Kétes játékvezetői ítéletek és botrányos VAR-tevékenység közepette a Milan kiesett az Olasz kupából az Atalanta elleni mérkőzésen.
A csapat szerdán hazai pályán 2-1-re kikapott az Atalanta együttesétől az Olasz kupa negyeddöntőjében. A három pont sorsát eldöntő találatot Teun Koopmeiners szerezte egy erősen vitatható tizenegyesből a második félidőben.
Az 59. percben Alex Jimenez belépője után Marco Di Bello játékvezető tizenegyest ítélt az Atalanta javára. A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint nem történt szabálytalanság, a felvételen jól látható, hogy a Milan spanyol szélsőhátvédje egyértelműen eltalálta és elpöckölte a labdát, azonban a VAR-szobában helyet foglaló Paolo Valeri meglepő módon mégsem jelzett. Ráadásul Aleksej Miranchuk bal lábának mozgásából látható, hogy már a belépőt megelőzően dobta magát az eséshez.
Graziano Cesari, korábbi olasz játékvezető szavai az esetről: „Di Bello büntetőt fújt, a VAR egyáltalán nem avatkozott be. Jimenez hozzáért a labdához, ez egyértelmű. Miranchuk húzta a bal lábát a földön, nem történt szabálytalanság. Rendelkezésre álltak ezek a felvételek a visszanézéshez, ezért meg kellett volna mutatni a játékvezetőnek. Egyáltalán nem volt szabálytalanság és a VAR mégsem avatkozott be.”
VIDEÓ:
Can someone explain to me how is this a penalty?
— Mohanad 📸🎨 (@MohanadACM) 2024. január 10.
pic.twitter.com/UfDtFbRGxd
A mérkőzés hosszabbításában nagy vitát és felháborodást váltott ki Di Bello tevékenykedése. A 95. percben szögletet végezhetett el a Milan és a beívelést követően Jan-Carlo Simic kapu felé tartó fejesénél Emil Holm kezezett a tizenhatoson belül. A milánói játékosok tizenegyest reklamáltak, majd Di Bello nemes egyszerűséggel lefújta a mérkőzést, mintha semmi sem történt volna.
VIDEÓ:
Spero di non star buttando tempo a guardare uno sport già deciso a tavolino.
— Zirkziano (@Tijanismano) 2024. január 10.
E penso non sia già deciso altrimenti non seguirei il calcio.
Ma ogni settimana non fanno nulla per toglierci questi dubbi
Chissà forse tra 10 anni capiremo meglio, mi auguro di no #DiBello pic.twitter.com/AnrnMD6lfA
19 hozzászólás
Ezt írtam én is. Amikor beadták a lassítást Jimenez esete után, én tök nyugodt voltam. A labdához ért először, és látható volt a szándék az esésre már a kontakt előtt. Ledöbbentem, amikor a VAR meghagyta a büntetőt.
Hány ilyen kell még?
Szerintem nem volt ennyire egyértelmű Jimenez esete, de botrány hogy még ki sem hívták a bírót, ha jól emlékszem!
Egyáltalán nem ért Jimenez a labdához, elég megnézni a tele kamerát ahol látszik hogy eltolja az Atalanta játékos a labdát. Jimenez sem azt reklamálja két feltartott kézzel hogy nem szabálytalankodott, hanem egy kézzel jelzi hogy a támadó tolta meg a labdát és mi jövünk kirúgással, gyakorlatilag elismerve hogy nem ér a labdához (ez a videó lényegtelen, kiragadva azt a 2 kameranézetet ahol ez kérdőjeles, kb. minden más szögből látszik az igazság). És igen, esni akart a támadó, de attól még Jimenez eltalálja a térdét, szerintem ez 11-es, rutintalan volt és odalépett amikor már esni akart a bergamói.
Ahogy azt gondolom a mi 11-esünk is jogos lett volna, ott nem leszorított kéz volt, kijjebb rakta a könyökét és azt találta el a a labda, nem megengedett testrésszel megnövelte a teste felületét, ez mondhatjuk szándékos kezezés.
Viszont attól még tény hogy kikaptunk és tény hogy nem is érdemeltünk többet, kár ezeken pörögni.
lásd 1:53-nál hátsó kamera, nincs is kérdés:
https://www.youtube.com/watch?v=Ie5z07zdFh8
Az hogy Jimenez elpöckölte labdát, sehol sem kérdőjeles 🙂
Nem bizony, hiszen kb. fél méterre volt már a labda amikor odalép.
nézd meg a cikkben szereplő videót kérlek. a támadó megtolja a KAPU FELÉ a labdát, majd Jimenez belepöcköl és kimegy az alapvonalon…
Jimenez egyértelműen belepöckölt labdába….
Én is azt látom a videóban, hogy belepöckölt, ha minimálisan is, de látszik, hogy megváltozik a labda útjának iránya.
Szerintem is hozzá ért
Igen, ahogy várható volt, remélem holnapig meg is jön a szövetségtől is a hivatalos nyilatkozat, hogy mindkét esetnél hibázott a bíró, és előbbinél nem, utóbbinál pedig fújni kellett volna.
Kifejezi mindenki az elnézését és sajnálatát a hibák miatt, majd egy nappal később az Atalanta be is jelenti, hogy a fair play jegyében lemond a továbbjutásról és mi játszunk a következő körben, ahol további kompenzáció gyanánt 1 gólos előnyből indulunk és csak 70 percet kell focizni.
Továbbá a következő 5 kétes szituációnál vizsgálódás nélkül az a döntés születik, amelyik a csapatunknak előnyös, hogy kárpótoljanak az elmúlt időszak, évek hibái miatt.
Az Inter ezentúl félig B csapattal játsza a meccseit, hogy legyen esélyünk közelebb kerülni hozzájuk, már csak az érzés miatt is, bár a bajnoki címet nem garantálják.
Ezen felül a Milan meccsein lesz egy VAR+ szoba, ami a VAR szoba ténykedését felügyeli, felülírva a bíró ítéleteit, hogy igazságos, jogos bíráskodás legyen.
Vagy valami hasonló. Azaz nem változik semmi, mi ugyanolyan ötlettelen szarul játszunk, taktika nélkül, és ugyanúgy elfújhat bármelyik bíró bármilyen kétes (vagy éppen egyértelmű, de máshogy fújt) szituációt érdemi következmény nélkül.
Szerintem a mi tizink nem volt hiba, kicsit szubjektív, de szerintem test mellett volt a védő keze. Talán ebből is látszik, hogy nem vagyok egy elvakult figura. És ennek ellenére…:
MI A FENE VOLT EZ AZ ORDENÁRÉ CSALÁS JIMENEZNÉL??? Nem is tudom, mikor láttam utoljára ekkora tévedést.
Persze, amúgy az Atalanta jobban focizott, megérdemelték a továbbjutást, de még ma sem jutok szóhoz, hogy maradhatott az az eset tizi, mikor Jimenez teljesen tisztán pöckölte el a labdát, még csak nem is valami kb egyidejű érintés, vagy ilyesmi, már rég eltolta a támadó, a lába közelében nem volt a labda, mikor a kicsi kitolta azt.
Nem elég, hogy kiestünk, 18 évesen milyen érzés lehet, amikor szerelsz egy bravúrosat, ennyire fiatalon, aztán „miattad” esünk ki.
Egyik sem volt büntető…
Talán, de inkább a mienk a végén.
A meccs közbeni lassítások alapján megadtam volna a Jimenez 11-est, ma megnéztem más felvételeket is, az alapján nem. A kezezős az mindig kérdéses, de szerintem, ha megadja a rigó, akkor sem lett volna nagyobb felháborodás, mint így. Elállt a testétől a keze, be lehetett volna fújni. Ez inkább volt kezezés, mint az Empoli elleni, ahol gyakorlatilag egy centit sem változott a labda iránya a kezezés miatt…
Mondjuk, a védő ugrásban volt, és testhez szorított kézzel ugrani nem túl életszerű…
Jimenezé szerintem fújható volt. Persze lehet kockázni meg minden, de szerintem még Jimenez sem volt benne biztos, hogy elérte a lasztit a láb előtt. Ettől függetlenül meg lehetett volna nézni… Minden szart varoznak, nem állt volna semmiből, +1 perc hosszabbítás. Igazából egy rutinos védő nem megy így oda. Nincsen kétes szitu…Tanulópénz….. Utána ugyanúgy szarul játszottunk ez tény, ötlettelenül, de azért az atalantától sem estem hanyatt, kiábrándító, hogy egy ilyen mérkőzést nem tudunk megoldani. A végén szerintem egyértelmű 11-es, nem volt testhez szorítva a kéz, nem is hátrafelé fordult a lövés elől, érthetetlen, hogy miért nem nézték vissza. Megváltozott a labda iránya is a könyökéről. Országos kéz! Amióta var van, rengeteg ilyet fújtak be, miután rászólnak a bíró fülére, hogy volt valami érintés, nézzük meg. Nem érdemeltünk továbbjutást ezen a meccsen, de így azért hiányérzet van bennem.
Az Atalanta büntetője elég véleményes volt, tipik olyan amit vagy megadnak vagy nem, itt most előbbi történt, én nem adtam meg volna, de legyen. Viszont a végén nekünk is járt volna a tizi. Egyértelműen kézzel ért a labdához, ami irányt változtatott rajta. De ez már a nagyon sokadik hiba az olasz játékvezetésben, és nem csak a Milan meccseken.
Jimenez sztori ott kétes volt, viszont a felvételen tisztán látszik, hogy a labda tempót és irányt változtat a védő labatól. Nem a bíró hibája mert nem láthatta de ez a Paolo Valeri csak keresztbe tesz nekünk minden meccsen ahol csak tud?!
A kezezésnél kompenzálhatott volna a bíró ha lett volna töke de sztem Valeri véleményét várta, az a majom meg kb bemondjatta neki a fülesbe, hogy: Letelt a játékidő, fújd le. Simán elképzelhetőnek tartom.