Stefano Pioli, a Milan trénere szerint kiegyenlített mérkőzés volt és az első félidei alacsony ritmus után a második játékrészben kihasználták az ellenfél hibáit. Az olasz szakember kommentálta Luca Pellegrini kiállítását, valamint beszélt a hozzáállásról, a szezonbeli célról és a csereként pályára lépő, győztes gólt lövő Noah Okaforról is.
„Ez egy feszült mérkőzés volt, rengeteg szabálytalansággal. Az első félidőben nagyobb ritmusban kellett volna játszanunk. Kiegyenlített meccs volt, kevés lehetőséggel mindkét oldalon. Aztán a második félidőben jobbak voltunk és kihasználtuk a Lazio hibáit. Helyes döntésnek bizonyult a részünkről a labdabirtoklás diktálása, de ezt nagyobb tempóval kellett volna véghez vinnünk annak érdekében, hogy kicsalogassuk az ellenfél védőit és ezáltal területet teremtsünk. Ebben kissé küszködtünk. Jobban teljesítettünk a második félidőben és úgy játszottunk, ahogy kell, az incidensek ellenére is, amelyekkel emberelőnybe kerültünk.” – mondta Pioli a meccs után.
„Megfelelő hozzáállást mutattunk és hittünk abban, hogy képesek vagyunk megnyerni a mérkőzést. Küzdöttünk és keményen harcoltunk a pályán. Talán túlságosan sok hibát követtünk el a képességeinkhez mérten, de megfelelő volt a mentalitás és ez a legfontosabb dolog.”
„Jó pillanatban vagyunk mentálisan és a pályán is jól teljesítünk. Volt egy botlásunk a Monza ellen, de jó formában vagyunk az elmúlt két-három hónapban. Egy jó csapat ellen játszottunk, az ellenfelünk motivált volt és szüksége volt a pontokra. Problémát okoztak nekünk, de kevés lehetőséget engedtünk nekik, miközben az első félidőben nem volt sok helyzetünk. Edzőként csak elégedett lehetek a csereként pályára lépő játékosok hatásával. Nagyon örülök Noah-nak. Nem egyszerű Rafa cseréjének lenni, de ő mindig készen áll, mindig jól dolgozik és megérdemelte a gólt. Fontos volt számunkra, hogy ne kapjunk gólt, különösen az előző idegenbeli mérkőzések után, amelyeken nagyon sok gólt kaptunk. Ha a csereként beállók készen állnak, akkor az edző elégedett. Minőségi játékosaink vannak a kezdőcsapatban és a cserepadon is. Ez a játékosok profizmusának és elszántságának érdeme. Soha nem hiányzott a hozzáállás, ez egy nagyszerű csapat. Ha elveszítünk egy mérkőzést, az soha nem a csapaton belüli egység vagy összhang hiánya miatt van.”
„Pellegrini kiállítása? Azt gondolom, hogy nagyon egyszerű kielemezni ezt az incidenst. Mindig tiszteletben tartottuk a futball szabályait. Ha a játékvezető nem állítja meg a játékot és nem fúj a sípjába, akkor helyes folytatni a játékot. Sípszóig megy a játék és Pulisic jól labdát szerzett, aztán szabálytalankodtak vele szemben. Őszintén szólva nem látom, hogy nekünk mit kellett volna másképpen csinálnunk ebben a szituációban. Sarri azt mondta nekem, hogy a labda kiment volna a pályáról… De a játékvezető nem fújt a sípjába és Pulisic helyesen cselekedett. Nem értem, hogy miért kellett volna kiengednünk a labdát. Ha az volt a szándékuk, hogy a labda elhagyja a játékteret, akkor nekik ki kellett volna rúgni.”
„Ez egy kemény és nagyon feszült mérkőzés volt, különösen az ellenfél részéről. Nem gondolom, hogy könnyű lett volna kezelni a helyzetet. Alapvetően nem akarok ilyen sok lapot látni, mert nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a futball kontaktsport. Párharcok, szerelések és lökések vannak a pályán.”
„Célunk, hogy megerősítsük és javítsunk a tabellán való pozíciónkon. A győzelemnek köszönhetően növelhetjük az előnyünket a mögöttünk lévőkhöz képest és megpróbálhatjuk utolérni a Juventust. Most a Slavia Praha elleni mérkőzésre koncentrálunk, egy remek csapat ellen fogunk játszani. Az Európa Liga az egyik célkitűzésünk.”
„Cardinale? Soha nem kommentáltam a tulajdonos szavait. A tulajdonosoknak joguk van hozzá és kötelességük, hogy a saját belátásuk szerint készítsenek értékeléseket. Megpróbáljuk pozitívan alakítani a szezont és arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Ibrahimovic? Furcsa ez a helyzet, mert a közelmúltig Zlatan a játékosom volt és a többieknek pedig a csapattársa. Nagy szenvedéllyel és szakértelemmel dolgozik az új szerepkörében. Örülünk, hogy közel van a csapathoz.”
1 hozzászólás
Pioli össze is foglalta a lényeget. Mi a lószart kellett volna csinálni? Pellegrini rutintalansága már szánalmas kategória. Ki kell pöckölni a labdát, ahogy 100-ból 100szor teszik is.
Persze mi most ezt pont letojjuk, de ha ezt Leao csinálja, ugyanúgy agyatlannak nevezném, ahogy a vegén a Pumuklit is,amelyik dühből a földhöz vágta Pulit.