A Milan zsinórban a negyedik bajnoki mérkőzését nyerte meg a Serie A-ban, miután fordulatos mérkőzésen idegenben 3-2-re győzött az Udinese ellen az olasz bajnokság 21. fordulójában. Íme a legfőbb statisztikák és érdekességek a meccsről.
A piros-feketék 21 meccsen 45 ponttal a harmadik helyen tanyáznak a tabellán, a mérleg 14 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség, valamint 41 rúgott gól és 23 kapott gól. Így 11 pontra nőtt az előny a negyedik Fiorentinával szemben, amely egy meccsel kevesebbet játszott.
A Milan az Empoli, a Roma és az Udinese elleni győzelemmel az első három mérkőzését megnyerte a 2024-es esztendőben a Serie A-ban. A legutóbbi 13 naptári évben mindössze egy alkalommal fordult elő ehhez hasonló a Milannal, méghozzá 2018-ban Gennaro Gattuso irányítása alatt, akkor az első négy bajnokin sikerült nyerni.
Stefano Pioli különleges mérföldkövet ért el a Milan edzőjeként, ugyanis ez volt a 100. győzelme a csapat kispadján a Serie A-ban. Rajta kívül mindössze négy edző van a klub történetében, akinek sikerült elérnie a 100 bajnoki győzelmet, nevezetesen Nils Liedholmnak, Nereo Roccónak, Fabio Capellónak és Carlo Ancelottinak.
Ezzel a győzelemmel megszakadt az Udinese négy meccs óta tartó veretlen szériája a Milan ellen a Friuli stadionban. Ezt megelőzően a Rossoneri 2020 novemberében tudott nyerni Udinében, akkor 2-1-re.
Stefano Pioli együttese az októberi-novemberi hullámvölgy óta a legutóbbi 9 bajnoki mérkőzéséből 7-et megnyert, emellett 1 döntetlen és 1 vereség a mérleg a Serie A-ban.
A Milan a 2023/24-es szezonban nem állt a harmadiknál rosszabb pozícióban az olasz bajnokságban.
A csapat 21 forduló alatt 7 ponttal többet szerzett a bajnokságban az aktuális szezonban, mint az előző idényben. Tavaly a Rossoneri 21 meccsen 38 ponttal állt a hatodik helyen.
Theo Hernández ezúttal 1 gólpasszal vette ki a részét az Udinese elleni győzelemből, így 5 tétmérkőzésen 1 gólnál és 4 gólpassznál jár a januári hónapban.
Olivier Giroud 1 gólpasszt jegyzett az Udinese elleni összecsapáson.
Ruben Loftus-Cheek mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a meccsen.
Yacine Adli nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mezőnyben.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
30% | LABDABIRTOKLÁS | 70% |
11 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 15 |
6 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 7 |
2 | GÓLOK | 3 |
3 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
2 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 5 |
0 | KAPUFA | 1 |
156 | PONTOS PASSZOK | 471 |
67% | PASSZPONTOSSÁG | 86% |
5 | SZÖGLET | 7 |
0 | LES | 2 |
4 | VÉDÉS | 4 |
12 | SZABÁLYTALANSÁG | 9 |
6 | SÁRGA LAP | 1 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 103 | 14 | 88 | 5(3) | ||||||
CALABRIA | 81 | 1(0) | 2 | 36 | 86 | 5(3) | 1(0) | |||
GABBIA | 103 | 1(0) | 2 | 53 | 95 | 5(2) | 5(3) | 2(2) | ||
KJAER | 103 | 1(0) | 3 | 61 | 86 | 6(4) | 3(2) | 6(1) | ||
THEO | 103 | 1(1) | 1 | 59 | 82 | 3 | 7(3) | 2(1) | 3(1) | |
ADLI | 103 | 1(0) | 1(0) | 4 | 74 | 91 | 2 | 8(4) | 1(1) | 3(3) |
REIJNDERS | 74 | 3(1) | 1 | 66 | 93 | 8(2) | ||||
PULISIC | 81 | 1(0) | 4(2) | 3 | 23 | 72 | 1 | 10(7) | 2(1) | 1(0) |
LOFTUS-C. | 103 | 1(1) | 1(1) | 5 | 27 | 84 | 14(11) | 5(2) | 2(1) | |
LEAO | 100 | 3(2) | 23 | 72 | 2 | 6(4) | 1(0) | 2(1) | ||
GIROUD | 103 | 7(4) | 15 | 75 | 2 | 3(0) | 5(4) | |||
JOVIC | 22 | 2(1) | 1 | 50 | 1 | 1(0) | 1(1) | |||
OKAFOR | 29 | 1(1) | 3(3) | 6 | 86 | 4(3) | 1(0) | |||
FLORENZI | 22 | 12 | 86 | 2 | 1(0) | |||||
MUSAH | 3 | 1 | 50 | 1(0) | 1(1) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- ADLI – 11,79 KM
- LOFTUS-CHEEK – 10,56 KM
- GABBIA – 10,49 KM
- HERNÁNDEZ – 10,22 KM
- KJAER – 10 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
- HERNÁNDEZ – 32,36 KM/H
- LOFTUS-CHEEK – 32,20 KM/H
- PULISIC – 31,92 KM/H
- CALABRIA – 31,27 KM/H
- LEAO – 31,16 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
2 hozzászólás
Adli több, mint 1km-el többet futott mint bárki más a csapatból. Le a kalappal, bár ezen a meccsen ő sem villogott. Egy elég mocskos meccs volt amire rendesen rátett a paraszt drukkerek balhéja.
Reijnders most nem játszott végig, Ő is kb ennyit szokott futni.