Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője szerint egy trükkös mérkőzést sikerült megnyerni a Sassuolo ellen és összességében elégedett volt a játékosok hozzáállásával, mentalitásával és a csapategységgel. Az olasz szakember reagált Theo Hernández, Christian Pulisic és Rafael Leao teljesítményére is, valamint üzent a szurkolóknak.
„Fenn kell tartanunk a hazai formánkat, de javítanunk kell az idegenbeli eredményeinken, mert az elmúlt hetekben küszködtünk. A legfontosabb dolog az volt, hogy megnyertünk egy trükkös mérkőzést. Nem volt könnyű. Úgy gondolom, hogy jól irányítottuk a játékot az első félidőben, míg a másodikban már kicsit kevésbé. Figyelmesek és eltökéltek voltunk. Kevés lehetőséget engedtünk az ellenfélnek, eltekintve egyetlen szép távoli lövéstől. Így kell kontrollálnunk a mérkőzéseket. A meccseken belül vannak különböző periódusok, amelyeket óvatossággal, határozottsággal és elszántsággal kell kezelnünk.” – fogalmazott Pioli a meccs után.
„Azért cseréltem le Bennacert, mert nem bírt többet és még nincs olyan állapotban, hogy 90 percet végigjátsszon. Loftus-Cheeknek volt kisebb problémája és eléggé elfáradt. Ennek ellenére megtartottuk ugyanazt a játékrendszert, csak a védelemben változtattunk egy keveset, ezáltal nem kerültünk folyamatosan 1 az 1 elleni párharcokba. Úgy vélem, hogy jól teljesítettünk. Megvolt a lehetőségünk a meccs lezárására Chukwueze révén, ami lehetővé tette volna, hogy kevésbé teljenek feszülten a meccs utolsó percei. A kemény harccal megszerzett győzelmek erősebbé tesznek.”
„Theo? Nem könnyű helytállni ezen a poszton egy olyan játékos számára, aki korábban soha nem játszott belsővédőként. Az igazság az, hogy Theo alárendelte magát a csapatnak és ez nagyon fontos egy edzőnek és egy csapatnak egyaránt. Ha visszatér a balhátvéd posztra és ugyanilyen koncentrációval, megbízhatósággal és elhivatottsággal fog játszani, mint most középhátvédként, akkor képes lesz megtenni a végső lépést, hogy top játékossá váljon. Minden képessége megvan ehhez technikailag, fizikálisan és mentálisan is. Pulisic? Christian egy nagyszerű futballista, mert megvan benne a kvalitás, az intenzitás és a hajlandóság. Gyakran szerez gólt, ami nem mindig egyszerű egy szélsőnek. Számos szerepkörben tud játszani a pályán és emberileg is egy nagyszerű srác a mérkőzésekre való felkészülése illetve hozzáállása alapján is. Leao? Egyértelműen jobban teljesített, mint az előző meccsen a Salernitana ellen. Rafa is tisztában van azzal, hogy joggal várunk el tőle többet. Nem könnyű, amikor valaki sérülésből tér vissza, különösen egy ilyen robbanékony játékos esetében, mint ő. Kezdi visszanyerni a formáját és véleményem szerint jó munkát végzett a csapatért. Néhányan fütyültek, de ez annak tudható be, hogy sokat várnak tőle. Tudjuk, hogy Rafa sokat tud adni a csapatnak.”
„A szezon még hosszú és úgy kell befejeznünk, hogy minden egyes mérkőzésen mindent beleadunk. Mindig lehet jobban játszani és több helyzetet kialakítani, de ezen az estén úgy álltunk hozzá ehhez a meccshez, ahogy kell. Nagyon örülök annak, hogy a játékosok segítették egymást a pályán és győzelmi vággyal játszottak. Ez egy csapatmunkával elért győzelem. Annak a csapatnak a győzelme, amely soha nem adta meg magát a nehézségek közepette. Rengeteg nehézségünk volt ebben a négy évben, de mindig leküzdöttük őket azzal, hogy hittünk magunkban, a munkánkban és mindig összetartottunk. Így dolgoztunk, mindig próbálunk megoldásokat találni az adott helyzetre és igyekszünk javulni illetve fejlődni. Ami az egységet és az összetartást illeti, sokan azt gondolják, hogy ebben a csapatban nincsenek vezérek, de a vezér maga a csapat. Így nekem csak arra kell koncentrálnom, hogy a játékosok technikailag, taktikailag, fizikálisan és mentálisan a lehető legjobb állapotban legyenek a meccsekre.”
„Most jól kell befejeznünk a szezon első felét és sokkal több pontot kell szereznünk a második szakaszban. Mindenképpen meg kell szilárdítanunk a harmadik helyet a tabellán és megpróbálunk közelebb kerülni az előttünk lévőkhöz. Az Európa Ligának egy célkitűzésnek kell lennie. Vannak nagyon erős csapatok, mint a Liverpool vagy a Leverkusen, de nem hiszem, hogy messze vagyunk tőlük. Először a Rennes következik a nyolcaddöntőbe jutásért és fontos célként kell tekintenünk rá. A folytatásban az Európa Liga még a Bajnokok Ligájánál is megterhelőbb lesz. Meg kell próbálnunk abban a reményben, hogy visszatérnek a sérültek és teljesebb keret áll majd rendelkezésre, hogy több variációs lehetőségem legyen. A sok mérkőzés fizikálisan és mentálisan is nagy energiaráfordítással jár.”
„Szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek, az összes szurkolónknak és a Curva Sud ultráinak, akik csodálatosak voltak ezen a meccsen is. Rendkívüli szurkolótábor van mögöttünk, különösen akkor, amikor igazán szükségünk van rájuk a nehéz időszakokban. Mindig támogattak minket és ez nagy büszkeséggel tölt el bennünket.”
1 hozzászólás
Theóról:
„Ha visszatér a balhátvéd posztra és ugyanilyen koncentrációval, megbízhatósággal és elhivatottsággal fog játszani, mint most középhátvédként, akkor képes lesz megtenni a végső lépést, hogy top játékossá váljon. Minden képessége megvan ehhez technikailag, fizikálisan és mentálisan is.”
Ez remélem csak félrefordítás, és hiányzik egy „újra” szó, vagy ilyesmi. Theo már vagy két éve a világ legjobb balbekkje az idei 2-3 hónapja előttig, ennél topabb topnak lenni lehetetlen.