válogatottból is kirobbanthatatlan.
Hol igazoltunk fiatalokat 20 millió környékén? RLC 28, Reijnders 25, Chukwueze 24, Okafor 23. Mind keresett játékosok. Musah egyedül aki 21, de még az sem egy tini, rizikós kategória. Mutass egyetlen jobb játékost náluk 20 milliós árral amúgy.
Semmi rizikó nem volt benne, nem is buktunk bele. Chukwueze az egyetlen, aki lassan jön bele, de sérülések is hátráltatták. Okafor még aki eddig kevéssé jött be, de egyfelől Leao posztjára jött, másfelé peches volt a sérülésekkel. Viszont ő bármikor játszott, veszélyes volt.
Rizikó abban van, ha egy játékosba tolunk ekkorát. 100 misi alatt behozni 5-6 játékost az olyan, hogy bele van kalkulálva, hogy 1 v 2 nem fog bejönni, nem lehet előre tudni, ki, és még mindig nagyon jó a dolog. Képzeld el, ha 4 játékossal kevesebbünk lenne, helyette egy darab Tonalival, akit vagy eltiltottak volna, vagy le is sérülhetett volna. Na AZ rizikó.
Ahogy feljebb is írták, hihetetlen bravúr volt, amit 1 db játékos eladása mellett összehoztunk. Nagyon jó alapozás volt. 1 vkp kell majd nyáron kb, esetleg egy védő, talán egy 20+ gólos center. De még ezek nélkül is túlélnénk, ja Okafor és Jovic ilyen tempóban lövöldözné a gólokat. Ennyire jó és bő a keretünk. Nagybevásárlást nem kell már tartani, csak finomhangolni.
Vitáztunk már erről korábbi cikknél, és az én álláspontom is inkább Haluszmesteréhez van közelebb.
Jovicot értsétek úgy, hogy nem játszik rendszeresen és az össz.meccsszámhoz képest nem lő rendszeresen gólokat – hiszen ahogy írtam nem is játszik rendszeresen. A lehetőségeivel nagyon jól sáfárkodik, de nem mutatott még technikailag, vagy tempóban olyat, ami kiemelné őt a mezőnyből. Lapadula is lőtt gólokat, szerettük is érte, de mindenki tudta, hogy hol a helye. Jovicnál ez még nem dőlt el számomra.
Az, hogy mennyit költöttünk, nem érdekel. Ez a klub dolga. Kicsit olyan ez, mintha Alfával mennénk versenyezni Ferrarik ellen, és arra hivatkoznánk, hogy jó-jó, de miénk olcsóbb…
Itt Reijndersen, esetleg RLC-n múlik sok, hogy mit tudnak fejlődni? Mert amikor lekontráznak minket, és azt látom, hogy a holland csak kocog visszafelé, akkor nem igazán érdekel, hogy bezzeg lőtt 3 gólt is. Vagy amikor RLC-n látom már 5 mp-cel korábban, hogy „na ez most felborítja, sárgalap”.
Tavaly úgy mentünk neki a mercatónak, hogy a fórumon teljes egyetértés volt abban (amennyire ez lehetséges), hogy kell egy jobb szélső, egy irányító és egy középhátvéd. Most azt írjuk/írod, hogy kell egy vkp, egy védő és egy 20+os center. Ha innen nézzük ez nem is akkora előrelépés. Plusz én inkább vennék RLC helyére egy 20+ gólpasszos emberkét – esetleg olyat, aki tud szabadrúgásból is gólt lőni.
Nem gondolom ezeket károgásnak, inkább az a túlzás szerintem, hogy a támadó készségeit emeljük ki egy 3+3-as játékosnak. A keret mélyült, de a kezdőt illetően Pulisic az egyértelmű előrelépés. Vkp szinten ugyanilyen egyértelmű a visszaesés, és a formahanyatlások miatt a védelmünk is gyengült (Theón kívül senki sem hozza a tavalyi szintet – ja de: Gabbia, ő nagyon kellett vissza).
Jobb lenne ezekről a dolgokról úgy vitatkozni (márciusban), hogy még van esélyünk (legalább) a bajnoki címre…
Várom a mercatót 😀
„Az, hogy mennyit költöttünk, nem érdekel. Ez a klub dolga.” Pedig egy mercato milyenségét eléggé meghatározza, hogy mennyit költesz azért az eredményért, amit hoznak az újak. Nem Man.City szintjén vagyunk anyagilag.
Ha lenne 20+ gólpasszos emberke (Talán De Bruyne egy teljes idény alatt tudna hozni ennyit), az megfizethetetlen lenne a TOP3 csapaton kívülieknek. Persze, minden csapat szeretne ilyet, csak nincs. (Nem néztem statokat, persze lehet, hogy valahol van ilyen játékos, de nem hiszem, hogy sok.)
Szabadrúgásból pedig szintén alig találni olyat, aki egy idényben 2nél többet berúg… Nem a Pirlók, Juhninhok időszaka van most. A pontrúgásaink javultak tavaly óta, látszik, hogy dolgoznak rajta (emlékszünk még a Tonali – Bennacer szögletvariációkra, aminek a vége sokszor kontra lett…)
A számok nem hazudnak, 77/40 gól elég jó. Főleg, ha azt nézzük, tavaly CDK, Origi, Messias, Salimaki, Brahim, Tonali, Rebic mit tettek a közösbe…
Tonali szögletei mai napig rémálmaimban jelen meg. Nem is értem, pedig elvileg tök jó lövőtechnikája van, na mindegy.
Wirtz amúgy, ő KDB javított veziója. 🙂 Már most majdnem megvan neki a 20, nem kevés góllal mellette. 100 alatt nem is fog elkelni. És annyiért is nehezen tudom elképzelni, a Leverkusen helyébem 140 körülről indulna a licit. Igazából ő már a viszonyítási pont szerintem, nem a belga, ha nem történik baj, a korszaka legjobb játékosa lehet, nem csak a posztján. De ez már off.
Amúgy persze, hogy sokmindent meghatároz az, hogy mit adtunk ki. Vettünk egy minőségi fél csapatot egy eladott játékosért, mert kis plusz beletolt pénzért, szerintem nincs kérdés. Akik közül majdnem mindenki bejött, és aki nem, arra sem lehet még kijelenteni, hogy nem is fog, a képességei mindnek megvannak. Klasszis egyik sem lesz, ez tény (Pulisic nem marad el túl sokkal, ha így folytatja), de mind nagyon jó játékos. Mindenképp ennek kellett lennie az első lépésnek. Az előző bajnokságunk és BL indulásunk azért szállt el főleg, mert középen és elöl nem tudtunk rotálni. Főleg középen. Volt egy Tonali, egy hol van-hol nincs Benna, meg Krunic. Ennyi. Most meg… És ha Leaót akarjuk pihentetni, nem Sale száll be, hanem Okafor, ha Giroud-t, akkor nem… senki, hanem Jovic. Majd ha úgy alakul, szerezhetünk klasszis játékost is.
UtahJazz, az Alfa-Ferraris hasonlatod nagyon jó.
Szóval igen, nem azt mondtam, hogy ez nem jó csak azt, hogy legyünk megfelelően kritikusok és őszinték önmagunkkal szemben. Főleg ami a KP-kat illeti mert az az én szememben egyértelműen gyengébben muzsikál, míg a támadó szekció egyértelműen gólerősebb lett (Pulisicnek hála) és ez szuper dolog! Most szerencsére van egy jó szériánk de előtte gyász volt az egész csapat.
Azt meg nem tudom szépíteni, hogy a Musa+Csuki duót úgy visszaküldeném mint a sz@rt. ~40M€
Emellett kedvelehető figurák mindannyian.
Szerintem meg pont hogy nem igazán jó hasonlat.
Ha pl veszel egy Ferrarit, akkor gyakorlatilag fix azt kaptad annyi pénzért amit vártál, egy gyors, szép, egyedi…. had ne soroljam. De ha pl egy játékost vesz egy klub a futballban mondjuk (hasraütés) 80-100M ért, akkor nem 1000% hogy azt kap az ember amit vár. Van olyan hogy beválik (Bellingham, Teknőc), de valószínűbb hogy nem igazán (Dembele, Griezzmann, Felix, Anthony stb). Jó ez sok mindentől függ, de igen… . De akkor pl 2019 ben az Atleti Felix személyében vett egy Ferrarit 120M ért, mi meg Leao személyében egy Alfa Romeot 30M ért. Akkor most ki is a Ferrari és ki az Alfa? Ez is azt mutatja, hogy a sok elköltötte eurómilliók ≠ siker.
Igaz, hogy Chukwueze nem hozta amit vàrtak tőle, de van akinek 2 szezon kell (Leao, Theo), de van akinek még ennél is több (Kebab, Kessie). Egyébként rajta kívül mindenki egész jól muzsikál az első szezonban, a keret meg erősödött ez pedig tény! Az hogy Pioli egyeseket rossz helyen használ (Reijnders regista szerepe), arról nem a játékos tehet!
Akkor Téged sem vert még át auónepper! 😄
Amúgy meg Te is azt írod, hogy a sok pénz nem egyenlő a jó teljesítménnyel. Én meg azt mondom, hogy a kevés pénz nem egyenlő a jó igazolással.
Leao azért „Ferrari” mert képes olyan teljesítményre. Ha 120M-ért vattük volna akkor is 9/10re értékelném, és ha ingyen jött volna, akkor is. (Most nem a 9-en van a hangsúly!) Rijnderst sem fogom jobb játékosnak tartani csak azért, mert olcsó volt. Így értem azt, hogy „nem érdekel” egy játékos ára.
(Amúgy meg pont Leao a példa, hogy kvázi olcsón is lehet kiváló játékost szerezni, de Theot is írhatnám. Ennyi erővel miért ne lehetne egy 20+os assziszt-gépet találni? Viszont ez csak a mellékszála a beszélgetésnek; amit mondani akartam, az a fenti részben van.)
20+-os assziszt gépet nem fogsz találni egy serir a ba. Ebbe a bajnokságba nem tudnak az ilyenek érvényesülni már úgy 20 éve. Pl a 10 évvel ezelőtti Juvéba is Vidal játszotta az irányítót, pedig ő sem a passzairól híres, most nálunk Loftus van hasonló helyzetbe. Egyszerűen az ilyen asszisztgépek nem ragadnak meg ebben a bajnokságban már egy ideje, azt valószínű ezért van, hogy az izmosabb játékosokat (jelen esetben Loftus) előretolják, akik még valamennyire is tudnak passzolni (Reijnders, Adli) azok meg hátra vannak tolva.
Az autós részt hagyjuk, röviden szerintem nem jó összehasonlítás, így jobban most ebbe nem mennék bele. 😅
Írtad, hogy a kevés pénz nem egyenlő a jó igazolással, viszont ezt el lehet mondani a sok pénzről is. És itt a lényeg! Lehet hogy az egyik csapat vesz valakit 100M ért, de a másik meg vesz egy (idővel) ugyan olyan kalibert 20M ért. Persze nem lennék ellene egy nagyobb összegű igazolásnak, ha 1-2× lenne csak. Meg igazából az edzőtől is sok minden függ, itt pl Pioli megöli a játékosokat, így nyílván az embernek is más róla a véleménye.
Leao meg Theo egyébként jó példa. Igazából időt kell adni a játékosoknak nem egy szezon után elzavarni őket. Talán egy jobb edzőnél Chuku még Musah is jobb lenne.
Én Musaht sem tartom rossz vételnek, sőt… Joker játékos, még bármi lehet belőle. Erős, gyors, jól cselez, van önbizalma, jól védekezik (na jó, nem annyira jól, csak jobban, mint Reijnders, RLC, Adli), és bármelyik oldalon, középen is bevethető. Agyban még kicsit erősödnie kell, de én látom benne az új Kessiét. 😀
És persze, most nem az ingyen eligazolásra gondolok… 😀
Wirtzet eddig nem nagyon figyeltem, de valóban jónak tűnik, és már évek óta jó. Azért KDB 13 meccs/12 asszisztja sem rossz eddig…
Nyilván, Wirtz a jövő, de még megy egy utolsó nagyot a belga is. 🙂