Alessandro Costacurta, a Milan legendája nyilatkozott a Roma elleni győzelem után és úgy véli, hogy Theo Hernández előnyére vált, hogy az elmúlt hetekben belsővédő volt.
A csapat a hétvégén 3-1-re győzött a Roma ellen a 20. forduló keretein belül, így továbbra is tartja a harmadik helyet a tabellán jelentős, 8 pontos előnnyel a negyedik Fiorentina előtt. A mérkőzést követően Costacurta a Sky műsorában nyilatkozott és elismerően beszélt Theo Hernándezről, aki hatalmas gólt lőtt.
„Úgy gondolom, hogy visszatért az igazi Theo Hernández. Véleményem szerint a középhátvédként szerzett impulzusok segítettek neki. Tudom, hogy mi a különbség aközött, hogy szélsőhátvédként vagy középhátvédként lépsz pályára és szerintem Theo számára egy kicsit pihentető volt a védelem közepén lenni.” – mondta Costacurta.
„A két középhátvéd, Kjaer és Gabbia nagyon jól játszott együtt és egy nagyszerű Giroud-t láthattunk a pályán.”
Costacurta a nyilatkozatában nem ment el szó nélkül a Roma szépítő gólja mellett sem. A tizenegyest a 69. percben Davide Calabria hozta össze egy meggondolatlanul elkövetett szabálytalansággal a tizenhatos vonalánál. Costacurta úgy véli, hogy a Milan csapatkapitánya nem követhet el ilyen hibát, ezzel veszélybe sodorva a csapatot.
„Egy ilyen hibát egyszerűen nem követhet el a Milan csapatkapitánya, mint amit Paredes tizenegyese előtt. Nem szabad újra nyílttá tenni egy mérkőzést.”
1 hozzászólás
„Egy ilyen hibát egyszerűen nem követhet el a Milan csapatkapitánya…”
Kedves Billy! Szerintem egyszerűen egy ilyen súlytalan játékos/ember nem lehet a Milan csapatkapitánya.