Olasz sajtóinformációk szerint nagy versenyfutás alakult ki az argentin élvonalbeli Boca Juniors és a spanyol első osztályban szereplő Almeria között Luka Romeróért.
A klub tárgyalásokat folytat a 2004-es születésű támadó kölcsönadásáról, aki az idény végéig egy másik csapatban szerepelhet a több játéklehetőség érdekében. Romero nemrég visszautasította az olasz másodosztályú Como ajánlatát és már csak az a kérdés, hogy Spanyolországban vagy Argentínában folytatja.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja közölte, hogy az Almeria mindenben megállapodott a Milan vezetőségével Romero kölcsönvételéről. A spanyol együttes írásos ajánlatot nyújtott be, amely megfelel a Rossoneri által támasztott feltételeknek. Egy 6 hónapos kölcsönszerződésről van szó, vásárlási opció nélkül. Nico Schira megerősítette, hogy a Milan úgy döntött, hogy kölcsönadja az argentin támadót az Almeriának, de a játékos 24 órás gondolkodási időt kért, hogy meghozza a döntését.
A Boca Juniors is bejelentkezett Romeróért, azonban az argentin klub az Almeriával ellentétben nem 6 hónapra, hanem 1 évre – azaz december végéig – szeretné kölcsönvenni, ráadásul egy vásárlási opciót is akar a szerződésbe illeszteni. A 19 éves futballista elsőbbséget adott a Bocának, amely a gyerekkori kedvenc csapata.
A Milan nem akarja elveszíteni a kontrollt Romero játékjoga felett, ezért csak a sima kölcsönüzlet jöhet szóba vásárlási opció nélkül. Jelenleg az Almeria vezeti a versenyt Romeróért és a fiatal játékos közel áll ahhoz, hogy visszatérjen Spanyolországba.
Gianluca Di Marzio a Sky Sport Italiától megerősítette, hogy Romerót egyetlen lépés választja el attól, hogy kölcsönben csatlakozzon az Almeriához a szezon végéig.
4 hozzászólás
Egy kicsit Messi, egy kicsit Maradona, de mi nem tudtunk mit kezdeni vele?
Egy kicsi Messi még bennem is van. Csak nagyon kicsi.
Mert a kicsi Messi elnyomja a kicsi Maradonát és fordítva 😀
Messit még magasságra sem hozza, Maradonát talán… 🙂 De csak magasságra…
Nekem inkább kicsit Brahim utódnak tűnik, kicsit gyengébb kiadásban (eddig legalábbis.)