Nem a Paris Saint-Germain az egyetlen klub, amelynek a nyári célpontjai között szerepel a Milan portugál támadója, Rafael Leao.
Mint arról írtunk, a Telefoot nemrég arról számolt be, hogy a Paris Saint-Germain a nyári átigazolási időszakban szeretné megszerezni Leaót a Milan együttesétől. A portugál válogatott futballista az egyik legkedveltebb célpontja a párizsiaknak, ráadásul Kylian Mbappénak lejár a szerződése és könnyen lehet, hogy a Milan kulcsemberével pótolják a világbajnok támadót, amennyiben távozik.
A Calciomercato írása szerint a PSG mellett van egy másik dúsgazdag klub, amely szemet vetett Rafa Leaóra, nevezetesen a Premier League-ben szereplő Newcastle.
Állítólag a Szarkák vezetősége közvetlenül kapcsolatba lépett a játékos ügynökével, hogy puhatolózzanak arról, hogy van-e lehetőség Leao esetében egy klubváltásra a nyári átigazolási időszakban. A Newcastle a következő hónapokban fontolóra veszi, hogy a nyáron szerződtesse a 24 éves futballistát.
Leao nemrég nyilatkozott a jövőjéről és azt mondta, hogy soha nem gondolt arra, hogy elhagyja a Milant. Rafa boldog Milánóban és évek óta meghatározó játékosnak számít a támadó-szekcióban. Ráadásul 8 hónappal ezelőtt új szerződést írt alá, amely egészen 2028. június 30-ig szól a Rossonerivel és a kontraktusában lévő kivásárlási záradék 175 millió euróra emelkedett.
A Newcastle tavaly nyáron már nyélbe ütött egy üzletet a Milan vezetőségével és mintegy 70 millió euróért + bónuszokért megvásárolták Sandro Tonali játékjogát.
19 hozzászólás
100 + Tonali és mehet. 😁
Meg se kellett írni… gondolat olvasó vagy 😀
Semmi bajom Tonali-val, de nem ér 75-öt, jelen helyzetben még talán a felét sem.
Semmi bajom Leão-val, de nem ér 175-öt, jelen helyzetben még talán a felét sem. 🤣
Úr Isten neee,hol fogunk találni még egy ilyen csatárt aki 26 meccsen 6 gólt fog rúgni? 😧
175 milláért azonnal mehet! Ennyi pénzen nem kellene gondolkodni,persze kérdés,hogy Leao mit akar? Senki nem ér ennyit,ezt ki lehetne használni,ha adottak a körülmények.
Persze felvetül a kérdés,hogy ki tudja majd pótolni a szezononkénti 6 gólt?🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Senkit nem érdekel, hogy mit akar, ha beérkezik 100 millió feletti összeg eladják! Tonali sem önszántából ment el, Eladták. Bírom, hogy nekik lehetnek fizetési igényeik de ha gyengék és eladná őket a klub nem akarnak kevessebb pénzért és inkább marad a játékos amíg le jár a szerződése… ezt már eljátszották itt páran!
Jogos, én sem vagyok elájulva a jelenlegi szezonjától. De azt sem felejtem el, hogy a korábbi, piacképes, de aztán ingyen lelépett játékosainkkal ellentétben, ő meghosszabította a szerződését. Különben most nem élcelődhetnénk azon, hogy elviszi-e a PSG 175 millió euróért…
Igen és meddíg tartott a hosszabbítás? Majdnem egy évbe, miért mert nem voltak hajlandóak 4-5 millit elfogadni nekik több kellett! Meg is kapták és csinál valamit azon kívül, hogy elfut és vigyorog?
A klub megadta neki amit kért és a bajnokságból 6 hónap elment a hosszabbításától pedig 8. Ő mit tett le érte? A tavalyi formát? 100 millió fölött nyugodtan mehetne.
Nem akarom más klasszisokhoz hasonlítani mást az ő korában de azért a honfitrsa ennyi idősen a UTD-nél vagy már talán a Madridnál is főszereplő volt! Ő meg azért főszereplő mert kapott egy jó szezon után 6 milliós bért és jogosan ráfigyel mindenki ezek uán.
„csinál valamit azon kívül, hogy elfut és vigyorog?”
Vigyorgásban nem biztos, de „elfutásban” TOP 5 játékos szerintem jelenleg Európában. Azért az nem rossz.
Egy álom lenne, ha kifizetnék a kivásárlási árát, bár én már 120M ért is elengedném. Ha még odaadnák Tonalit meg Trippiert az meg még jobb lenne.
Mibe fogadjunk, hogy Leao nem megy a NewCastle-be???
Ja, nem arra majd fogad Tonali 😀
Rég olvastam olyan vicces dolgot, hogy 100+Tonali 😀
Tegyük össze a két kezünket, hogy elment az angolokhoz, és nem úgy tiltották el, hogy nálunk van..
Az elmúlt időszak legjobb döntése volt eladni Tonalit olyan összegért, aminek a felét sem éri.. Isten ments, vissza ne hozzák..
Hogy Leao idén nincs formában az tény, ezzel senki nem vitatkozik.. Viszont az elmúlt két szezon legjobb, legeredményesebb AC Milan játékosáról beszélünk.. Nyilván ezt sokan elfelejtik..
Leao lenne az utolsó akit eladnék a csapatból.. Mindenképp megnézném, hogy mit tud egy másik edző (aki nem Conte) keze alatt..
En is igy latom. Nelkule halott es teljesen statikus a támadó játèkunk. Az egyetlen, aki meg tudja bontani a vèdelmet rendszeresen, 2-3 ember is kilèp rá, ezzel lehetősèget teremtve a többieknek. A sofascore stat-ok alapján mèg idèn is a Serie A legjobb potenciálisan golpasszt-t adó támadója, pedig messze nincs jó szezonja. Reálisan 80 körül kaphatnánk èrte. Okafor nem rossz játèkos, de a hiányát potolni 1-1-ben nem tudná. Hasonló karakter, de 1-1 ellen gyengèbb, ebben Leao simán top 5 a világon. Fejben kellene őt összeszedni ès akkor posztját tekintve is ott lehetne.
Hát Tonali értéke 50 milla volt a tranfermarkt szerint amikor eladtuk,ami felment 60ra az eltiltás előtt szóval majdnem egy az egyben az értékén adtuk el! Egyedül az eltiltás menti fel a vezetőséget,különben azt mondanám hogy kurva szar üzletet kötöttek!
Szívemből szóltál! Sajnos általános probléma minden szurkolói csoportnál, az emberek elég nagy %-ának olyan a memóriája, mint egy aranyhalnak! 🤣 Akinek nem inge, ne vegye magára… A 6 gólja mellett 6 gólpassz is szerepel a szezon felénél. A gólok közül egy sem tizenegyes… 12 gól van benne volt a “lába” és ez a szar szezonja! A problémát évek óta Pioliban látom. Jó a keret, de a mester nem tudja kihozni belőlük, amit ki lehetne!
Ja, és arról nem is beszéljünk, hogy a NewCastle jogi lépéseket tervezett (tervez) A Milan ellen, Tonali fogadási ügye miatt.. Teljesen valószínűtlen, hogy újabb üzletet akarnának velünk kötni..
Én nem vagyok oda Leao-ért meg a 6 góljától sem ájulok el DE azt értsétek meg, hogy az 1-etlen játékos az AC Milanban aki 1/1-ben verhetetlen és egyedül leköti az ellenfél védelmének komplett jobb oldalát.
A 175 M nagyon kecsegtető összeg csak meg kell találni azt aki pótolni tudja őt. Nem majd, nem tehetség hanem most és egyből! Tudtok ilyet??
Összegezve talán én is azt mondom kíváncsi lennék mit tudna kihozni belőle egy másik profi edző! Ettől függetlenül ez a vezetőség nem fog visszautasítani egy ~150 M-s ajánlatot ebben biztos vagyok. Szóval viszlát Leao és inkább azon töprengjünk ki tudná őt helyettesíteni legalább ilyen szinten?!
Chiesa? Lejár a szerződése is így olcsóbban el lehetne hozni. Az már más kérdés, hogy elengedi el a Juve, és hogy akar e ő is idejönni. Egyébként Okafor is simán tudná pótolni, ha több percet kapna.
Nem nèzek Juve meccseket, de az összefoglalók alapján a sèrülèse ota pont az extrája veszett el, igy sem rossz persze…Legia favoritán is ezt taglálták, h. nem biztos h. visszakapja a korábbi lendületet.